Forma-1;Hungaroring;Magyar Nagydíj;Bernie Ecclestone;Nemzetközi Automobil Szövetség;

2014-12-04 07:00:00

Július végén lesz a futam a Hungaroringen

A Forma-1-es versenynaptár szerint, amelyet tegnap szavazott meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2015-ben július 26-án rendezik meg a Hungaroringen a Magyar Nagydíjat. 

A szövetség dohai ülésén döntés született arról, hogy a következő idényben a tervezett 20 verseny helyett 21 szerepel a naptárban, mivel május 3-ra a dél-koreai futamot is beiktatták. Ez azonban még nem tekinthető véglegesnek.

2010-2013 között már négy nagydíjat rendeztek a jeongami pályán. Sebastien Vettel a Korean International Circuit igazi specialistájának mondhatja magát, hiszen három győzelmet aratott.

Az előzetes versenynaptárat egyébként szeptemberben tették közzé, s már ebből kiderült, hogy Mexikóvárosban 23 év után állhatnak rajthoz a versenyautók.

A FIA ülésén, amint az várható volt, megegyezés született arról is, hogy az utolsó fordulóban a versenyzők nem kapnak dupla pontokat.

Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú embere korábban már elismerte, hogy nem jött be a változás, s ő előzetesen izgalmasabb fináléban reménykedett.