Sziriza.;Pánhellén Szocialista Mozgalom;Új Demokrácia;Göörgország;To Potami;

Behozhatatlan előny

Görögországban már több mint négy százalék a Sziriza előnye a kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Új Demokrácia (ND) előtt. Bár a baloldali radikálisok váltig azt hangoztatják, egyedül kívánnak kormányt alakítani a vasárnapi választás után, nagyon csekély az esély arra, hogy nem szorulnak majd koalíciós partnerekre. Minden bizonnyal szövetkezniük kell a To Potamival, amely a harmadik legerősebb párt lehet.

A Rass intézet tegnap nyilvánosságra hozott, január 19-én és 20-án végzett felmérése szerint biztosan vezet a Sziriza a vasárnapi voksolás előtt. A pártra 31,2 százalék szavazna, az Antonisz Szamarasz miniszterelnök által irányított ND-re csak 27 százalék adná a voksát. Ez a felmérés is a harmadik helyre sorolja a To Potamit („A folyó”), 6,3 százalékos jósol neki, miközben sok más felmérés szerint eredménye a hét százalékot is meghaladhatja.

Nem kérnek a Nemzeti Front támogatásából
Marine Le , a francia Nemzeti Front elnöke a Le Monde-nak adott, kedden megjelent interjújában azt közölte, pártja üdvözölné, ha a vasárnapi görög választást a baloldali radikális Sziriza nyerné meg.
Mint mondta, bár ettől nem lesz baloldali radikális aktivista, de szerinte Alekszisz Ciprasz pártjának győzelme erősítené az euroszkeptikusokat. A Sziriza azonban nem kér Le Pen támogatásából: szóvivője visszataszítónak nevezte Marine Le Pen megnyilatkozását. Azt közölte, a Sziriza programja gyökeresen eltér a Nemzeti Frontétól.

A To Potami elsősorban Athénban népszerű, s a párt a népszerű televíziós személyiség, Sztavrosz Teodorakisz személye köré épül. A politikai erő 2014. március 11-én alakult meg.

Európa-pártinak tartja magát, ideológiáját tekintve liberális-szociáldemokrata. A tavaly májusi európai parlamenti választáson is jól szerepelt, két személyt delegálhatott az EP-be. A honatyák a függetlenek közé ültek.

A To Potami és a Sziriza között akadnak hasonlóságok és különbségek egyaránt. Mindkettő baloldali, ám miközben „A folyó” inkább centrista, a Sziriza egyértelműen baloldali. Sztavrosz Teodorakisz pártja, eddigi megnyilatkozásai alapján legalábbis,

sokkal pragmatikusabbnak tűnik. Bár a Szirizához hasonlóan azzal kampányolt, hogy véget kell vetni a két tradicionális párt, az ND és a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) uralmának, Teodorakiszék nem pengettek olyan populista húrokat, mint Alekszisz Cipraszék.

A Sziriza stratégiája egyértelműen az, hogy azt mondja, amit a választók hallani akarnak, nevezetesen növeli a minimálbért, a nyugdíjakat, csökkenti az adókat, újratárgyalja a hitelprogram feltételeit. Ciprasz igazi baloldali populista, Teodorakisz azonban nem tett ennyire felelőtlen kijelentéseket, nyilvánvalóan teljesíthetetlen ígéreteket.

A To Potami médiaügyekben is többször szót ejtett, ami elnökének szakmáját tekintve nem is meglepetés. A párt a kampány során szóvá tette, hogy a görög média 90 százalékát a gazdag görög családok tartják ellenőrzésük alatt. „Az övék a legnagyobb lapok és televíziók. Az újságíróknak azt kell írniuk, amit ők diktálnak” – jelentette ki az Irish Timesnak Pavlosz Elefteriadisz, a párt egyik képviselőjelöltje.

Bár a To Potami nem zárkózna el attól, hogy a Szirizával szövetkezzen, a baloldali radikálisok egyelőre hallani sem akarnak erről. „A folyó” ugyanis nem ellenzi a hitelmegállapodást. A kampány során a Sziriza a To Potamival szemben is támadólag lépett fel, ez azonban persze nem jelent semmit. Ha szüksége lenne a voksolás után Teodorakisz támogatására, hamar változtatna eddigi attitűdjén.