Kedves G...! Éppen most kaptam lapodat, amelynek nagyon megörültem. Bővebbet szeretnél rólam hallani! Erre most éppen alkalmam van, mert november 18-án egy önkéntes földerítő röpülésnél lezuhantam és most itt fekszem a kórházban. Tehát halljad :
November 18-nak éjszakája csodaszépen tiszta volt és a hold bevilágította a környéket. Minden pihent a nehéz küzdelem után, amely még csak három órával ezelőtt is tobzódott. Csak az őrség lépteit lehetett hallani. Álmunkban odahaza tartózkodtunk szeretteinknél, amikor reggel négy órakor fölkeltettek azzal a paranccsal, hogy a kapitánynál jelentkezzünk. Fölugrottunk szalmaágyunkról, kidörzsöltük szemünkből az álmot és a kapitányhoz siettünk. „Jó reggelt"-tel fogadtak és azt kérdezték, vajon hajlandók vagyunk-e önkéntes földerítő röpülésre a Rheims-Arras vonalon. Késznek nyilatkoztunk. Negyedóra múlva elláttuk magunkat benzinnel és olajjal és az indulásra vártunk. Fölszálltam a kettősfödelűre, amely már többször hordott az ellenség fölött és előkészítettem megügyelő készülékeimet.
Kétszáz méteres futás után a nehéz kétfödelű könnyen emelkedett föl a hideg reggeli levegőben. Gyorsan kapaszkodtunk a magasba. Senki sem sejtette, hogy ez a röpülés végzetes lesz. Csakhamar
Heves ágyútüzelés ellenére célunk felé röpültünk. De Amiensnél két francia és egy angol röpülőgépet láttunk előttünk. Az utóbbi kétfödelü. Szeretettel fogtak körül. Az egyik fölülről, a másik jobbról, a harmadik pedig balról. Mintha az égből pottyantak volna. Megkezdődött a harc a levegőben. Először oldaltüzet kaptunk. Revolveremmel feleltem. Csodálkoztam, hogy a vezetőm magasabbra szállt, de észrevettem, hogy alulról tüzeltek ránk. Az angol hirtelen lezuhant. A saját srapneljük találta. Megint oldaltüzet kaptunk. Éles fájdalmat éreztem a felső lábszáramban.. De nem értem rá, hogy jobban körülnézzek, mert éppen egy lyukat vettem észre a jobboldali födélzeten, amely egyre növekedett. Kétfödelünk jobboldalt dűlt és így zuhant le a mélységbe. 1000 métert zuhantunk, vezetőm a normális helyzetbe rántotta a gépet. De nem maradt soká így. Százötven méter magasságban megint jobbra dőlt és a mélységbe zuhantunk. Még egy reccsenést és pukkanást hallottam.
Amikor újra magamhoz tértem, automobilban szállítottak a kórház felé. Jól megnéztem a kísérőimet. Hála isten, német szanitécek voltak. A vinelloni hadikórházba vittek. Ott mindjárt megoperáltak, azután ágyba fektettek. Itt egy betegápoló nővér gondoz önfeláldozóan. A lövésen kívül idegrázkódást és szívtágulást kaptam. Valószínűen hazavisznek. Ezért a repülésért mind a ketten másodosztályú vaskeresztet kaptunk. Pilótám a kórházba való szállítás után két napra meghalt.
Népszava 1915. január 9.