HVG;Nagy Harácsony;

2014-12-23 07:06:00

Nagy Harácsony

Nagyon ízléstelen, bunkó dologról van szó – ezt mondta a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a HVG karácsonyi címlapját elborító fotómontázsról a Lánchíd Rádióban. Szabó Endre szerint öt millió embert sértett meg a lap, hogy Orbán Viktorral, Vida Ildikóval, Habony Árpáddal, Lázár Jánossal az élen olyan „Nagy Harácsony”- címlapfotó készült, amely a fent említettekről sejteti, harácsolnak. S minden bizonnyal az adófizetők pénzét harácsolják el.

Eddig nem játszott nagy közéleti szerepet Szabó Endre, tulajdonképpen nem is tudjuk, honnan csöppent a Lánchíd Rádió nagy megmondói vagy véleményvezérei körébe, mindenesetre nem könnyű elmenni véleménye mellett. Attól tartok ugyanis, ő csak egyike azoknak, akik szakrális témán keresztül akarják megdobogtatni ötmillió ember szívét.

Én meg azt gondolom, Szabó Endre és holdudvara másik ötmillió embert sért meg. Azért, mert simán szemet huny a kormány legfelső vezetésének urizáló életmódja felett. Ja, hogy ez éppen karácsonykor derült ki – tegyük hozzá, ki tudja, hány ilyen urizáló meglepetés vár még ránk! Ja és hogy épp azokról derül ki, akik keresztény erkölcsöt hirdetve vizet prédikálnak és bort isznak? Hogy ők beszélnek arról, hogy csökkent a szegénység a munkanélküliséggel együtt?

Szabó Endrének kellene nagyon elszégyellnie magát és neki kellene bocsánatot kérnie attól az ötmillió embertől, akinek vagy keresztény vagy agnosztikus vagy ateista vagy egyéb vallásos szemlélete merő erkölcsi alapon nem tűri a harácsolást. Azoktól, akik nem tűrik, hogy adófizetői és az ország jobbítását célzó uniós pénzekből tollasodjon az urizáló kormány. Akik nem tűrik, hogy mások kárára gazdagodjon a törvényhozók egy szűk rétege, mert olyan törvényt fogadnak el, ami nekik kedvez, és olyan pályázatokat hirdetnek ki győztesnek, amelyek szintén saját köreiknek duzzasztják a pénztárcáját.

Éppen karácsony ünnepén - tiszteletben tartva világnézeteket és vallásos meggyőződést – senkinek nem lenne szabad a szent hit szellemében védelmébe vennie azokat, akik vagyonnyilatkozatukkal becsapják a közt, akik luxus karórában flangálnak, akik gyerekük nevére vesznek földet, lakást, akik családi összefogásra hivatkoznak vagyoni helyzetük tisztázásakor, akik ingatlanokat játszanak át haverjaiknak, akik Luis Vitton- és Gucci-táskákkal kérkednek, akik bevallják, hogy amióta Orbán Viktor kormányon van, jól megy nekik, akik kifelejtenek milliárdos tételt a vagyonnyilatkozatukból, akik banki vezetőként betéteseket és bankot juttatnak csődbe, akik MNB-s alapítványokon keresztül luxusingatlanokat vásárolnak, akik luxus utakon nyaralnak vagy bizniszelnek, akik az elmúlt években tettek szert jachtra, luxus autókra, akik luxus oktatást engedhetnek meg maguknak, akik minden pályázatot megnyernek, akik minden hasznot lefölöznek.

És akik a botrány kitörésekor mindezt kimagyarázzák vagy letagadják. Vagy egyáltalán nem szégyellik. Vagy úgy tesznek, mintha misem történt volna. Vagy azt gondolják, hogy ők mindent megtehetnek. Mert semminek nincs akadálya, de gátja sem. Mert erkölcstelenek és harácsolók.

Ez az, amiért épp az ünnep alkalmából bocsánatot kellene kérni. Mert ezt diktálná a keresztény erkölcs. És nem azokat kérni bocsánatkérésre, akik ezt a Nagy Harácsonyt már végképp nem tűrik. Mert ők nem határtalan harácsolást akarnak látni maguk körül, hanem tiszta és őszinte karácsonyt ünnepelni. Talán jövőre.