vállalkozások;energiaár;Németh Szilárd;rezsicsökkenés;

2015-01-09 06:23:00

Olcsóbb energiár ígér a rezsibiztos a cégeknek is

A szabad piacon is letörné az energiaárakat az idén létrejövő állami szolgáltatóval a Fidesz, hogy a vállalkozásokra is kiterjedhessen az akár 10 százalék közeli rezsicsökkentés - erről Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa kiemelte, a cél az, hogy a magyar vállalkozások előnyös helyzetbe kerüljenek, hiszen ahol a vállalkozások olcsóbban jutnak energiához, ott "pörög" a gazdaság. A szabad piaci árakat pedig az idén létrejövő állami szolgáltatóval törnék le. Ez úgy sikerülhet, ha az állami szolgáltató kisebb apparátust, kisebb "vízfejet" használ, a keletkezett hasznot pedig visszaforgatja a szolgáltatás minőségének, olcsóbbá tételének a megteremtésébe - magyarázta.

A fideszes képviselő a tájékoztatón elmondta, hogy a rezsicsökkentéssel eddig összesen körülbelül 350 milliárd forint maradt a családoknál, "350 milliárd forintot vettünk el a többnyire külföldi tulajdonú energiacégektől".

A rezsibiztos ígéretének a vállalkozók minden bizonnyal örülnek, hiszen a 350 milliárd forint jó részét az energiacégek "átcsatornázták", annak jó részét a cégek fizették meg a növekvő energia árakon keresztül. A csökkenő olaját, azt ezt követő gázár mérséklődés az ígéreteknél kézzelfoghatóbb rezsicsökkentést jelenthetnek. Hasonlóképpen látja a folyamatokat az MSZP is. Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke, frakcióvezető-helyettese közleményében azt firtatja: milyen vállalkozói rezsicsökkentésről hazudozik Németh Szilárd, amikor a Fidesz fizetőssé tette az eddig ingyenes autóutakat, plusz forgalmi adóval drágítja az élelmiszereket, bezáratja az olcsó hipermarketeket és több ezer ember munkahelyét szünteti meg a kötelező vasárnapi zárva tartással.

Németh Szilárdot az Origó arról is kérdezte, mit szól ahhoz, hogy egyre több fideszes polgármester szólal fel a fizetőssé tett elkerülő utak ellen. Ennek ellenére a rezsibiztos nem változtatna az útdíj jelenlegi rendszerén, sem a matricarendszeren, mert mint mondta, mindezekért az autósokat kárpótolja az olcsó benzin.