karácsony;akció;Tesco;adományozás;adománykuponos akció;

2015-01-02 06:08:00

Csúcson a kuponakció

A Tesco vásárlói már karácsony előtti hétvégén megdöntötték a tavalyi adományozási rekordot az áruházlánc kasszáinál. Míg tavaly az egész adventi akció ideje alatt 63 207 250 forint gyűlt össze, idén már most 73 076 250 forint értékben vettek adománykupont az áruházlánc vásárlói és még közel két hétig kaphatóak az adománykuponok. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ünnepek között, illetve a szilveszteri nagy bevásárláskor is sokan adakoznak, hiszen az Ökumenikus Segélyszervezet nemcsak karácsonyra gyűjt, hanem a jövő évi, egész éves munkájára. A november 17-én indult gyűjtés arca idén is Kovács Koko István, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete.

A segélyszervezet azonban nemcsak a Tesco áruházainak vásárlóit híva az ünnepi összefogásba: a karácsonyi roham idején a szervezet önkéntesei rendhagyó ajándéklistákat osztottak a budapesti Adventi ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén. Az elgondolkodtató bevásárló listát formáló szórólapon szeretteink és barátaink mellett a rászoruló családok is helyet kaptak a megajándékozandók között. A bevásárlási rohamra időzített akcióval az Ökumenikus Segélyszervezet arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a karácsony előtti napokban, amikor boltokat járva azon igyekszünk, hogy szeretteinket hasznos ajándékkal lepjük meg, szánjunk egy percet a nélkülözőkre, és akár csak egy a 1353-as adományvonalra indított hívás formájában néhány száz forintot azokra is, akik valóban rászorulnak az adományra.

Az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves munkájának támogatására indított gyűjtéshez az alábbi módokon lehet még csatlakozni:

• A 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz.

• Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is.

A gyűjtést idén is hármas célkitűzéssel indítja el a segélyszervezet: Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek! Évente családok tízezreinek nyújtanak kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonaikban családok százainak biztosítanak lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. És ami talán a legelőremutatóbb: az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből. Hogy az állásukat elvesztett családfenntartókat segítsék a munkakeresésben, hogy a gyermekeknek segítsenek a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében. Egy-egy családdal a segélyszervezet munkatársai akár éveken át foglalkoznak, annak érdekében, hogy önállóan, külső segítség nélkül boldoguljanak.