hangfelvétel;feljelentés;DK;miskolci képviselő;

2014-11-05 16:17:00

Feljelentést tesz a DK - hangfelvétellel bizonyít

A Demokratikus Koalíció hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyészségen és az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, miután egyik volt miskolci képviselőjelöltjének az októberi választás után nem hosszabbították meg a szerződését az őt addig foglalkoztató önkormányzati cégnél.

Ezt az ellenzéki párt szóvivője jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján közölve: hangfelvétellel támasztják alá, hogy a férfit azért küldték el, mert a DK színeiben indult az önkormányzati választáson.

Gréczy Zsolt hozzátette: a DK azt követeli az önkormányzattól, hogy a korábban a közmunkások munkavezetőjeként dolgozó Zaveczki Tibort azonnal helyezzék vissza az állásába.

A férfi telefonjával vette fel az önkormányzati cég osztályvezetőjével folytatott beszélgetés egy részét, amelyből Gréczy Zsolt a következőket idézte: "Azzal követtem el a hibát, hogy én ki is nyilvánítottam, hogy ellenzéki vagyok? - Nyilván ez is számít, ez egyértelmű. Nem vagy hülye, tehát ez egyértelmű. - Ha nem indultam volna ellenzéki színekben, hanem fideszes színekben vagy egyáltalán nem indultam volna, akkor én maradhattam volna? - Szerintem igen".  

Zaveczki Tibor hozzátette, hogy - bár ezt nem rögzítette - az osztályvezető ki is mondta, hogy miután ellenzéki színekben indult, nem kívánatos a személye az önkormányzati cégnél.

A beszélgetésről készült felvételt teljes egészében közzéteszik a DK honlapján.

A DK várja Kriza Ákos Miskolc fideszes polgármesterének közlését arról, hogy az ő utasítására döntött az önkormányzati cég vezetője vagy pedig önhatalmúlag járt el - hangzott el.