Lebukott a rasszista „rendőr”

Publikálás dátuma
2015.01.03. 11:27
A kép illusztráció. FOTÓ: Getty Images, Sean Gallup
Példátlanul aljas támadássorozat, gyűlöletkampány söpör végig az interneten, illetve a közösségi oldalakon az idén elsőként született vidéki kisbaba származása kapcsán. „A mohácsi Rácz Péter Rikárdó 2015. január elsején, 0 óra 1 perckor látta meg a napvilágot, és rögtön a nemzetre támadt. Legalábbis ez tűnik ki az év első napján született kisbabáról szóló hírek alatti kommentekből, és a jobbikos képviselők Facebook-hozzászólásaiból. És hogy Rikárdó hogyan támad rá szerintük a nemzetre nem egészen egy naposan? Hát azzal, hogy cigány származású” – foglalta össze a történteket a Kettős Mérce blog.

Ennek kapcsán január 2-ikán Facebok-os kezdeményezés is született. „Ahol Rikárdóznak, ott én Rikárdó vagyok. Szégyenlem, hogy olyan országban élek, ahol az Újév első kisbabáját, Rikárdót máris rengetegen gyűlölik, csak azért, mert történetesen cigány. Ha te is cikinek tartod, hogy egy kisbabát, vagy bárki mást származása alapján ítélnek meg, oszd meg ezt a posztot! Ha bátor vagy, akkor pedig te is legyél Rikárdó! (Állítólag csak 60 naponta lehet a FB-on átírni a nevedet. Úgyhogy most kipróbálhatod, milyen két hónapig Rikárdónak lenni...” – áll a magát máris Rikárdónak átnevező kezdeményező felhívásában, melyhez eddig még csak néhányan csatlakoztak, viszont annál több újabb gyalázkodást szült.

Megdöbbentő volt a rasszista kommentek sorában, hogy azokhoz pénteken csatlakozott egy férfi, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) előadójaként - tehát lényegében rendőrtisztként - jelölte meg foglalkozását.

„A cigányok terjednek megállíthatatlanul, nem a rasszizmus.(…) Szeretem a rendet és csendet magam körül! Ha ez rasszizmus, akkor azt adom elő!” - írta egyebek mellett.

A Népszava érdeklődésére a rendőrség még pénteken este azt közölte, hogy az illető valóban a BRFK-n dolgozik, csakhogy nem rendőr, hanem lakatos a gazdasági igazgatóságon. A BRFK kategorikusan elhatárolódik minden rasszista megnyilvánulástól, ám az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnek - a felvilágosítás, az oktatás kivételével - nincs eszköze a hasonló esetek elkerülésére - közölték.

Időközben az „álrendőr” hozzászólásait eltávolították, és már FB adatlapján sem szerepel, hogy a BRFK előadójaként dolgozna.

A Kettős Mérce véleménye
Nincs csodálatosabb dolog egy kisbaba születésénél, és nincs ártatlanabb ember a földön, mint egy újszülött, aki nem követett el semmit. Mégis vannak a magyar társadalomban olyanok, akik már ezt az épp megszületett gyermeket is ellenségként kezelik, mert cigány. Azt hozzák fel a rovására, hogy 3 testvére van, de anyukája még csak 23 éves. Pedig ha anyukája nem lenne cigány (amit ugye nem tudunk, hogy az), a 23 évesen megszült 3 gyereke ajándék lenne a nemzetnek, lehet, még Balog Zoltán is megkoszorúzta volna a kismamát.
De hát ha cigányról van szó, rögtön felhangzik a kórus: úgysincs pénze erre, nem tudja eltartani. Erről persze nem tudunk semmit, de a kommentelők biztosan tudják, aki cigány, az nem tudja eltartani a gyerekét. És nem érzik, ez mennyire ciki mindannyiunknak, hogy ha egy cigány ember szerintünk se tudja eltartani a gyerekét. És senki se látja az összefüggést aközött, hogy Rikárdó már megszületésekor a nemzet ellensége lesz, és hogy lehet, családja szerényen se tudja eltartani gyerekeit. Mert Rikárdó már megszületésétől hátrányban van, az iskolában, a munkahelyen és mindenhol az életben.
Ez a rasszizmus, ami már megszületésekor bűnösnek bélyegez egy embert, és egész életére odanyomja a fejére, hogy cigány. Ez az a rasszizmus, ami távol tartja egymástól a cigányságot és a többségi társadalmat, ez az a mentalitás, ami nem ad esélyt arra, hogy a magyarországi cigányság felzárkózhasson, ez az, ami jól mutatja meg, egy cigány származású honfitársunknak nemcsak az esetleges szegénységgel, lakóhelye körülményeivel, a magas munkanélküliséggel, a rossz oktatási rendszerrel, a rossz szokásokkal kell megküzdenie, hanem a többségi társadalommal is. Ha ezen nem változtatunk, nem a magyarországi cigányság fogja kárát látni, hanem az egész társadalom, ami már 0 évesen gettóba zárja Rikárdót.

 

 

Szerző

Az államtitkári mellébeszéléstől az igazság pillanatáig

Publikálás dátuma
2015.01.03. 09:40
Fotó: Népszava
A főváros környékén az egyik városi kórházból hetven év feletti férfit friss agyvérzéssel hazaküldenek, mert úgymond nem látnak esélyt állapotának javítására. Szakorvoshiány miatt nem végzik el a gyermek röntgenvizsgálatát. Szinte alig múlik nap, hogy ne hallanánk a mentőszolgálat által elkövetett és emberi életeket követelt hibákról.

2014 őszére az egészségügyi közszolgáltatásokra szoruló állampolgárok egyre nagyobb hányada tapasztalta meg, hogy nagy a baj a gyógyítás hazai világában. Szinte mindenkinek van története: olykor csak az elromlott ultrahang diagnosztikai készülék miatt egy hónappal elhalasztott vizsgálatról vagy a túlterhelt ápolók által elfelejtett infúzióról. Akad azonban méltánytalan vagy a szakmai szabályokat súlyosan sértő gyakorlat is. A korábbi egészségügyi kormányzatok még a szocializmus idején sem merték volna megkockáztatni azt, hogy a budapesti ellátás érdekében mentőautókat vonjanak el az agglomerációban lévő mentőállomásokról.

Csendes agónia

Az orvosi és ápolói tisztesség, lelkiismeret ideig-óráig még kompenzálja a sivár körülményeket, az elavult műszereket és az elképesztő pénzhiányt, de egyre több szakember szedi a sátorfáját és próbál Angliában vagy Németországban jobb körülmények között biztos megélhetést nyújtó javadalmazásért gyógyítani. Egyre kevésbé cáfolható, hogy betegek sokasága a véletlennek vagy a szerencsének köszönheti, adott helyen és időben hozzájut-e a számára indokolt ellátáshoz vagy sem.

Nem előzmény nélküli a magyar egészségügy csendes agóniája. Megszegett ígéretekkel régóta tele a padlás. A mögöttünk hagyott két és fél évtized a befejezetlen reformok krónikája. Az egymást követő kormányok (a szocialista- liberális koalíciók is) leginkább csak retorikájukban és főleg választások előtt találtak összefüggést egészségügy és szociális biztonság között. A politikai hidegháború viszonyai, a társadalmi és szakmai fogadókészség hiánya, a gyakori kapkodás, a rossz előkészítés, a párbeszéd zavarai már félúton elsorvasztották az indokolt, más országban bevált változtatásokat is (mint például az irányított betegellátási rendszert, a kórházi szerkezetváltást, a magánszektor szerepvállalását). De az minden képzeletet felülmúlt, ami az elmúlt öt évben zajlott.

Példátlan hatalomkoncentráció valósul meg: az állam mindenhatóvá vált az egészségügyben (tulajdonosként szabályoz, finanszíroz, kórházakat tart fenn, önmagát ellenőrzi, intézi a közbeszerzéseket, stb.). A Bokros csomag veszteségének többszörösét szenvedte el az ágazat. Az egészségügyi közkiadások történelmi mélypontra estek. Az OECD (a fejlett országok gazdasági szervezetének) statisztikája szerint az egészségügyi magánkiadások mértékével az Európai Unió élmezőnyébe kerültünk, annak ellenére, hogy a létminimum környékén tengődők aligha engedhetik meg, hogy vastagabb borítékkal béleljék ki orvosuk zsebét. Olyan egészségügyi rendszer alakult ki, amelyben még a szűkös előirányzatból is spórolásra kényszerülnek és emiatt a betegek tízezrei nem jutnak hozzá időben közfinanszírozott technológiákhoz. Kódolt a korrupció, konzerválódik a hálapénz és egyre jobban kitapintható a morális válság.

"Fapados" szolgáltatások

S bár legutóbb a parlamentben egy kérdésre válaszolva Rétvári államtitkárnak volt bátorsága azt állítani, hogy az egészségügyben minden rendben van és megvannak a szükséges többletforrások, időnként a kommunikációról "pattog a zománc". Még Balog Zoltán miniszter sem tagadta, hogy akinek van pénze, jobb ellátást fog kapni, ha szétválasztják a magán- és közellátást az egészségügyi szolgáltatások körében. Ami persze igaz, eddig is így volt, de egy lelkész tárcavezetőtől talán elvárható lenne, hogy a közfinanszírozott szolgáltatásokat ne fapados, harmadosztályú minőségben konzerválja.

Zombor Gábor egykor ügyes és tisztességes kórházigazgatóból, majd polgármesterből előléptetett államtitkár csetlik-botlik a Fidesz boszorkánykonyhájában. Kár, hogy nevét adja képlékeny, belső logikát nélkülöző intézkedésekhez: újabb látványos átszervezésekkel (GYEMSZI helyett Állami Egészségügyi Ellátó Központ), az állami hatáskörök kiterjesztésével (gyógyszer-nagykereskedelem), s talán csak az uralkodó politikai elit ízlésének szolgáló, de soha meg nem valósuló rendészeti lépésekkel (a kötelezővé tett szűrővizsgálatok elmulasztása esetén felfüggesztik az ellátáshoz való jogot) tervezik orvosolni az ellátás bajait. Az államtitkár ígért életpályamodellt is (akárcsak előde), de az elfogadott költségvetésben nincs fedezet minimális béremelésekre sem. Nem tudott pénzt szerezni a szakorvosi minimálbér megemelésére, így minden végzős rezidensnek szembe kell néznie azzal, hogy szakorvosként megszűnik a Markusovszky-ösztöndíja és nettó hatvan-hetvenezerrel kevesebbet kap, ami újabb migrációs hullámot indíthat el.

Hab a tortán, hogy, hogy a legújabb egészségügyi salátatörvény elfogadásának napján tette közzé az egészségügyért felelős államtitkárság az „Egészséges Magyarország 2014-2020” Egészségügyi Ágazati Stratégia című anyagot. Valamit már kellett mondani arról, hogy mit akarnak (akarhatnak) az ágazattal tenni 2020-ig. Ez a 97 oldalas anyag szinte szóról-szóra megismétli a Fidesz kormányzás eddigi egészségügyi "'sikertörténeteit, miközben közember számára érthetetlen szakmai zsargon mögé rejti tényleges szándékait.

Csupa üres fecsegés

A politika műhelyeiben közhely, hogy az igazság pillanata a költségvetés elfogadásával érkezik el. S lehet a számokkal bűvészkedni, de az idei és jövő évi költségvetések, az évközi változások áttekintése alapján világos, hogy a magyar egészségügyet jövőre mindössze másfél százalékkal több pénzből kell működtetni. Ebből a még az inflációs mértéket sem elérő növekményből jut 10 milliárd a "a háziorvosi rendszer megújításának első ütemére", ami nyilvánvalóan feltételekkel és ma még nem körvonalazott módon pántlikázott előirányzat, s nem automatikusan járó praxispénz emelés. A lendülettel beharangozott kórházi adósságrendezés 60 milliárdjából minden költségvetési szerv (pl. iskolák) tartozását rendezni kellene, ez az előirányzat nem is az egészségbiztosítás kasszái között szerepel. Ez az összeg már ma sem elegendő a lejárt határidejű szállítói tartozások kiegyenlítésére. Arról nincs szó, hogy bármilyen formában javítanák a kórházak finanszírozását, ellenben készülnek a gazdálkodás szabályainak tovább szigorítására. Az intézetigazgatók fenyegetettsége pedig nem hozhat mást magával, minthogy a tényleges költségvetési fedezet szintjére szállítják le az ellátás színvonalát.

Lassan visszaüt, hogy a demokratikus ellenzéki pártok vétkes könnyelműséggel elhanyagolták a szakpolitikát – így a kormányzati egészségügyi politika következetes kritikáját. S hiába készültek színvonalas programtervek, ha az elmúlt év választásain az ellenzék nem tudott (vagy nem akart) belőlük hiteles alternatívát kovácsolni. A legtöbb elemző ma már egyetért: ez is hozzájárult ahhoz, hogy a választók az amúgy is nyögvenyelősen összerakott baloldali szövetség kormányzati felkészülését gyengének ítélték. Az egészségügyi szakmai szervezeteket, érdekképviseleteket a hatalom domesztikálta, az ellenzéki vákuumban szárba szökkenő közéleti kezdeményezések viszont még nem érték el az egészségügyet. A tüntetések egyik - másik hozzászólója felidéz a nyilvánosságot elborzasztó betegsorsokat, regénybe illő kálváriákat, de egyelőre az egészségügy tűrhetetlen és méltatlan viszonyai csak epizódként, s még nem hajtóerőként jelennek meg az Orbán-rezsim leváltásának palettáján. (Üdítő ígéret a Rotterdamban egészségpolitikát tanuló, a megmozdulásokon színpadi szereplést vállaló, szociálisan érzékeny ifjú doktornő feltűnése.)

Hiteles program kellene

Pedig jó lenne már felismerni, hogy bárhogy is csűri-csavarja, koptatja az eddig beváltnak hitt kommunikációs kliséket a kormány, a költségvetés számai tisztán és világosan mutatják, hogy 2015 az egészségügy számára valódi gyászév lehet. Jó lenne felismerni, hogy az állam fokozatosan kiterjeszti sötét szárnyait az egészségügyi közszolgáltatás minden elemére is, hogy azután hatalmát e szolgáltatások korlátozására használja. Úgy ahogyan ez a szociális rendszerben és az oktatásban történik. Erről szól a közgyógyellátás brutális szűkítése vagy a népegészségügy területén tervezett létszámcsökkentés is.

Többet, illő alázattal és felelősséggel kell beszélnünk tehát egészségünk ügyéről a parlamenten kívüli közéletben, mielőtt az Európai Uniótól, de a visegrádi országok csoportjától való leszakadásunk visszafordíthatatlanná válik. Az egészségügy szétesését ugyanis nem képes pótolni a társadalmi szolidaritás, funkcióit nem veheti át megannyi lelkes civil aktivista.

Éppen két éve írtam a Népszavában: „Az kevés, hogy kimondjuk: kinek kell mennie… Az egészségügynek új program kell, új szemlélet, kiszámíthatóság és ehhez hiteles szereplők, akik bíznak önmagukban és bizalmat képesek kelteni a hitehagyott ágazatban. Advent hetei véget értek. Reménykedjünk. A remény hal meg utoljára. Mozdulni kell.”

Ma is így gondolom.

Témák
reformok igazság

Dédapám a reformkori polihisztor

Publikálás dátuma
2015.01.03. 09:20
Fotó: Népszava
Az egyetlen családi örökségem egy régi, német nyelvű pesti újság. Az Ungarische Illustrirte Zeitung 1871. március 26-án megjelent számának címlapján három szakállas férfi látható. A fővárosi építészeti igazgatóság vezetői, balról Reitter Ferenc, Tisza Lajos, és Országh Sámuel. Dédapám 1813-ban született és 1874 decemberében, azaz 140 évvel ezelőtt hunyt el. Az évforduló alkalmával gyakran gondolok rá: vajon hogyan élhetett ?

Sajnos személyes élményeim nincsenek. Mindenki korán meghalt, nem volt, aki beszéljen róla. Így, arról a különleges korról, amelyről Vereby Soma ezt írta: „A XIX. század az anyagi és szellemi haladás százada. A gőz ereje, a kor egyik legnagyszerűbb vívmánya megtöré a vízhullámok makacsság szülte bősz dühét, egyszersmind a szárazföldön is óriási haladást és gyors közlekedést fejtett ki. A mathematika és technika tágas teret nyert.”

Amit tudok azt az újságok, könyvtárak, a levéltárak adatai szolgáltatták. Reitter Mátyás sebészorvos fia Temesváron volt gimnazista, majd 1829-ben Szegeden bölcseletet hallgatott. Pesten a mérnöki intézetbe két évig járt, 1847-ben Budára jött, s házasságot kötött Leutner Máriával. Két fia és négy lánya született.

Térképész, szintező,vasút- és rakpart építő – íme néhány a foglalkozásai közül. Igaz, fő műve a nagykörúti csatornaterv nem sikerült, mégis oly sok mindennel járult hozzá a főváros és hazánk gazdagodásához. Nagyon tetszenek az akadémiai székfoglalón elhangzott szavai: „Szép nőkön és szép városokon szeretem a piperét. Ha oly vén nénikék minő Párizs és Bécs magukat folytonosan csinosítják, miért maradjon el a divattól a szép és fiatal Pest”.

A tennivalókat mutatta egyebek között Barabás Miklós festőművész útirajz részlete. „Kolozsvártól Pestig tíz napig jöttünk lovaskocsival. Az egész Alföld egy nagy tenger volt, s mi Bárándnál fél napon át csak arra hajthattunk, ahol a fűszál kiállt a vízből. Éjjel fagyott, s nappal olvadt.” Nagy szükség volt tehát az árvízvédelemre, a folyók szabályozására. Reitter Ferenc tanulmányait befejezve ezzel a feladattal kezdte munkáját 1834-ben. Előbb Szeged környékén, majd a Szolnok és Tokaj közötti háromszögelésnél dolgozott. A Duna – Tisza csatorna tervezésében 1840-től vett részt. Kapós volt a szakmában.

Arra a kérdésre, hogy mi volt Magyarország első vasútja, a Pest–Vác a jó válasz. Pedig valójában hamarabb épült a Pozsony és Nagyszombat közötti, igaz ott nem gépi erővel, hanem lóval vontattak. A 64 kilométeres pálya építéséhez 1837-ben kezdtek hozzá, három év múlva megakadt a munka. A folytatásnál 1844-től Reitter Ferenc is közreműködött, ez volt az első jelentősebb mérnöki feladata. A pályát, amelyen a lovak legfeljebb hat kocsis teher- és két kocsis személyvonatokat húzhattak, 1846-ban adták át a közforgalomnak. A vonalat később gőzerejűvé alakították.

Amikor 1866-ban a Városligetben a Páva szigeten az Állatkert megnyitásakor a házikókat szemlélték, feltűnt az egyik, érdekes és népies stílusával. „A szarvasok hatszögletű faakolja csúcsos, zsúptetős fafaragványokkal, a juhok és a kecskék tanyai modorban készített nádtetős ólja pusztáink építési modorát tüntetik fel. Ez a jó gondolat Reitter Ferencé, a szenvedélyes építőé” – írta egykoron a Vasárnapi Újság. A Várkert bazár tervezésénél is ott volt. A Duna- partról felfelé vezető lépcsősor és kísérő épületek vázlatát készítette el. Az ő rajzai alapján kezdett dolgozni Ybl Miklós. A 2014-ben felújított látványos épületegyüttes nagy tetszést arat, újra régi fényében ragyog.

“A Lánchíd directoraként 1867-ben, Ferenc József koronázása alkalmával ő volt a felelős azért, hogy az egyetlen híd - mert akkor még több nem volt Buda és Pest között - elbírja-e majd az ünnepi menet terhét. Ezt kiszámította, és ennek megfelelően két megterhelt locomotívval terhelést tartott. Az egyik járművön ő maga is fent ült, s kétszer oda-vissza utazott. A próba sikerült, a megterhelést a Lánchíd kibírta, úgy, ahogy másnap a Budáról Pestre tartó koronázó menetet is. Munkája elismeréseként megkapta a magyar nemességet temesi előnévvel” - írta az újság.

A díj kárpótlást jelentett régi „vétkéért” ugyanis az 1848/49. évi szabadságharcban részt vett valamennyi császári-királyi hivatalnok ellen eljárást indítottak felségsértés miatt. Reitter Ferenc is közéjük tartozott. Végül nem ítélték el, purifikálták. Az idő múltával csillapodott a kormány haragja. Milyen magyar volt? Mivel Budán csak német nyelvű tanintézet működött, gyermekeit Pestre a magyar iskolába járatta, a hídpénz ellenére.

Érdekes történet kering a rakpartépítés „okáról”. Széchenyi István éppen a Diana fürdőből hajtott ki lovaival, amikor az állatok megijedtek. A kocsit hirtelen elragadták és talán nagyobb baj is történhetett volna, ha a Duna-part hatalmas szemétdombja nem fogja fel a felboruló járműből kirepülő grófot. A városfejlesztés jegyében 1851 elején megkezdődött az első pesti rakodópart, a későbbi Rudolf - ma Széchenyi - rakpart építése. Aztán jöttek a többiek…

A tervező Reitter Ferenc nagyszerű ötlete volt, hogy az alagútépítésnél a Várhegy gyomrából kitermelt és fölöslegessé vált követ megvásárolta és a rakpart építésére használta. A kivitelezés költségei messze a tervezett alatt maradtak. A Lánchíd alatti részt kikövezték, a pestiek kedvenc korzóhelye lett. Sétáltak, nevettek miközben nézték a kikötő élénk forgalmát.

Pest számára nemcsak a város küllemének, kereskedelmének javítása szempontjából volt fontos a beruházás. A part mentén párhuzamosan haladó főcsatorna lefektetésével megoldották a városból ömlő csatornák vízének elvezetését is.

Dédapámat sokan az utca révén ismerik, 1911-ben kapta ezt a nevet. A víz világnapján 2006-ban márványtáblát helyeztek el a házfalon a XIII. kerületi utca torkolatánál, röviden bemutatva a névadót. Az avatáson jól esett hallani az elismerő szavakat. Reá emlékezik évről-évre a fővárosi V. kerületi önkormányzat, valamint a Magyar Víziközmű Szövetség is a Reitter Ferenc díj átadásának ünnepségén.

Az egykori, Krisztina-, és vízivárosi temetőkből áttelepített sírok vannak a Kerepesi úti sírkertben. Köztük látható Reitter Ferenc fehér kőkeresztje. Herrich Károly miniszteri tanácsos annak idején így emlékezett rá: „Ha valaki élete tevékeny pályáján végig tekint, s számba veszi mit mivelt, őt egy vastesttel megáldott teremtésnek fogja tartani. Pedig soha erősebb, emelkedettebb szellem gyengébb testbe szorítva nem volt, mint nála…”

Témák
polihisztor