Kína;panda;hármas ikrek;pandák;

2014-12-18 18:18:00

Ezeket a neveket kapták a világhírű panda ikrek

Nevet kaptak a világ eddig egyetlen életben maradt panda hármas ikrei rajongóik több mint egymilliós nemzetközi táborának javaslatai alapján - jelentették be a dél-kínai Kantonban.

A trió nőstény tagja mostantól Meng Meng, ami nagyjából "cukinak" felel meg. Két hím testvére a Suaj Suaj, illetve a Ku Ku nevet kapta, amelyek nagyjából jóképűt és vagányt jelentenek. A jelek szerint a névadók az eddigi hagyományoktól eltérő, modern, trendi neveket választottak a július végén született ikreknek. 

Az állatpark vezérigazgatója a bejelentéskor közölte: szempontjaik között szerepelt, hogy a gyerekek könnyen megjegyezzék a neveket és egyben kifejezzék a bocsok iránti szeretetet. Ezen túl a pandák nemét és "személyiségét" is figyelembe vették.

FOTÓ: Getty Images/ChinaFotoPress

FOTÓ: Getty Images/ChinaFotoPress

Az online névadó kampányt augusztus végén indították, majd ezekből egy százas válogatást készítettek. Végül egy külön az erre célra válogatott szakértői és civil - köztük gyerek - tagokból álló csoport döntött. A hármas ikrek november ötödikén voltak száznaposak, és mivel anyjuk egyszerre csak egyikükkel tudott foglalkozni, felváltva nevelgette őket. A testvérek anyjukkal 134 naposan "egyesültek". Az eseményt a gondozók lélegzetvisszafojtva figyelték - számoltak be akkor a híradások. Ugyanis az egyik kicsi nagyon idegesnek látszott, majd az anyja odament hozzá és "ember módjára" megölelte.

A pandastatisztikák szerint eddig négy alkalommal regisztráltak hármas ikerszülést, de mindannyiszor legalább az egyikük betegség vagy alacsony testsúlya miatt elpusztult. A szóban forgó kis állatok anyja, a 12 éves Csü Hsziao a szecsuani Vulung óriáspanda-bázison 2010-ben már sikeresen életet adott egy ikerpárnak.