Magyarország;Románia;női kézilabda;Európa-bajnokság;Női kézilabda Eb;

2014-12-14 03:04:00

Drámai diadal a románok ellen

A nagyszerűen küzdő magyar válogatott egy góllal legyőzte a román csapatot a magyar-horvát rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőjében szombaton, így maradt esélye arra, hogy az elődöntőbe jusson.

A románokat bevonuláskor kisebb fütty és néhány sértő szó fogadta, a himnuszukat pedig egy csoport háttal állva, illetve ugrálva hallgatta meg. Agresszív védekezéssel kezdett mindkét csapat, az első gólra öt és fél percet kellett várni - Szucsánszki talált be -, addig Ungureanu és Kiss mindent fogott. Tacalie kiállítása után Tomori volt eredményes, míg a vendégek először a 11. percben avatták fel Kisst (2-1).

A sok hiba miatt a románok szövetségi kapitánya 4-2-es hátrányuknál a 14. percben időt kért. Szucsánszki addigra már háromszor verte át a védelmet, így a románoknál több poszton csere történt. Ezután a magyarok kerültek hullámvölgybe, a legnagyobb ziccerek is kimaradtak, a kapuban Ungureanu sziporkázott, ennek eredményeként a román csapat egyenlített (18. perc: 4-4). Németh András szövetségi kapitány is cserélt, ettől újra lendületbe jött a házigazda együttes, és Chintoan büntetése alatt ellépett 8-5-re. Az előny kiharcolásában jelentős érdemei voltak a debreceni nevelésű Kissnek, aki nagyon jól védett ebben a szakaszban. Mészáros és Kovacsics kiállításakor 3-1-es periódust produkáltak a románok, akiktől aztán Neagu ült ki Triscsuk megütéséért, a magyar játékos pedig góllal büntetett a szünet előtt.

Szucsánszki Zita és a román Adriana Gabriela Tacalie a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában játszott Magyarország - Románia találkozón a debreceni Főnix Csarnokban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szucsánszki Zita és a román Adriana Gabriela Tacalie a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában játszott Magyarország - Románia találkozón a debreceni Főnix Csarnokban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A második félidőben a hagyományoknak megfelelően pályára lépett a Planéta-Mayer kettős, amely rögtön gólt hozott össze. Az ex-győri Bradeanu azonban gondoskodott róla, hogy csapata ne szakadjon le. Mindkét oldal keményen védekezett, ugyanakkor a magyar átlövéseket egyre jobb százalékkal védte a vendégek hálóőre. A 38. percben 13-13-ra módosult az állás, noha előtte még 11-8-ra vezettek a magyarok. Amikor pedig a románok legnagyobb ásza, Neagu bevágta a büntetőjét, együttese először vezetett (14-13), Németh pedig időt kért.

A magyarok megpróbálták az addig alig foglalkoztatott szélsőket is bevonni a játékba, majd Triscsuk - először az Eb-n - hétméterest rontott 16 jó kísérlet után. Pirvut kiállítása alatt viszont éppen ő javított, ráadásként Tomori fordított. Innen váltott vezetéssel haladt előre a két válogatott, közben néhány bírói ítéletet Németh szóvá tett. Neagu egyre inkább belelendült, sorra dobta a gólokat, a 48. percben, csapata 17-15-ös vezetésénél már nyolcadszor talált be.

Az Eb-re frissen becserélt Tóth hatperces gólcsendet tört meg, ám továbbra sem volt ütőképes a támadóalakzat, hiába cserélt sokat a kapitány. Az utolsó öt perc 19-17-es román vezetésről indult, de fogcsikorgatva sikerült egyenlíteni. Ciuciuletét kiállították, létszámfölényben pedig Bódi már a magyarokat juttatta előnyhöz (20-19). Bulath sem úszta meg Neagu lerántását, de a románok legjobbja azután mellé lőtt, majd még támadó szabálytalanságot is fújtak. A románok 11 másodperccel a vége előtt megkapták a labdát, időt kértek, ám Neagu utolsó kísérleténél Kiss kitolta a labdát a bal felső saroknál. A lefújás után egymás nyakába borultak a magyarok, a csarnok pedig szinte felrobbant a hangorkánban.

Eredmény
középdöntő, I csoport (Debrecen), 1. forduló:
Magyarország-Románia 20-19 (10-8)Debrecen, Főnix Csarnok, 5000 néző, v: Zotin, Volodkov (oroszok)
gól: Triscsuk 4/2, Szucsánszki 4, Tomori 3, Kovacsics 2/1, Tóth 2, Bulath 1, Bódi 1, Mayer 1, Mészáros 1, Kovacsicz 1, illetve Neagu 8/4, Bradeanu 3, Perianu 2, Babeanu 2, Pirvut 1, Ciuciulete 1, Chintoan 1, Chiper 1

Németh András a találkozó utáni sajtótájékoztatón köszönetet mondott csapatának a fantasztikus küzdésért. "A kapusteljesítményünk és a védekezésünk nagyon jó volt, a nagyon erős román csapattól kevés gólt kaptunk. A támadójáték viszont gyengére sikerült, minden játékosomtól többet várok támadásban, de a küzdőszellem olyan magas szintű volt, hogy ezzel a gyenge támadójátékkal is nyerni tudtunk" - összegzett a szakvezető.

A további program
Hétfő:Spanyolország-Románia 16.00Lengyelország-Norvégia 18.15Magyarország-Dánia 20.30  Szerda:Lengyelország-Románia 16.00Spanyolország-Dánia 18.15Magyarország-Norvégia 20.30

Szucsánszki Zita úgy fogalmazott:borzasztóan büszke a csapatra. "Végre jól jöttünk ki a végjátékból. A kapusteljesítmény is remek volt, az Eb-újonc Tóth Gabi is hozzátette a maga teljesítményét a játékhoz, Mészáros pedig +szétverte+ a román támadókat védekezésben" - mondta.

Gheorghe Tadici, a románok szövetségi kapitánya kiemelte, hogy a magyar csapat rászolgált a győzelemre, de hozzátette: ha nem lettek volna ilyen balszerencsések, győzhettek vagy legalább pontot szerezhettek volna. A bírókkal nem kívánt különösebben foglalkozni, csupán annyit jegyzett meg, hogy volt több vitatható ítéletük.

Mészáros Rea és a román Laura Chiper a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mészáros Rea és a román Laura Chiper a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A magyarok dánok elleni hétfői találkozójának a tétje az lesz, hogy melyik csapatnak marad esélye a négy közé kerülésre.

Korábban:

Norvégia-Spanyolország 29-26 (16-16)
Dánia-Lengyelország 28-19 (9-9)

Az állás: 1. Norvégia 6 pont, 2. Magyarország 4 (75-69), 3. Spanyolország 4 (82-77), 4. Dánia 3, 5. Románia 1, 6. Lengyelország 0

Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik az ötödik helyért játszik.