festmény;Berény Róbert;

2014-11-26 13:50:00

Hazakerült Berény Róbert elveszettnek hitt főműve

 Mintegy kilenc évtized után visszakerült Magyarországra Berény Róbert festőművész egyik elveszettnek hitt főműve, az Alvó nő fekete vázával című festmény, amelyet a Virág Judit Galéria bocsát aukcióra december 13-án.

A Virág Judit Galéria keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kép kalandos körülmények között került elő: Barki Gergely művészettörténész 2009 karácsonyán a Stuart Little, kisegér című filmet nézte gyermekével a tévében, amikor a díszletben feltűnt neki a kép. Kiderült, hogy az értékes alkotást egy pasadenai kereskedésben vásárolták a filmhez, majd a Berény-kép egy szappanoperában is „szerepelt”, mielőtt a szakembernek sikerült beazonosítania és öt évnyi munkával hazahoznia. Az alvó nő fekete vázával című kép Berény Róbert (1888-1953) második feleségét, Breuer Etát ábrázolja, 1927-1928 fordulóján készülhetett, és az alkotó egyik főművének számít. Virág Judit, a galéria tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy a képért 34 millió forintos kikiáltási árról indul a licit az aukción.