Varga Mihály;Tesco;

Varga a Tesco-bezárásról: egyedi céges probléma

A Tesco nemcsak Magyarországon van bajban, hanem európai szinten is, a cég problémája egyedi vállalati probléma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten arra a kérdésre válaszolva, hogy miként értékelik a Tesco közlését, hogy a kormány intézkedései miatt kényszerül üzletek bezárására és elbocsátásokra.

Hozzátette: kínos az, amikor ennek a felelősét nem a cég gazdálkodásában, hanem másokban kívánják megtalálni. Az egyedi vállalati problémára a Tescónak kell megoldást találnia. Méltatlannak nevezte, hogy egy eddig jól működő vállalkozás külső szereplőben, éppen a kormányban próbálja megtalálni a létszámleépítésének az okát - fogalmazott Varga Mihály.
Hangsúlyozta: a kiskereskedelem 2014-ben jelentősen bővült Magyarországon, hónapról-hónapra 5 és 10 százalék között nőtt az ágazat teljesítménye, a magyar piaci helyzet nem indokolta a vállalat lépését. A háttérben "másfajta okok" lehetnek - vélekedett.

A foglalkoztatási szolgálat adatai szerint a kiskereskedelemben több mint kétezer betöltetlen álláshely van, az emberek a létszámleépítés után nem fognak állás nélkül maradni. Az érdekképviseletek véleménye szerint is van létszámbővülésre lehetőség, nem tartanak jelentős leépítéstől az ágazatban - fűzte hozzá.
A Tesco hétfőn jelentette be, hogy több mint 500 magyar munkavállalónak megszűnik február 4-től a munkahelye, illetve bezár 13 üzletet.

Ahogy a Népszava is megírta, Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója az üzletbezárások, illetve elbocsátások bejelentésekor hivatkozott arra az új törvényre, ami kimondja, hogy a két egymást követő évben veszteségesen működő üzleteknek el kell hagyniuk Magyarországot. A nyereségesség érdekében, az üzletág teljes stratégiai felülvizsgálatát követően a Tesco 13 üzletének bezárása és az ezzel járó elbocsátások mellett döntött a társaság - indokolta a lépést a vezérigazgató.

Üzleteket zár be a Tesco Csehországban is

Az Ústí nad Labem-i hipermarket és egy prágai szupermarket bezárása következtében 102 ember munkahelye szűnik meg - közölte a Tesco szakszervezeti szövetsége kedden Prágában. Az áruházláncban működő szakszervezetek sztrájkkészültséget hirdettek és válságforgatókönyvet készítenek elő.

A csehországi Tesco áruházak bezárását azután jelentették be, hogy brit társaság főnöke, Dawe Lewis az angliai problémák, botrányok után nagyszabású átalakítási programot hirdetett, amely a beruházások korlátozásával, leépítésekkel és a külföldön működő áruházak egy részének a bezárásával számol. Magyarországon a hírek szerint 13 üzletet kíván bezárni a Tesco.
"Világos információkat követelünk, hogyan érint minket a britanniai botrány, mit jelent az a csehországi és a szlovákiai üzlethálózatra. Bár a csehországi Tesco áruházak nyereségesek, a két nagy üzlet bezárása valamiféle jelzés lehet" - nyilatkozta Ivan Predinsky a Tescóban működő szakszervezetek képviselője.

A szakszervezetek azt követelik, hogy a Tesco készítsen segélyprogramot, az elbocsátott alkalmazottak kapjanak hat hónapos, míg a kiskorú gyerekekről is gondoskodók 12 hónapos végkielégítést - mutatott rá a szakszervezeti vezető.
"Az ústíi hipermarketet gazdasági okok miatt zárjuk be. Az alkalmazottakat időben tájékoztattuk, s felajánlottuk nekik, hogy dolgozhatnak a régióban lévő további Tesco üzletekben" - jelentette ki David Morris, a Tesco Stores CR vezérigazgatója. Megjegyezte: az alkalmazottak a törvényes végkielégítést, azaz kéthavi bért és egy külön prémiumot kapnak.

A Tesco 1996-ban lépett be a cseh piacra. A tavalyi év végén a Tescónak egyebek között 232 üzlete, 19 üzemanyagtöltő állomása és 7 üzletközpontja volt Csehországban. A társaság az egyik legnagyobb csehországi munkaadó, több mint 14 ezer embernek ad munkát. A társaság évi forgalma Csehországban az utóbbi években 40 milliárd korona (1 korona 11,3 forint) körül mozog.

Két közbeszerzés keretében, a nyertes pályázatról egyeztetett a OTYS Úttechnika Kft., az Út-Garantor Kft. és a Kristály-Vár Építési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a három cég együttesen 43,6 millió forintos büntetést kapott a jogsértésért - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).