Hirdetések;MSZP;szegénység;költségvetés;Tóbiás József;

2014-11-19 17:29:00

MSZP: folytatódnak az "elszegényedés évei"

A jövő évi költségvetés nem ötmillió dolgozó ember jövedelemviszonyait, hanem ötmillió létminimum alatt élő ember jövedelmi helyzetét fogja meghatározni - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a szocialisták országos elnökségi ülését követő szerdai sajtótájékoztatóján.

A politikus úgy fogalmazott: 2014-ben nőtt a szegénység, jelenleg közel hatszázezer gyermek nélkülöz, az egykulcsos adórendszer pedig 2015-ben sem segít majd a társadalom jövedelmi szétszakítottságának enyhítésén.
Jövőre minden magyar állampolgárnak újabb költséget okoz majd az élelmiszerekre rakódó adóterhek növekedése - folytatta. Hozzátette, hogy a cafetéria átalakításával hat év alatt nulláról 51,3 százalékra növelték annak az adóterheit.

Tóbiás József arra is kitért, hogy 2015-ben 25 százalékkal csökkentik a szociális ellátásokra fordítható összegeket. Az önkormányzatokban pedig olyan rendszert igyekeznek kialakítani, amelyikben megszűnik a többféle címen juttatható szociális támogatás, ehelyett a polgármester egy személyben dönthet - közölte.
Hangsúlyozta, hogy eközben idén jóval több tőke áramlott ki az országból, mint amennyi bekerült.
A pártelnök-frakcióvezető úgy fogalmazott: ebből adódóan folytatódnak az "elszegényedés évei".

Tóbiás József azt is kiemelte, hogy amíg folytatódnak a presztízsberuházások és a "jogszabállyal, persze törvényesen, de rendszerszinten fenntartott átláthatatlan korrupciós ügyek", addig "sem erkölcsileg, sem morálisan" nem lesz tartható a költségvetés.

A parlamenti ülésteremből kivitetett zászlók ügyére áttérve azt mondta, az előző ciklusban a kormánypárt "elnézte", hogy az Európai Unió zászlaját ki lehet dobni az Országgyűlés épületéből, mára pedig oda jutottak, hogy "nem sikk" a Parlament homlokzatán vagy épületében elhelyezni az EU-s lobogót.

A pártelnök előbb idézte Orbán Viktor 2000-2001-es, az uniós csatlakozás mellett érvelő szavait, majd kérdésként tette fel, hogyan juthattak odáig, hogy az EU zászlaja ma már nem elfogadott és támogatott szimbólum az Országgyűlés épületében.
Az MSZP elnöksége nevében ezért csütörtökön egy, a házszabály módosításról szóló javaslatot nyújtanak be, annak érdekében, hogy az Országgyűlés épületére tűzzék ki az európai uniós zászlót - jelentette be.