újév;tragédia;Sanghaj;

2015-01-01 10:58:00

Újévi tragédia Sanghajban

Tragédiával indult az új év Sanghajban. A kínai metropolis híres folyóparti sétányán, a Bundon 35 embert tapostak halálra a szilveszteri ünneplés közepette.

 A sanghaji önkormányzat közleménye szerint további 46 embert kórházba szállítottak, közülük 14 állapota súlyos. Huszonöt nő és tíz férfi veszítette életét, a sérültek között három tajvani és egy malajziai állampolgár is volt. A Xinhua hírügynökség hivatalos jelentése egy szemtanúra hivatkozva jelentette, hogy a tragédia akkor történt, amikor valaki dollár bankjegyeknek látszó kuponokat dobált ki egy harmadik emeleti ablakból a tömeg közé. Mindenki el akart kapni egyet, s akkora volt a roham, hogy az emberek nem tudtak megállni a lábukon, egymást taposták össze. Az 1920-as, 1930-as évek hangulatát őrző történelmi negyed kedvelt turistalátványosság, rendszeresen tartanak ott nagy rendezvényeket.

Sok rendőr volt a helyszínen csütörtöki jelentések szerint. A kórház előtt, ahová a sérültek többségét szállították, szintén rendőrök álltak. Az emberek kétségbeesetten próbáltak információt szerezni hozzátartozóikról, odabentről fotókat hoztak ki a sebesültekről, hogy segítsék az azonosítást. A családtagokat utóbb beengedték a sérültekhez.

Hszi Csin-ping kínai elnök a tragédia azonnali kivizsgálását követelte, s azt ígérte, minden segítséget megadnak a sérülteknek. Li Ke-csiang kormányfő azt hangsúlyozta, hogy le kell vonni a katasztrófa tanulságait és erősíteni kell a közbiztonságot a nyilvános rendezvényeken.