Abe kabinetje már harmadik éve emeli a védelmi kiadásokat, amelyek már az 1990-es szinthez közelítenek, míg az ezt megelőző évtizedben folyamatosan csökkent Tokió védelmi büdzséje. Japán a tervek szerint hat F-35-ös Joint Strike Fighter harci géppel bővítené légvédelmi erőit, tengeri járőrözésre alkalmas Kawasaki P1-es felderítő gépeket, illetve öt Ospray kétéltű helikoptert készül vásárolni. „Global Hawk” drónokat, két Aegis-radarrendszerrel felszerelt Atago osztályú rombolót és rakétavédelmi berendezéseket is beszerezne a távol-keleti szigetország. A költségvetést még jóvá kell hagynia a parlamentnek, de ez nem lehet akadály, a kormányzó koalíció ugyanis a törvényhozás mindkét házában többséget élvez.
Japán 2013 decemberében elfogadott új nemzetbiztonsági stratégiája értelmében 2019-ig tovább öt százalékkal növelnék a védelmi kiadásokat. Az F-35-ös vadászgépek, valamint a rombolók vásárlásán túl 16-ról 22-re növelné tengeralattjárói számát. A konzervatív tokiói kormány emellett bizonyos fokig átértelmezte a II. világháború után, amerikai bábáskodás mellett született japán békealkotmányt is, s ennek értelmében önvédelmi erői nagyobb nemzetközi szerepet vállalhatnak, s ha szükséges, egy megtámadott szövetséges segítségére siethetnek. Kínában, illetve Dél-Koreában e lépéseket a japán militarizmus feléledésének jeleként értelmezik.
Pekingi vélekedés szerint Japán korábbi önvédelmi stratégiája ezzel egy támadó jellegű stratégia felé mozdult el – bár tény, hogy a tokiói védelmi kiadások ugyanakkor eltörpülnek a két és félszer nagyobb, 112,2 milliárd dolláros kínai katonai költségvetés mellett. A londoni IISS kutatóintézet adatai szerint a 600,4 milliárd dolláros amerikai védelmi büdzsé mögött a kínai katonai költségvetés a második helyet foglalja el, a japán a nyolcadik.
Tokiót a kínai-japán szigetvita mellett Észak-Korea nukleáris programja, a kínai-vietnami, s a kínai-fülöp-szigeteki feszültségek kiéleződése aggasztja. A decemberben kinevezett új védelmi miniszter, Nakatani Gen legalább is a Japán körül kialakult stratégiai helyzet változásával indokolta a védelmi költségvetés növelésének szükségességét. A katonai büdzsét úgy alakították ki, hogy „megfelelően felkészült és mobil” védelmi kapacitások álljanak rendelkezésre, s hogy Japán rugalmasan tudjon reagálni – érvelt a politikus, a minisztérium közleménye szerint pedig az ország „hatékony elrettentő erőt képvisel, s hozzájárul az ázsiai-csendes-óceáni térség stabilitásának erősítéséhez, a globális biztonsági környezet javításához”.
A tervezett japán védelmi beszerzések mindazonáltal jórészt a japán-kínai területi viták kiéleződésével, mindenekelőtt a Szenkaku(Tiaojü)-szigetek körül kialakult feszült helyzettel hozhatók összefüggésbe. „Japán e lépésekkel demonstrálni kívánja, hogy komolyan gondolja: megvédi déli szigeteit, még akkor is, ha a megfelelő kapacitások kiépítése időt vesz igénybe” – vélekedett Christopher Hughes brit professzor, a japán védelmi ügyek szakértője a Defense News című lapnak nyilatkozva.
A két ázsiai nagyhatalom közötti területi vita gyökerei még az 1894-95-ös kínai-japán háború idejére nyúlnak vissza. Tokió álláspontja szerint a lakatlan szigetek soha nem tartoztak kínai fennhatóság alá. Az 1970-es években jelentős kőolaj- és földgázmezőket fedeztek fel közelükben. Peking azonban csak akkor kezdte megkérdőjelezni a korábbi status quót, amikor 2012-ben a japán kormány megvette a szigetcsoport három magánkézben lévő tagját. Azóta rendszeresek a provokatív kínai berepülések, tengeri incidensek a térségben, japán felségvizeken. Kína nemzetközi tiltakozást váltott ki, amikor 2013 végén a Kelet-kínai-tenger jó részére kiterjesztette úgynevezett „légvédelmi azonosító légterét”, s e kiterjesztett terület több helyen átfedi a japán légteret. Peking a külföldi légitársaságoktól meg akarta követelni, hogy kérjenek átrepülési engedélyt e térségben, ezt azonban Washington, Japán és más államok is elutasították. Abe Sinzo japán kormányfő és Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly novemberben – mindkettejük hivatalba lépése óta első alkalommal – csúcstalálkozót tartottak, s megállapodásra jutottak arról, enyhíteni próbálják a szigetek kapcsán kialakult feszültséget. Azt azonban csak a következő hónapok döntik el, mennyire sikerül szándékukat valóra váltani.
Okinava szigetén megütközéssel fogadták, hogy a következő költségvetésben 16,2 milliárd jent (137 millió dollárt) lefaragtak a legdélebbi prefektúra különleges támogatásából. Eredetileg 379,4 milliárd jen szerepelt az előirányzatban, de végül csak 334 milliárdot hagytak jóvá, 4,6 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben. Öt éve ez az első alkalom, hogy csökkent az okinavai szubvenció, amely az amerikai katonai jelenlét miatti extra terhek ellensúlyozására szolgált. A korábbihoz képest több mint kétszer akkora összeget különítettek el ugyanakkor az okinavai amerikai légibázis átköltöztetésének céljára. (A Futenma amerikai légibázist Okinaván belül egy másik körzetbe telepítenék át.) A sziget kormányzójának meggyőződése, hogy mindez az Abe-kormány bosszúja azért, mert egyetlen körzetben sem a kormányzó LDP jelöltjei győztek Okinaván a 2014 decemberi, előrehozott voksoláson. Onaga Takesi a futenmai bázis áttelepítését ellenző programmal győzött, s ugyan Tokióba látogatott, hogy a kormány illetékeseivel tárgyaljon a költségvetésről, csak alacsony szinten fogadták. Régebben az okinavai kormányzó előtt mindig nyitva állt a japán miniszterelnök ajtaja.
Rendszerváltó évek Tokióból nézve
Nemcsak külpolitikai, de sajtótörténeti szempontból is érdekes kiállításnak ad helyszínt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. „Rendszerváltoztató éveink Japánból nézve” címmel a Trom András egykori tokiói MTI-tudósító cikkeiből, s fotóiból összeállított tárlat egyfajta keresztmetszetét adja a magyar rendszerváltás körüli éveknek, méghozzá sajátos, tokiói szemszögből.
Különleges időszak volt az a néhány év, amikor hazánk méreténél és politikai-gazdasági súlyánál komolyabb helyet foglalt el a távol-keleti szigetország sajtójában. Akkor zajlott le az első, s mindeddig egyetlen japán kormányfői vizit Budapesten: Kaifu Tosiki most 25 éve kereste fel fővárosunkat. Hosszú egyeztetés után, ugyancsak negyedszázada írták alá a szerződést a Suzuki céggel az első hazai személyautógyár létrehozásáról, s akkortájt indult igazán fejlődésnek a két állam mára sokszínűvé vált kapcsolatrendszere. Csupán egyetlen adat: ma már másfél száz japán vállalat ténykedik Magyarországon, 26 ezer munkaalkalmat teremtve. Trom András e sajátos korszaknak, a gazdaságilag addigra szuperhatalommá vált Japánnak volt hű krónikása. Írásai bizonyítják, mennyire nem a földrajzi távolság számít, ha két ország viszonyáról van szó. Több éves tudósítói tevékenysége is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy akkoriban készült felmérés szerint – az Egyesült Államok után – a magyarok Japánra, mint a második legnépszerűbb, legrokonszenvesebb országra tekintettek.
