Kalandozás a lappok földjén

Publikálás dátuma
2015.01.05. 06:12
A huskyk húzta szánok gyors haladást tesznek lehetővé FOTÓ: NÉPSZAVA
Ha lúd, legyen kövér, ha tél, akkor legyen hideg. Ha Lappföld az úticélunk, akkor nemcsak a bőröndöket kell telepakolni bőségesen téli ruhákkal. A termoruha kötelező, ha az Északi-sarkkörön túl kirándulunk november és március között.

A nagyobb lappföldi városokba érkező turisták kölcsönözhetnek hótaposó csizmát, sapkát és kesztyűt is. Ezekre szükség is van, hiszen a hőmérséklet –20 fok körüli, de előfordult már –45 fokos hőmérséklet is. A lappok nyolc évszakot különböztetnek meg. Januártól február közepéig tart a fagyos tél. Ilyenkor 25 napig fel sem kel a nap.

Ez a fekete fagy évszaka. Némely lapp területen külön megkülönböztetik a karácsonyi időszakot is. Arra is fel kell készülnünk, hogy már a repülőgépünk indulása sem egyszerű dolog. A jégtelenítés itt életbevágóan fontos, ha felülről is szeretnénk gyönyörködni a hóval és jéggel borított vidékben. A levegőből aztán már gyönyörködhetünk is a mindent elborító télben. Errefelé az uralkodó szín a fehér és a sötétbarna, mintha egy fekete-fehér filmet látnánk.

Lappföld szűkebb értelemben ma Finnország egyik tartománya. Tágabb értelemben viszont 400 ezer négyzetkilométer, hiszen Észak-Norvégia, Svédország északi része, és az Oroszországhoz tartozó Kola-félsziget is a lappok élőhelye. Bár a hivatalos iratok szerint 80 ezren vannak, a helyiek szerint ennél jóval többen, 150 ezren élnek ezen a területen.

Tervezett főváros

Lappföld fővárosa Rovaniemi. Nagyjából hatvanezren élnek itt, az Északi-sarkkör mellett, két nagy folyó találkozásánál. A rova szó lapp nyelven azt jelenti, hogy szikla. A repülőgép Rovaniemi repterén száll le. Felülről nézve a város rénszarvas formájú. A világháborúban ugyanis leégették az egész települést, és újjá kellett építeni. A híres tervező, Alvaar Aalto pedig furcsa ötlettől vezérelve egy rénszarvast mintázott meg a település házaiból.

Rovaniemiben van a világ legészakibb gyorsétterme, amely pici, de nagyon eredeti. A főtéren plázát is találunk, főleg bundákat, kabátokat lehet kapni. Rovaniemi központja és a reptér között található Mikulásfalva. A főtéren egy hatalmas színpad áll, ahol zenészek, manók lépnek fel, így szórakoztatva a vendégeket. A színpad mögött pedig sorakoznak az ajándékboltok. A faépületek mellett egy fura lapp kunyhóban lobog a tűz. Itt lazacot lehet falatozni, ősi lapp szokás szerint.

A színpaddal szemben van a Mikulástorony, mely a Mikulás hivatalos munkahelye, ahová ingyenes a belépés. Először egy kis előtérbe jutunk, majd áthaladunk az óceánt idéző díszleten. Lépcső következik, azon baktatunk fel. Jobb kéz felé egy hatalmas fa ingaóra utal az idő végtelenségére. Nagy fogaskerekek működtetik. Az óra igen hangos, olyan, mint egy fura ősi időgép.

Rénszarvasszánon

A rénszarvas Lappföldön szabadon is él. Barátságos állat. Majdnem mind egyformának tűnik, bár állítólag a hímek agancsának fesztávolsága akár két méteres is lehet, a tehéné pedig ennél jóval kisebb. Aki merész, megszerezheti a rénszarvas vezetői jogosítványt, Az amerikai típusú oktatás egyszerű, velős, és minden részletre kiterjedő. Öt évig érvényes, és ez fontos, hiszen bármikor jól jöhet az embernek, hogy szabadon űzheti a rénszarvasokat. A rénszarvas vezetése igazából rém könnyű, ha nógatjuk, akkor szalad, ha megrántjuk a kötelet, akkor megáll.

A lappok szerint az emberek akár rénszarvasként is újjászülethetnek, de amíg ez meg nem történik, az erdő bejárásához válasszuk inkább a valódi rénszarvas fogatot. A túrára mindig rengeteg a jelentkező, mert az élmény semmi mással nem összehasonlítható. A szán gyakran felemelkedik a havas-jeges útról, akkora a sebessége. Végre átérezhetjük, hogy milyen lehet Mikulásnak lenni, amikor repül a rénszarvas szánon.

Az okos huskyk

A huskyk meglátogatása Lappföldön szintén kötelező. A szánhúzó kutyákat nagy telepeken tenyésztik. Két típusú husky szán létezik. Az egyik elé 12 kutyát fognak, és 3-4 embert tudnak vontatni. A kisebb, kétemberes szánokat 6 kutya húzza.

Amundsennek a Déli-sarkon a huskyszán bevált, hiszen megelőzte nagy riválisát a felfedezéskor. Télen egy kutya másfél kiló húst eszik meg naponta, és ehhez még kap némi száraz eledelt. Nyáron fél kiló elég nekik fejenként. A huskyk átlagosan 15 évig élnek, és meglepően sokáig, 12-14 éves korukig aktívak.

Ha már nem bírják a szánhúzást, akkor nyugdíjba vonulnak, és a kölykök mellett helyezik el őket. Nincs túlságosan vastag bundájuk, de állandóan mozgásban vannak, ezért nem fáznak. A közhiedelemmel ellentétben, nem mindegyik husky fehér és kék szemű. Az állatok 70 százalékának barna a szeme, a többié kék, vagy felemás.

A huskyszán vezetése nem egyszerű, a kutyák csaholnak, vonyítanak az indulás előtt. Látszik rajtuk, hogy alig várják az indulást. Amikor nekilendülnek, minden kutya az első kettőt követi. Ők a legokosabbak. A vezérkutya pontosan tudja, az ember mikor mit jelez, és ők követik is ezeket az utasításokat. Az okos kutyák 90 százaléka szuka. Érdekes és elgondolkodtató…

Nem bankrablás

A lappok manapság rénszarvastenyésztésből, halászatból, huskytartásból élnek. Az utak a fővárosban is havasak, keményre fagyottak, a nordic walking nevű sport is innen ered. Nagyon sok embert láthatunk hegyes botokkal a kezében közlekedni. Ennél persze gyorsabb a motorosszán, mely természetes közlekedési eszköz errefelé. A működését öt perc alatt elmagyarázzák, nem túl bonyolult. Egy kis piros pöcköt kell felhúzni, majd be kell rántani a motort.

Ennél jóval bonyolultabbak az előkészületek. Lappföldön ugyanis télen mínusz 20 fok körüli a hőmérséklet. Emiatt kevés a termoruha és az overál. Szükség van egy nagyon vastag kesztyűre, és pamut fejvédőre is. Ez utóbbi olyan símaszk, amit a bankrablók is szoktak viselni. Erre vesszük fel a bukósisakot.

A menetszél miatt mindez kemény próbatétel. Fázik az ujjunk, fázik a nyakunk, és ha elfelejtjük lehajtani a bukósisakot, akkor még a szánk is. Víztartalmú dologgal ne kenjük be az ajkunkat, mert oda fagyhat. Menet közben felnézünk az égre, és bámuljuk a csillagokat. Az égitestek hihetetlenül ragyognak, és úgy tűnik, mintha egy karnyújtásnyira lennének tőlünk.

Szerző

A hómunkások bekerültek a NAV célkeresztjébe

Publikálás dátuma
2015.01.05. 06:11
Ha nincs elég igazolványa, ne is álmodjon róla, hogy havat takaríthat FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Százötven forinttal emelkedett az alkalmi hómunkások bére 2010-ben, ám három éve változatlan a nyolcórás munkáért járó fizetés. Ha leesik a hó, a hajléktalanok egy része biztosan nem vehetne részt még ebben az éhbéres foglalkoztatásban sem. A NAV viszont fokozott figyelmet fordít az alkalmi munkásokra.

Most már kétségkívül itt az igazi tél. A hét végén sok baleset történt az ónos eső miatt, főleg Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egerben volt olyan kereszteződés, ahol szó szerint egymás után csúsztak ki az autók. Közben pedig az észak-keleti országrészben már a hó is megjelent.

Budapesten egyelőre csak foltokban volt látható hó, de ez nem jelenti azt, hogy a fővárosban az idén nem lesz fehér takaró. Így alkalmi hómunkásokra is minden bizonnyal szükség lehet. Az ő napjuk munkavédelmi, és hólapát-kezelési oktatással, valamint szondáztatással kezdődik majd, ha beköszönt a kemény tél Budapesten. Lapunk úgy értesült, a munkára jelentkezőknek ezen a szokásos procedúrán kívül további bürokratikus eljáráson is át kell esniük.

Egy közterület-fenntartó a Népszavának elmondta, az alkalmi munkásoknak a munkaidő kezdete előtt két órával kell jelentkezniük, mert a cégnek az adóhatósághoz akkor kell „lejelentenie” a majdani dolgozókat. A munka végeztével pedig ismételt szondáztatás után „kijelentik” a NAV-nál a munkást, aki csak ezután kaphatja meg a pénzt. Erre az „üres” időre természetesen nem jár semmiféle kompenzáció. (Hogy a ledolgozott nyolcórás műszak végén elszíneződő szonda miatt miképpen tartható vissza a megállapított bér, az jogászok szerint is aggályos.)

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tájékoztatása szerint a munkára jelentkezésnél be kell mutatni a személyes okmányokat; ezek: személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adóazonosító kártya. Valamint a hidegben, tartós munkavégzésre alkalmas öltözetben kell megjelenni.

A feltételeknek azonban a „független”, azaz nem gondozott hajléktalanoknak csak kisebb része képes teljes mértékben megfelelni, tehát ők eleve kiesnek ebből a munkalehetőségből. Kritikus pont azonban a négy érvényes okmány egyidejű megléte is. Miután pedig a jelentkezők saját ruházatukban végzik a munkát, az „alkalmas öltözék” is szubjektív megítélés alá eshet, azaz emiatt sem bizonyulhat mindenki alkalmasnak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által gondozott hajléktalanok – éppen a munkakeresés elősegítésére – rendelkeznek a szükséges okmányokkal, lakcímük pedig a szolgálat intézménye lehet. Az esetleges pótlásokról a szervezet munkatársai gondoskodnak – mondta lapunknak Romhányi Tamás kommunikációs vezető. Utcai gondozóhálózatuk is segít a fedél nélkül élők iratpótlásában azoknak, akik ezt igénylik, elfogadják.

Az alkalmi hómunkások bére 2010 januárjában nappalos műszakban nettó 3200, délután 3400, éjszaka 3600 forint volt. Három éve 150 forinttal emelték meg ezt az összeget, s az azóta is változatlan. Így az órabér még a legkeményebb éjszakai műszakban sem éri el az 500 forintot.

Szerző
Frissítve: 2015.01.04. 20:48

Gőgös Zoltán: gazemberség a veszprémi osztogatás

Publikálás dátuma
2015.01.05. 06:10
Gőgös Zoltán FOTÓ: Vajda József
Veszprémben mától gyűjthetik az ajánlásokat a február 22-i időközi országgyűlési képviselő-választás reménybeli jelöltjei. 

Orbán Viktor ugyan néhány hete megpróbálta elhitetni, hogy a Fidesz számára nem létkérdés a mandátum sorsa, ennek ellenére a decemberi utolsó kormányülésen nyolcszázmillió forintos támogatást szavaztak meg a városnak, azután az is kiderült, hogy ebben a megyében egyetlen rövid útszakaszt tettek fizetőssé. Mindez jelzi, milyen fontos a kormánypárt számára a győzelem, illetve mennyire komolyan veszik a februári időközi választást, amelyen a kétharmad sorsa múlhat. Ha ugyanis Veszprémben nem nyer a Fidesz, akkor a párt elveszíti azt a többséget, amely egyebek mellett az esetleges alaptörvény módosításhoz kell.

A Nemzeti Választási Bizottság eddig 16 pártot vett nyilvántartásba a választásra: indulnának a voksoláson a Szociáldemokraták, a Magyar Munkáspárt, az MSZP, az Elégedetlenek Pártja, a Jobbik, a Zöldek Pártja, az LMP, az Összefogás Párt, a Fidesz, a KDNP, a Magyarországi Cigányok Fóruma, a Jesz, az Aquila Párt, a Lokálpatrióta Párt, a Liberálisok és A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt. Gőgös Zoltánt, a szocialisták elnökhelyettesét nem lepi meg, hogy ilyen sok szervezet méretné meg magát a februári választáson, hiszen Újpesten is 13 párt indult Kiss Péter megüresedett mandátumáért. Az ellenzéki politikust inkább az zavarja, hogy az LMP, amelyik ezúttal összefogásról beszélt, végül kifarolt a civil Kész Zoltán mögül, akit az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a Magyar Liberális Párt és a MoMa is támogat. Schmuck Andor, a Szociáldemokraták elnöke pedig tegnap bejelentette, hogy Karancsi Tibor exrendőrt, az olajbotrány kirobbantóját támogatják és arra kérte a demokratikus ellenzék pártjait, álljanak be Karancsi mögé.

Gőgös szerint a városban és a környékén sokan háborognak a Fidesz politikája ellen, ami február 22-én az elégedetleneket elviheti az urnákhoz, a kormánypárt korábbi szavazóit pedig otthon tarthatja. Az MSZP elnökhelyettese azonban attól tart, hogy az a hat-nyolc százalék, amit az LMP, illetve a Szociáldemokrata párt kaphat a választáson, a demokratikus ellenzék győzelmét veszélyezteti. Karancsit tiszteli, de az exrendőr nem veszprémi - mondta. Gazemberségnek nevezte, hogy a helyi kampány kezdete előtt nyolcszázmillió forintot szavazott meg a kormány a városnak és a pénz felhasználásáról pénteken Némedi Lajos alpolgármester, a Fidesz jelöltje beszélt a nyilvánosság előtt. Gőgös bízik abban, hogy ezzel nem lehet a választókat megvenni.

A törvény értelmében azok indulhatnak Navracsics Tibor uniós biztos megüresedett mandátumáért, akik január 19-én 16 óráig legalább 500 érvényes támogató aláírást gyűjtenek. Az időközi voksolás 25 település választópolgárait érinti: szavazhatnak Bakonynána, Bánd, Csehbánya, Csetény, Dudar, Eplény, Hajmáskér, Hárskút, Herend, Jásd, Királyszentistván, Kislőd, Lókút, Márkó, Nemesvámos, Olaszfalu, Öskü, Sóly, Szápár, Szentgál, Tés, Úrkút, Városlőd, Veszprém és Vilonya választói.

Szerző