A Conducator tévedése
December 20-án este hazatért Iránból Ceausescu, élő televíziós beszédben ítélte el a „temesvári huliganizmust”, a provokációt, ami mögött "idegen hatalmak állnak", Románia megcsonkítására, a szocializmus szétzúzására törekednek. Csakhogy aznap már tüntetések voltak Aradon, Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Nagyszebenben, Besztercén, Konstancán és Buzauban.
A palackot nem lehetett már visszadugaszolni Románia területi épsége veszélyeztetettségének meglebegtetésével sem. Hiába küldtek 21-én több ezer, botokkal felfegyverzett Zsil-völgyi bányászt Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, meg kell fékezni őket, a városba érve a felkelők oldalára álltak.
Ilyen hangulatban hívott össze népgyűlést 21-én Ceausescu, de a megjelent 100 ezres tömegnek már hiába ígért fizetésemelést a kedves vezető, antikommunista és Ceausescu ellenes jelszavakat kezdtek skandálni, s már csak a Securitate, a hadsereg, a tankok és vízágyúk segítségével lehetett szétoszlatni.
A temesvári forgatókönyvet alkalmazták - halálos áldozatok, letartóztatások, majd hajnalban lemosták a vért Bukarest utcáinak burkolatáról, hogy délben újra összetereljék a tömeget Ceausescu beszédének meghallgatására. Saját testvére, aki a védelmi miniszter helyettese volt, figyelmeztette, hogy hatalmas munkás tömegek közelednek a központ felé. Állítólag Ceauşescu ekkor azt felelte, hogy a pekingi Tienanmen téren egy millió tüntető gyűlt össze, és azokat is sikerült elintézniük a hatóságoknak.
A román hatóságoknak azonban nem sikerült. Rendkívüli állapotot hirdettek az egész országban, de már késő volt, a hatalom is bomlani kezdett, ennek a rendeletnek már nem szerzett érvényt.
A hadsereg átállt, miután a korábbi vezetőt lelövette Ceuasescu – hivatalos verzió szerint öngyilkos lett - , az új vezető pedig kezdetben látszólag teljesítette a parancsot, de háttérben keresztülhúzta a diktátor házaspár intézkedéseit. Megtiltotta a lőfegyverek használatát, utasította a katonai egységek parancsnokait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a tüntetőkkel, és a Securitate egy részével is kiegyezett.
Ceausescu újra kiállt a tömeg elé, majd december 22-én 12 óra 9 perckor felszállt a helikopter a pártszékház tetejéről, Nicolaeval és Elenával a fedélzeten. 1965 augusztusától uralták Romániát s alakították a vasfüggöny mögötti világ legsötétebb és legszomorúbb zugává. 24 év és négy hónap után ezzel véget ért a kötelezően aranykornak nevezett rémálom.
A vég
Még aznap délután elfogták a menekülő Ceausescu házaspárt, de csak másnap délután hozták nyilvánosságra. Szenteste is csak annyit közölt az immár első számú forradalmi eszközzé váló televízió, hogy 25-én sugároznak egy felvételt, a kivégzést még nem merték bejelenteni. A rögtön ítélő bíróság a diktátort és nejét egyaránt golyó általi halálra ítélte, amelyet azonnal végre is hajtottak a laktanya udvarán.
Útban az alig 10 méterre lévő fal, a vesztőhely felé, Ceausescu az Internacionálét énekelte, és azt kiáltotta, hogy „Éljen a szabad és független Román Szocialista Köztársaság!”. Látszott rajta - még mindig nem tudja, hogy vége.
Boldog tudatlanságban halt meg Elenával együtt, mindvégig valamiféle színjátékban reménykedve, hiszen a sebtében összeállított bíróságban azok ültek, akik nemrég még mellettük álltak, az a Stanculescu tábornok elnökölt, akit mindketten csak édes fiamnak szólítottak az utolsó percben is, akit gyermekeik védelmére kértek meg menekülésük pillanatában.
