Szerintem;Magyarország;Petőfi Sándor;

2015-01-02 07:27:00

MAGYAR VAGYOK

- írta Petőfi 1847-ben s így folytatta: „Legszebb ország hazám / Az öt világrész nagy területén. / Egy kis világ maga.” Bocsássuk meg neki ezt a kis nacionalizmust, s jegyezzük meg, hogy soha nem járt külföldön. Azt is elnézhetjük neki, hogy a „bajnok nemzet” nagy tetteiről beszél, annál is inkább, mivel mindezt csupán kontrasztnak szánja az akkori állapotokhoz. „Mi mostan a magyar? / Holt dicsőség halvány kísértete” – állapítja meg. Ezt ma is elmondhatjuk magunkról. 1848, 1956, 1989 sikerei, amelyekkel valóban kivívtuk a külvilág csodálatát, mind a múltba vesztek. „Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég! / Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!” A költő eme szavait annyiban egészíthetjük ki, hogy elsősorban kormányunk és vezetőink miatt szégyelljük magunkat, akik – megtagadva korábbi elveiket – szembementek a fél világgal, akik összeugrottak szövetségeseinkkel, akik csúffá tették a demokráciát, akik tovább nyomorították a szegényeket; s miközben plebejusnak mondják magukat, épp azon plebejus eszméket veszik semmibe, amelyeket Petőfi képviselt. Gondolhatunk a sajtószabadságra, a törvény előtti egyenlőségre polgári és vallási tekintetben, a közös teherviselésre, hogy csak a 12 pontból idézzek. Ma a „magyar” név azonban az egész világon valami egészen érthetetlent és irracionálist jelent, egy olyan országot, amely szembemegy a saját érdekeivel, amely kétharmaddal választja újjá saját elnyomóit, ahol sem a bőség kosara, sem a jog asztala, sem pedig a szellem napvilága nem látható sehol a többség számára. Mindezen értékekhez csak egy elenyésző kisebbség fér hozzá. S egy olyan népet jelent e szó, amelyik ezt tűri. „Hogy hallgatunk! A második szomszédig / Alig hogy küldjük életünk neszét.” Petőfi e szavai is érvényesek voltak a közelmúltig. Csak remélhetjük, hogy az október óta tartó megmozdulások, tüntetések új fejezetet nyitottak a magyarság ellenállásában, amelyben az elkövetkező események ismét felkeltik a világ figyelmét, s előbb-utóbb lemossuk a gyalázatot, amelyet az elmúlt négy év során a magyar névre rakódott!