Előfizetés

Minősítenék a fesztiválokat

Új regisztrációs és minősítési rendszer szükségességéről beszélt a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) szerdai konferenciáján Márta István, a szervezet elnöke. Az Összefogás a fesztiválok minőségéért és versenyképességéért címmel megrendezett konferencián a 98 tagszervezetet összefogó, 215 fesztivált képviselő MFSZ elnöke azt javasolta, hogy egységes szempont- és feltételrendszert dolgozzanak ki és fogadjanak el a fesztiválok minősítésére.

Elhangzott, hogy a minőségalapú fesztiváltámogatási rendszer közös kidolgozása, bevezetése a fesztiválok és a magukat annak nevező rendezvények egyre növekvő száma miatt egyre sürgetőbb.

A Magyar Fesztivál Szövetség már alkalmazza a szakmai szűrőként működő Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Programot. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva a program közösen korszerűsített formában alapja lehet az új minősítési rendszernek.

Bérczes László, az Ördögkatlan Fesztivál egyik főszervezője arról beszélt, hogy a minősítések elnyeréséből eddig nem következett semmi, a minősítési rendszernek nem volt tapasztalható szerepe a támogatások elosztásnál.

Véleménye szerint ha a minősítésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia is részt vesz, akkor az segíthet abban, hogy a minőség nagyobb megbecsülést kapjon és a fesztivál szó visszanyerje értékét.

Gerendai Károly, a Sziget fesztivál vezetője úgy vélte: a minősítésnek az lenne az értelme, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét arra, mi minden lehet fontos egy értékelésnél.

Hozzátette: ma több fesztivál van Magyarországon, mint amennyire igény lenne. A közpénz magas arányt képvisel a fesztiválok finanszírozásában, ez nagyrészt azért van így, mert a közönségnek nincs ennyi rendezvényre szüksége, nem teszi le voksát a rendezvények mellé és fizeti be a belépőt. A minősítéskor azt kell megnézni, hogy mire van igény és ezt ki szolgálja ki - jegyezte meg.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója elmondta: évtizedek óta zajlik a minősítési rendszer kidolgozása, véleménye szerint ez majdnem lehetetlen vállalkozás és nem létezik olyan rendszer, amely mindenkinek megfelelne.

Különböző határokat és célokat meghatározva lehetne egy olyan szempontrendszert felállítani, amely egyfajta támpontot ad a támogatók számára - mondta, hozzátéve: a minősítést és a versenyképességet a piac fogja eldönteni.

A résztvevők végül abban egyetértettek, hogy a minőségről leginkább a szakma tud dönteni, meg kell próbálni valamilyen szempontrendszert kialakítani. A minősítés segítséget adhat abban, hogy a támogatások elosztása igazságosabb legyen.

Egy zsidó válás anatómiája

Bársony Éva
Publikálás dátuma
2014.11.20. 06:45
Középen a főszereplő, Ronit Elkabetz egyedül a férfiak között, a bíróság előtt FORRÁS: CIRKO GEJZIR FILM
A Válólevél című film nyerte el idén az Izraeli Filmakadémia összes fontos díját, főszereplője, Ronit Elkabetz hármat is begyűjtött: a legjobb színésznő díján kívül megkapta bátyjával, Slomi Elkabetzcel a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést is. Filmjük a zsidó élet olyan titkos rejtekébe vezeti el nézőjét, ahová eddig kívülálló nem nagyon tehette be a lábát.

A Válólevél egy középkorú izraeli házaspár válásának öt éven keresztül húzódó folyamatát meséli el. Európai szemmel, vagy mondjuk úgy, a modern világból figyelve először tán nem is fogjuk fel, hogy mit látunk, csak egyre tovább haladva az ismétlődő procedúra folyamán, érezzük meg, hogy egy egészen abszurd dráma folyik a szemünk előtt.

Izraelben, mint a Cannes-i Fesztivál idei programjában, a Rendezők Két Hete válogatásában bemutatott filmhez az ismertető magyarázatul hozzáfűzi, nem létezik civil házasság, és nem létezik civil válás sem.

Csakis a rabbik legitimálhatják a házasságot, illetve annak felbontását is. De hogy felbontsanak egy házasságot, ahhoz a férj teljes egyetértése szükséges. Azaz, végülis a férj a rabbinikus bíróságnál is nagyobb erőt képvisel egy válási folyamatban.

A Válólevél pontosan ezt mondja el. A feleség válni akar, nem tud együtt élni a férjével, de a férj öt éven át húzódó procedúrában mond a rabbinikus bíróság kérdésére nemet.

A film nem csak a témáját tekintve bátor. Bemutat nyíltan egy ilyen nyilvánvalóan vallási alapokon nyugvó és félreérthetetlenül férfiközpontú bíráskodást a mai izraeli társadalomban, teljesen figyelmen kívül hagyva a feleség személyes akaratát.

(Eszünkbe juthat az 2012-ben Oscar-díjjal jutalmazott iráni film, a Náder és Simin – Egy elválás története, amely szintén egy válást mond el szintén egy erősen vallásos és férfiközpontú világban, még akkor is, ha Ashgar Farhadi filmje máshonnan indul és máshová is jut el: szélesebb és beszédesebb társadalmi képet rajzolva fel a mai Irán középosztályának társadalmi ellentmondásairól.)

Az izraeli Elkabetz testvérek, a főszerelő asszonyt is alakító Ronit, valamit bátyja, Shlomi íróként és rendezőként szükebb horizontot fogtnak be, de a maguk szempontjából szűz területre lépnek filmjükkel: nem kevesebbről van szó, mint hogy kérdésessé teszik a rabbinikus bíróság házassági törvényeinek igazságosságát.

Történetük nyíltan kimondja a nők hátrányos megkülönböztetésének embertelen voltát. Ez már a művészi bátorság kategóriájába tartozik.

Másként, de ugyancsak bátor tett az a döntés is, hogy a kétórás filmet szinte mindvégig egyetlen, szerény látványosságot kínáló színhelyen, egy egyszerű, szegényes ülésteremben játszatják.

A bíróként jelen lévő három rabbin, a mélyen vallásos férjen, a gyermekeik felnevelése után házasságából szabadulni kívánó feleségen, a harcában akaratának tolmácsaként beszélő ügyvédjén kívül csak néhány mellékszereplő lép tanúként a történetbe.

Ez semmiképpen nem mondható látványos kínálatnak – és mégis. Az emberi érzelmek és indulatok fokozatos feltárulásával mind mélyebbre ásó történet végig kemény feszültségben tartja a filmet.

Eleinte az elhallgatások izgatják a néző fantáziáját, de ahogy a házaspár közös életéről, össze nem illőségéről, a férj bigott önzéséről, a feleség szabadságvágyáról mind több részlet válik érzékelhetővé, ahogy egyre többen megszólalnak a tanuk közül a két ember magánéletének titkairól, annál sokszínűbbé válik az egymástól elütő embertenyészetből álló paletta.

A szomszédok, rokonok mind egy-egy külön kis dráma főszereplőivé lépnek elő rövid időre, olyan szituációkban, ahol lelepleződnek a külső elvárásokból, vallási szokásokból és hagyományokból magukra kényszerített szerepek.

Az a legizgatóbb a filmben, hogy nem csak a férj és a feleség, hanem valamennyien: pőrén áll mindenki a maga hazugságainak vagy igazságainak tócsájában.

Izgalmas és érdekes kis pillanat-tanulmány valamennyi megszólalás, még a bíráké is, az ember gyávaságáról és bátorságáról, hazugságairól és becsületességéről.

Az újabb és újabb bírósági meghallgatások, halasztások, eredménytelen tanúvallomások abszurditása abban csúcsosodik ki, hogy hiába a feleség őszinte kitörése az elviselhetetlen házasságról, hiába az ügyvéd szakszerű indoklása, hiába a tények, a rabbik a törvény szellemében valójában csakis a férj álláspontját fogadják el.

Csak a férj szavának van súlya, annak, amit kimond, de annak is, amit nem mond ki. Külön érdekesség és igazi meglepetés a befejező gesztus.

Megtudjuk, mit jelent a válólevél a zsidó hagyományban, de még a bírói procedúra végére is marad egy váratlan fordulat.

Ronit Elkabetz a szabadságáért, emberi jogaiért éveken át kitartóan küzdő feleség szerepében szép ívét írja le a magányosan küzdő női lélek feszült állapotainak, útját a reménytől a csalódásig, a kétségbeeséstől a dühödt kitörésig, majd a méltóságteljes áldozat elvállalásáig.

A Jeruzsálemben, Oslóban, San Sebastianban már fesztiválsikereket gyűjtő Válólevél kiemelkedő darabja a ma este kezdődő III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál programjának, de moziforgalmazásban is látható majd.

(Válólevél ****)

Egy zsidó válás anatómiája

Bársony Éva
Publikálás dátuma
2014.11.20. 06:45
Középen a főszereplő, Ronit Elkabetz egyedül a férfiak között, a bíróság előtt FORRÁS: CIRKO GEJZIR FILM
A Válólevél című film nyerte el idén az Izraeli Filmakadémia összes fontos díját, főszereplője, Ronit Elkabetz hármat is begyűjtött: a legjobb színésznő díján kívül megkapta bátyjával, Slomi Elkabetzcel a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést is. Filmjük a zsidó élet olyan titkos rejtekébe vezeti el nézőjét, ahová eddig kívülálló nem nagyon tehette be a lábát.

A Válólevél egy középkorú izraeli házaspár válásának öt éven keresztül húzódó folyamatát meséli el. Európai szemmel, vagy mondjuk úgy, a modern világból figyelve először tán nem is fogjuk fel, hogy mit látunk, csak egyre tovább haladva az ismétlődő procedúra folyamán, érezzük meg, hogy egy egészen abszurd dráma folyik a szemünk előtt.

Izraelben, mint a Cannes-i Fesztivál idei programjában, a Rendezők Két Hete válogatásában bemutatott filmhez az ismertető magyarázatul hozzáfűzi, nem létezik civil házasság, és nem létezik civil válás sem.

Csakis a rabbik legitimálhatják a házasságot, illetve annak felbontását is. De hogy felbontsanak egy házasságot, ahhoz a férj teljes egyetértése szükséges. Azaz, végülis a férj a rabbinikus bíróságnál is nagyobb erőt képvisel egy válási folyamatban.

A Válólevél pontosan ezt mondja el. A feleség válni akar, nem tud együtt élni a férjével, de a férj öt éven át húzódó procedúrában mond a rabbinikus bíróság kérdésére nemet.

A film nem csak a témáját tekintve bátor. Bemutat nyíltan egy ilyen nyilvánvalóan vallási alapokon nyugvó és félreérthetetlenül férfiközpontú bíráskodást a mai izraeli társadalomban, teljesen figyelmen kívül hagyva a feleség személyes akaratát.

(Eszünkbe juthat az 2012-ben Oscar-díjjal jutalmazott iráni film, a Náder és Simin – Egy elválás története, amely szintén egy válást mond el szintén egy erősen vallásos és férfiközpontú világban, még akkor is, ha Ashgar Farhadi filmje máshonnan indul és máshová is jut el: szélesebb és beszédesebb társadalmi képet rajzolva fel a mai Irán középosztályának társadalmi ellentmondásairól.)

Az izraeli Elkabetz testvérek, a főszerelő asszonyt is alakító Ronit, valamit bátyja, Shlomi íróként és rendezőként szükebb horizontot fogtnak be, de a maguk szempontjából szűz területre lépnek filmjükkel: nem kevesebbről van szó, mint hogy kérdésessé teszik a rabbinikus bíróság házassági törvényeinek igazságosságát.

Történetük nyíltan kimondja a nők hátrányos megkülönböztetésének embertelen voltát. Ez már a művészi bátorság kategóriájába tartozik.

Másként, de ugyancsak bátor tett az a döntés is, hogy a kétórás filmet szinte mindvégig egyetlen, szerény látványosságot kínáló színhelyen, egy egyszerű, szegényes ülésteremben játszatják.

A bíróként jelen lévő három rabbin, a mélyen vallásos férjen, a gyermekeik felnevelése után házasságából szabadulni kívánó feleségen, a harcában akaratának tolmácsaként beszélő ügyvédjén kívül csak néhány mellékszereplő lép tanúként a történetbe.

Ez semmiképpen nem mondható látványos kínálatnak – és mégis. Az emberi érzelmek és indulatok fokozatos feltárulásával mind mélyebbre ásó történet végig kemény feszültségben tartja a filmet.

Eleinte az elhallgatások izgatják a néző fantáziáját, de ahogy a házaspár közös életéről, össze nem illőségéről, a férj bigott önzéséről, a feleség szabadságvágyáról mind több részlet válik érzékelhetővé, ahogy egyre többen megszólalnak a tanuk közül a két ember magánéletének titkairól, annál sokszínűbbé válik az egymástól elütő embertenyészetből álló paletta.

A szomszédok, rokonok mind egy-egy külön kis dráma főszereplőivé lépnek elő rövid időre, olyan szituációkban, ahol lelepleződnek a külső elvárásokból, vallási szokásokból és hagyományokból magukra kényszerített szerepek.

Az a legizgatóbb a filmben, hogy nem csak a férj és a feleség, hanem valamennyien: pőrén áll mindenki a maga hazugságainak vagy igazságainak tócsájában.

Izgalmas és érdekes kis pillanat-tanulmány valamennyi megszólalás, még a bíráké is, az ember gyávaságáról és bátorságáról, hazugságairól és becsületességéről.

Az újabb és újabb bírósági meghallgatások, halasztások, eredménytelen tanúvallomások abszurditása abban csúcsosodik ki, hogy hiába a feleség őszinte kitörése az elviselhetetlen házasságról, hiába az ügyvéd szakszerű indoklása, hiába a tények, a rabbik a törvény szellemében valójában csakis a férj álláspontját fogadják el.

Csak a férj szavának van súlya, annak, amit kimond, de annak is, amit nem mond ki. Külön érdekesség és igazi meglepetés a befejező gesztus.

Megtudjuk, mit jelent a válólevél a zsidó hagyományban, de még a bírói procedúra végére is marad egy váratlan fordulat.

Ronit Elkabetz a szabadságáért, emberi jogaiért éveken át kitartóan küzdő feleség szerepében szép ívét írja le a magányosan küzdő női lélek feszült állapotainak, útját a reménytől a csalódásig, a kétségbeeséstől a dühödt kitörésig, majd a méltóságteljes áldozat elvállalásáig.

A Jeruzsálemben, Oslóban, San Sebastianban már fesztiválsikereket gyűjtő Válólevél kiemelkedő darabja a ma este kezdődő III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál programjának, de moziforgalmazásban is látható majd.

(Válólevél ****)