Obama megválasztásakor azt ígérte, kevesebb kampánydonort nevez majd ki külföldi misszióvezetőnek, első hivatali idejében a kihelyezett nagykövetek között mégis meghaladta a 30 százalékot a politikai kinevezettek aránya – igaz, ez korábbi elnökök gyakorlatában is előfordult.
Emiatt már akkor is kapott kritikát: az amerikai diplomaták érdekvédelmi szervezete, az AFSA meglehetősen élesen tiltakozott a nem kellőképpen felkészült három nagykövet jelölése ellen.
Az AFSA 12 volt vezetője felhívásban kérte a szenátust, hogy utasítsa el a három jelölt kinevezését, mivel „mindhárman nevetség tárgyai lettek, nem csak az Egyesült Államokon belül, hanem világszerte”, s így nem fogják tudni hatékonyan képviselni az Egyesült Államok érdekeit.
Az Amerikai Diplomáciai Akadémia korábban azt sürgette, csökkentsék 10 százalékra a politikai kinevezettek számát. Ezek többsége egyébként idővel tisztesen helytáll, ám rendszerint erős helyettest, profi diplomatát állítanak melléjük.
Ezért is eleve alaptalan, s Washingtonból meg is cáfolták az a feltételezést, hogy Bell érkezése után visszahívnák a jelenlegi ügyvivőt, André Goodfriendet.
A demokraták és republikánusok szenátusi háborúskodását elmélyítette, hogy Harry Reid, a demokrata többségi vezető kezdeményezésére 2013-ban a 100 tagú testület megváltoztatta azt a régi szabályt, amely szerint 60 szavazatra volt szükség az elnöki kinevezések jóváhagyásához, így a demokraták már 51 vokssal megerősíthették a jelöléseket.
A republikánusok megosztottak, egy részük azt javasolja, hogy ha januártól átveszik a többséget, térjenek vissza a hagyományos – kétpárti támogatást megkövetelő – szabályhoz, mások viszont megtartanák a jelenlegit, amely jövőre már a republikánusoknak kínál esélyt akaratuk átvitelére.
A januárig még demokrata többségű szenátus a félidős kongresszusi választásokat követően hozzáfogott ahhoz, hogy a hátralévő időben „ledolgozza” hatalmas hátralékát a – nem csak nagyköveti – kinevezések terén.
A szenátusban most a három „kipellengérezett” jelölt közül kettő, Bell és az Argentínába készülő Noah Mamet ügyét teszik fel szavazásra, s Washingtonban azt feltételezik, a két jelölés megkapja a szükséges 51 szavazatot – hacsak néhány demokrata szenátor az utolsó pillanatban nem gondolja meg magát.
Karrierdiplomata volt a rendszerváltás idején aktív szerepet vállalt nagykövet, a tavaly elhunyt Mark Palmer, akárcsak utóda, az 1990-1994-ben Budapesten szolgált néhai Charles Thomas. Washington azóta kivétel nélkül politikai kinevezettet küldött Magyarországra. A New York-i Donald M. Blinken (1994-1997) beruházási bankár és felesége, a magyar származású Vera Blinken a Clinton-család barátai és bőkezű támogatói voltak.
Peter Tufo (1997-2001) beruházási bankár, a Merrill Lynch egyik igazgatójaként, korábban a New York-i fizetős autópályák felügyelőjeként működött. George W. Bush két hivatali idejében három nagykövet követte egymást: Nancy Goodman Brinker (2001-2003) a legnagyobb amerikai mellrák alapítvány akkori vezetője, a First Lady, Laura Bush barátnője; George H. Walker (2003-2006) üzletember, idősebb Bush elnök unokatestvére; April H. Foley (2006-2009) pedig az amerikai ExIm Bank alelnöke, ifjabb Bush elnök egykori egyetemi osztálytársa volt.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis (2010-2013) az egyik legnagyobb kaliforniai ingatlanfejlesztő cég, az AKT Development Corporation elnöki posztjáról érkezett a magyar fővárosba, ő Hillary Clinton és Obama kampányához egyaránt gyűjtött adományokat.