Jóízlés

A Fidelitas szerint Ceausescu és Márki-Zay Péter olyan, mint két tojás

A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezeténél ismét félre ment valami.

Elárverezték Ceausescu limuzinját

Az autóra különösen Iránból volt nagy az érdeklődés, az aukciósház tízezer eurót remélt érte, 95 ütötték le.

Amnézia

Egy diktátor bukása

-

Emberiesség elleni bűnökkel vádolták meg Ion Iliescut

A volt román elnök tudatosan hozzájárulhatott ahhoz, hogy az 1989-es román forradalom vérontásig fajuljon. Az utcai harcokban több mint ezren vesztették életüket.

A győzelem jelét mutatja egy megemlékező a romániai forradalom áldozatainak bukaresti temetőjében, 2015 december 21-én Fotó: Dan

Pillantás a kilencedikről - Nicolae Orbán

Sportsikerekkel erősítik a rezsimet

Az utóbbi évek közszolgálati híradóitól egyre gyakrabban lett déja vu érzésem. Gyermekkori, ifjúkori mindennapok jutottak eszembe, amikor esténként megtudhattuk, hogy az ország jobban teljesít és nyilván még jobban fog teljesíteni. Minden ellenkező híresztelés pedig aljas rágalom, amelyet a Románia szuverenitására törő ellenséges hatalmak a szolgálatukban álló karvalytőke segítségével követnek el. A felcsúti Puskás Akadémia kiesése az NB 1-ből azonban megnyugtatott – nincs vész, Ceausescu Scornicestijével ilyen gyalázat soha nem történhetett volna meg.

Ceausescu egykor a Nyugat kedvence volt. 1978-ban II. Erzsébet királynővel találkozott FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HULTON ARCHI

Az egyensúly megbontása

Ciprian Muresan román képzőművész egyedi kiállításával nyílt meg a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum 2015-ös éve. A kiállítás elsősorban a posztkommunizmusra, illetve a létezés alapvető kérdéseire keres választ.

Ciprian Muresan első önálló magyarországi kiállításán többféle képzőművészeti műfajban készült alkotás látható FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Nosztalgiáztak Ceausescu sírjánál

A bukaresti Ghencea katonai temetőben több tucatnyi nosztalgiázó gyűlt össze Nicolae Ceausescu sírjánál az egykori kommunista diktátor kivégzésének 25. évfordulóján – közölte csütörtöki helyszíni tudósításában az Antena 3 hírtelevízió.

FOTÓ: Getty Images, Hulton Archívum

Képtelenek voltak elhinni, hogy valóban vége

Pontosan 25 éve, december 22-én fogták el Európa utolsó diktátorát és feleségét. Huszonöt évvel ezelőtt Románia népe a televízió elé szögelve nézte az élőben zajló forradalmat, abban a televízióban, amely évtizedekig csak a diktátor házaspár nagyságát hivatott szolgálni. Aztán ugyanott láthattuk a karácsonyi kivégzést – Európa talán egyetlen nyilvános halálos ítéletének végrehajtását is. Nicolae és Elena Ceausescu azonban még akkor sem hitte el, hogy vége, amikor a kivégzőosztag előtt állt.

A „gyermekszerető” diktátor és felesége, Elena FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HULTON ARCHIVE

Ceausescu meg akarta támadni Paksot?

Egy könyv szerint Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő. Erről Szőczi Árpád újságíró, Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyv szerzője beszélt, amikor pénteken Temesváron bemutatták a kötetet.

Tizenhét millió Ceausescu íróasztaláért

Egy bukaresti árverésen 55 ezer euróért (közel 17 millió forintért) kelt el Nicolae Ceausescu egykori román kommunista diktátor juharfából készült irodabútora - közölte az Artmark aukciós ház közleménye alapján a Mediafax hírügynökség.

Fotó: Steve Burton, Hulton Archive, Getty Images.

Négyszemközt Ceausescuval

Hodicska Tibor nyugalmazott magyar nagykövet Négyszemközt Ceausescuval című visszamelékezés-kötetét mutatták be kedd este Kolozsváron.

Stadionok, foci, diktátorok

A foci nem csak egy sportág a sok közül. Könnyen a hatalom eszközévé tehetik meg. Megalomániás vezetők építettek stadionokat, időnként nevenincs csapataiknak, befolyásolták a bajnokság végeredményét, szórták a pénzt az együttesekre. A labdarúgás sok diktatúrában a propaganda egyik fontos alkotóeleme lett, vele akarták igazolni a fennálló rezsim felsőbbrendűségét.

Észak-Koreában a stadionok mindmáig a propaganda fontos eszközei FORRÁS: FACEBOOK

Megsemmisítik Ceausescu személyi javait

A román kormány engedélyezte Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátor és családja használhatatlan személyi javainak megsemmisítését, miután ezeket csaknem negyed évszázadig sikertelenül próbálták értékesíteni.

A Ceausescu-házaspár. Fotó: Facebook
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang