6.oldal;deviza;lapszemle;magyar bankok;

2015-01-23 07:24:00

Lepusztított a magyar bankrendszer

Bloomberg

A lepusztított magyar bankrendszer idei kilátásaival foglalkozik a hírügynökség friss kiadása. Az elemzők úgy látják, elképzelhető, hogy az idén - ha nem is túlzottan -, de legalább nyereséges lesz a magyar bankszektor, miután az Orbán-kormány büntetőpolitikája az elmúlt években ráfizetésbe taszította az ágazatot. A legnagyobb kelet-európai bank, az UniCredit legfrissebb jelentésére hivatkozva rámutatnak, hogy a bankok alaptevékenységét 2010 óta megterhelik a különadók, az árfolyamveszteségek, vagy a hatalom által elrendelt visszatérítések. Ám míg tavaly az összbefektetésekhez képest 1,8 százalék volt az adó előtti veszteség, most a mutató várhatóan +0,4 százaléknak felel majd meg. Az olasz pénzintézet regionális igazgatója hozzátette, az ágazatot sújtó nagy gondok közül a legtöbb immár megoldódott, az utolsó a devizahitelek átváltása volt. Az is jó hír, hogy az UniCredit szerint tovább csökken a rossz hitelek aránya: a tavalyi 20,5 százalék előreláthatólag 1 százalékkal csökken majd. Ezzel együtt a lakosságnak nyújtandó kölcsönök nagy valószínűséggel további 13,6 százalékkal esnek vissza, de a vállalatok feltehetőleg már a korábbinál nagyobb arányban vesznek igénybe tevékenységükhöz külső anyagi forrásokat.