elnökválasztás;Horvátország;Kolinda Grabar Kitarovic;

2014-12-29 10:03:00

Meglepte Zágrábot a fiatal aktivista

A végleges adatok szerint nem hozott döntést a horvát elnökválasztás első fordulója, így január 11-én ismét az urnákhoz járulnak a horvátok. Az előzetes felmérésekhez képest sokkal kisebb volt Ivo Josipovic elnök előnye: 38,56 százalékot szerzett, az egykori jobboldali kormánypárt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje, Kolinda Grabar Kitarovic pedig 37,08 százalékot kapott. A szűk fölény azért nagy meglepetés, mert a korábbi felmérések még azt közölték, hogy Josipovic eredménye megközelítheti az ötven százalékot is.

A második fordulóban az lesz a döntő, hogy a harmadik helyen végzett egyetemi diák, Ivan Sincic, illetve a negyedik helyezett Milan Kujundzic melyikük mellett áll ki. Sincic óriási meglepetésre 16,48 százalékos eredményt ért el. Azok szavaztak rá, akik kiábrándultak a teljes politikai elitből. Sincic már a választás estéjén azt közölte, sem Josipovic, sem Kitarovic nem érdemli meg támogatását. Mint fogalmazott, a választáson „megcsináltuk a lehetetlent”. A 25 éves karlovaci elektromérnök Sincic egy bizonyos Sorfal mozgalom aktivistája, amely kilakoltatásokat próbált megakadályozni. Ez állítása szerint legalább száz esetben sikerült is.

Nagyon meglepő lenne, ha a következő két hét folyamán Sincic meggondolná magát, s kiállna bármelyik jelölt mellett. Ezért a mérleg nyelve negyedik helyezett Milan Kujundzic lehet, aki 6,26 százalékos eredményt ért el. Kujundzic ismert orvos, gasztroenterológus hazájában.

Szakértők szerint a választási eredmény egyértelműen Josipovic kudarcaként értékelhető. Zoran Milanovic szociáldemokrata miniszterelnök elismerte, a vártnál gyengébb eredmény a kormány népszerűtlenségére vezethető vissza. Ugyanakkor óva intett a jobboldalnak a hatalomba való visszatéréséről. „A HDZ teljesen hiteltelen párt” – hangoztatta Milanovic.

Nehéz megjósolni, mit hoz a második forduló. Josipovic szempontjából intő jel, hogy sok baloldali szavazó otthon maradt. A jobboldali szavazók általában nagyobb arányban járulnak az urnákhoz, ami Kitarovic malmára hajthatja a vizet. Ugyanakkor a HDZ neve ma is nagyon rosszul cseng sokak körében. A pártot a hatalommal való visszaéléssel, a korrupcióval azonosítják. Kitarovic a korrupció miatt börtönben ülő Ivo Sanader kormányában külügyminiszter volt. Kitarovic mindenesetre úgy ünnepelte az eredményt, mintha nyert volna. Szerinte ez azt sugallja, hogy Horvátország változást akar.