színház;Nemzeti Színház;Alföldi Róbert;Vidnyánszky Attila;

2014-12-27 10:42:00

Vidnyánszky: Alföldi évei alatt csökkent a színházi büdzsé

A Nemzeti Színház költségvetése 2015-ben 25 százalékos növekménnyel számolhat. Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója elmondta, Alföldi Róbert utolsó három éve alatt csökkent le a jelenlegi 995 millió forintra. Emellett az igazgató azt is közölte, hogy elkészült a teátrum nemzetközi fesztiváljának programja, a MITEM résztvevői között van Matthias Langhoff, Luk Perceval és a Piccolo Teatro is.

Az igazgató az évad első felének bemutatóiról azt mondta: szakmailag magas színvonalú előadások jöttek létre, amelyek számos fesztivál érdeklődését kiváltották. "A tavalyi produkcióink is jól mennek, ezek talán még inkább" - fogalmazott, kiemelve, hogy a nézőszám november végére az előző év hasonló időszakához képest 3000-rel nőtt.

Megjegyezte, hogy a tavalyi évhez képest többet is játszik a teátrum. A Caragiale-darab kivételével az eddig bemutatott összes produkciót műsoron tartják. "Vannak előadások, amelyek nagyobb érdeklődésre számíthatnak és vannak, amelyek kevésbé, azokért harcolunk még" - fogalmazott.

Mint mondta, ugyanazt éli meg, amit Debrecenben: szép lassan szaporodik a közönségük. Szinte minden héten tartanak ráhangoló és előadások utáni beszélgetéseket, közönségtalálkozókat, ott is mérhető, hogy egyre több az érdeklődő.

"Tanuljuk a várost, tanulom a hangulatát. Hiszek abban, hogy megmutathatom, ez olyan színház, ahol nagyon komoly előadások vannak. Ezt megszokja a néző, és nem is fog mást várni tőlünk. Aki ide jön, az tudja, hogy elgondolkodtató, mély, fölkavaró előadásokat láthat" - hangsúlyozta.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója interjút ad irodájában az MTI munkatársának 2014. december 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója interjút ad irodájában az MTI munkatársának 2014. december 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kitért arra, hogy a színház további játszóhellyel gyarapodott: november végén nyílt meg a Bajor Gizi Szalon. Az 50 néző befogadására alkalmas új helyszín kamara-előadásoknak, önálló esteknek ad helyet. Udvaros Dorottya kamaradarabja, valamint Voith Ági és Bodrogi Gyula estje már bemutatkozott a Szalonban.

Az igazgató-rendező elmondta: ezeket a hónapokat munkás időszaknak éli meg. Januárban például 60 fölötti az események száma a színházban. Az évad második felének turnéiról elmondta: a Szentivánéji álom és a Fodrásznő című előadás Törökországba utazik májusban, a Zoltán újratemetve című produkció Franciaországba. A társulat Montenegróba és Macedóniába is kapott meghívást. Újra elutaznak Szentpétervárra, ezúttal a Baltic House fesztiválra, Purcarete Ahogy tetszik-előadásával vagy az Andrzej Bubien rendezte Operettel. A szentpétervári Alekszandrinszkij Színházzal közös produkciót terveznek.

"Bukaresttől Szófiáig, Oslótól Madridig tárgyalunk színházakkal" - mondta az igazgató, kiemelve, hogy a varsói nemzeti színházzal külön program épül. "Nem pusztán a fesztiválokra való kijutásunk a cél, hanem a párbeszéd kialakítása hasonló színházakkal" - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) programja is elkészült már. Az április 14. és 28. között megrendezendő MITEM középpontjában a francia színház áll: a programban szerepel Thomas Jolly egy Marivaux-előadása és egy bábelőadás, továbbá látható lesz Valere Novarinának, - akinek szakmai napot is szentelnek - a debreceni rendezése.

A fesztiválra Franciaországból, Svájcból, Olaszországból, Spanyolországból, Németországból, Ausztriából, Romániából, Macedóniából, Dániából, Kazahsztánból, Ukrajnából, Lengyelországból és Oroszországból érkeznek társulatok. Matthias Langhoff rendezése, a Theatre Vidy-Lausanne produkciója is látható lesz, Olivier Py pedig egy madridi előadással érkezik.

A közönség láthatja Luk Perceval rendezésében a Karamazov testvéreket, a hamburgi Thalia Theater előadását. A milánói Piccolo Teatro Toni Servillo rendezésével érkezik a fesztiválra. Lengyel előadás is szerepel a programban, a Bukaresti Nemzeti Színház pedig Alexander Morfov A vihar-rendezésével - Ion Caramitruval a főszerepben - vesz részt az eseményen. Palermóból is érkezik előadás, Emma Dante rendezése, de Viktor Rizsakov, Vlad Troickij és Valerij Fokin produkciója is látható lesz.

Vidnyánszky Attila az évad második felének bemutatóiról elmondta: Zsótér Sándor és Lendvai Zoltán is rendez a teátrumban. Egy cseréről is beszélt: az évad végi, Andrej Mogucsij rendezte Kafka-bemutató (A per) átkerül őszre és a bolgár Alexander Morfov kezdi meg a munkát tavasszal.

Minden előadásnak megvan a maga szerepe a repertoárban, bonyolult összefüggés-rendszerről van szó - fogalmazott. Az Isten ostora vagy az Éjjeli menedékhely fesztiválszereplésekre hivatott, Zsótér Ibsen-rendezése (Brand) különleges csemege lesz, a Körhintára pedig már most ostromolják a jegyekért a színházat - mondta. A Márai-előadás például azért fontos, mert a két egyfelvonásossal (Családi kérdés, Befejezetlen szimfónia) felléphetnek kisebb településeken is.

A színház költségvetése 2015-ben 25 százalékos növekménnyel számolhat. Az igazgató elmondta: Schwajda György idejében 2 milliárd, Jordán Tamás idejében 1,8 milliárd forint körül mozgott a büdzsé, amely Alföldi Róbert utolsó három éve alatt csökkent le a jelenlegi 995 millió forintra.

A színház több mint 400 előadást játszik évente, és 100 előadás felett fogad vidéki és határon túli produkciókat - mondta, hozzátéve, hogy ha kevesebb támogatást kapnak, akkor kevesebb előadást tudnak meghívni, és utazni is kevesebbet tud a társulat ezekre a helyszínekre.

Fontos ügyként szólt a nemzetiségi és a határon túli színházak jelenlétéről, ebben az évadban a Kassai Thália Színház évfordulóját ünneplik meg. Új kezdeményezés a Karaván Színházzal közösen, roma és nem roma színészekkel készített produkció, az Egerek. A diákokat a színház internetes vetélkedőjével is megszólítják, eddig 71 csapat jelentkezett.

Elmondta: a jövőben is több együttműködést terveznek. A Körhinta című előadásban például a Magyar Nemzeti Táncegyüttes 40 táncosa szerepel, emellett a debreceni, a váci, a kaposvári és a beregszászi színházzal is van közös produkciójuk, továbbá mindkét színművészeti egyetemmel együttműködnek.