Abban az országban ahol négy millióan élnek szegénységben, ahol egy prominens politikus arról beszél, hogy mindenki annyit ér, amennyije van, és ahol jókora divattá vált az urizálás, az Isten pénze igencsak aktuális.
Dickens remekművéből, a Karácsonyi ének című kisregényből készült Tolcsvay László zenéjével, Müller Péter szövegével, Müller Péter Sziámi dalszövegeivel a musical, amit húsz évvel ezelőtt a Madách Színházban Nagy Viktor rendezésében mutattak be, hogy aztán hosszú ideig levehetetlen legyen a repertoárról, és külföldön is több helyütt sikert arasson.
Most a Budapesti Operettszínház tűzte műsorra, amely tavaly Tolcsvay Ördögölő Józsiás című rockoperettjéből tartott ősbemutatót. Karácsony tájára karácsonyi történet, bár éppen azért nem adják az eredeti mű címén, mert úgy gondolják, hogy csoda bármikor máskor is megeshet.
És úgy persze viszonylag könnyen megeshet, mint eben a históriában, és hány és hány a világot leegyszerűsítő musicalben, hogy van egy szál gonosz, istentől és embertől elrugaszkodott fickó, és, ha az csoda folytán jó útra tér, minden rendbe jön, ha felhős az ég, akár akkor is süthet a nap, a tél is felmelegedik, az emberi lelkek szintúgy, és következhet a boldog finálé.
De jó is lenne ebben hinni, meg abban, hogy musicalekben úgy istenigazából be lehet mutatni azt az egész nagy mechanizmust, amitől a pénz válik mindenhatóvá, és ettől pedig elfajzottá, a gépezet kiszolgáltatottjává az ember. A Rent például talán ilyen musical, no, nem is került a Pesti Broadwayn, vagy a kőrúti bulváron még stúdiószínpadi bemutatásra sem.
Azt viszont ne tagadjuk, hogy az Isten pénzében van társadalmi érzékenység, és a Somogyi Szilárd rendezte produkcióban is van. Kiáll az elesettekért. Azt hirdeti, hogy mindenki jogosult megértésre és szeretetre. Ezúttal nincs annyi külsőség, show elem, látványosság, mint az Elfújta a szél előadásában, a díszlet már-már szerény, megteremti a Londoni utca, vagy egy szoba hangulatát. És ez itt elég is, nincs szükség különösebb trükközésre.
Jobban fókuszálni lehet a szereplőkre. Ők meglehetősen sokan vannak, és a zömüknek rövid, valódi akció nélküli jelenetek jutnak, ezért inkább csak fel-felvillanthatnak egy-egy figurát, a gyakran epikusnak maradó cselekményben. Ez lehetett az oka annak is, hogy az általam látott előadás az első részben nem igazán izzott fel, az érzelem-gazdag dalok dacára sem. Alapvetően minden rendben volt, de csak a szünet után vált magas hőfokúvá a produkció.
Ennek tán az is oka még, hogy jobban meg kellene mutatni annak a világnak az elvadultságát, amelyik az uzsorás Scrooge-hoz hasonló elvetemült típusokat a lehető legtermészetesebb módon termel ki magából. És Földes Tamásnak is meg kellene mutatnia, hogy ez egy elviselhetetlen szörnyeteg, akinek minden szavától, gesztusától kiver bennünket a véres veríték.
De nem ver ki, valahogy Földesről lerí, hogy áldott jó ember, és akkor, amikor már meg kell rendülni, jótét lélekké kell változni, elemében van, egészen nagyszerű. Ahogy az öregségről szóló dalt énekli, az megindító, körülöttem többeknek könnyes lett tőle a szemük. Aki lidérces figurák játszására szakosodott – vagy szakosították -, a színházban, az Szabó P. Szilveszter.
Most ő adja Scrooge már meghalt üzlettársát, visszatér a túlvilágról, és fokozatosan rádöbbenti egykori társát, hogy milyen lehetetlen életet élt, és mint a tündér, önzetlen, kicsorduló szívű adakozóvá változtatja át. Vagyis olyan embert játszik, aki már átesett a tűzkeresztségen és jóvá változott. Akkor meg mitől olyan sátáni? Csak azért, mert a túlvilágról érkezett, vagy, mert így hatásos?
A Pálfalvy Attila által játszott többgyerekes családapa kilóg a musical klisékből, róla igazán hihető, hogy egy magát szinte halálra dolgozó, rútul kizsákmányolt, megfáradt alkalmazott, aki körömszakadtáig küzd a családja megélhetéséért, de emelkedettségre, közös játékra, nevetésre is képes a gyerekeivel. Kékkovács Mara és Kerényi Miklós Máté az ifjú szerelmesek. Kolti Helga a zsörtölődő házvezetőnő. Ez az a típusú ziccer-szerep, ami, ha remekül játsszák, állandó nevetésre készteti a hálás publikumot. Koltinál hol készteti, hol nem.
De a közönség így is hálás, elandalodik a daloktól, elérzékenyül, joggal szereti Tolcsvay áradó zenéjét, ami Bolba Tamás vezényletével abszolút jó kezekben van, hagyja szárnyalni a muzsikát, de nem ad terepet a nyúlós sziruposságnak.