Középiskolásokra lövi nyilait Ámor

Publikálás dátuma
2015.02.02. 06:14
Fotó: Thinkstock
Februárban sok szerelemmel kapcsolatos rendezvény van szerte a világon. Ezen napon Amerikában hatalmas, közös házassági ceremóniák is voltak már, Hongkongban műhó esett, Disneylandben pedig Mickey egér mondta ki az áldást a boldog párra. Ilyenkor Velencétől, egészen Las Vegasig megtelnek a szállodák kápolnái. Az idén Budapest sem marad ki a sorból.

A tinédzserek kedvenc weblapja, a Középsuli.hu csapata fergeteges nyitó bulival készül Valentin napra. „Régóta gondolkodtunk azon, hogy létrehozunk egy olyan magazint, amely ténylegesen a középiskolásoknak szól, és ahol tartalmilag is, mindenféle töltelékinformáció nélkül megtalálja ez a korosztály azokat a témákat, amelyek lázba hozzák őket. Mostanra érett meg az idő és állt össze az a komoly létszámú, lelkes csapat, amelynek tagjai minden nap azon dolgoznak, hogy minél színesebb, érdekesebb és informatívabb legyen az oldal, mindemellett jó néhány olyan támogató és együttműködő partner állt mellénk, akik nemcsak barátilag, hanem anyagi téren is segítik a munkánkat” - mondta Sárosi Kinga, a középsuli.hu lapigazgatója.

Február 14-e a szerelem jegyében telik, ezért kapta a program a Szerelemparty nevet - tudtuk meg Zelei Vicától, a Középsuli Környezetvédelmi rovatának rovatvezetőjétől. Természetesen itt is lesz házasságkötési ceremónia, melyen a megköttetett frigy - ha nem is egy életre, de - 24 órára mindenképp szól. Mondják, Las Vegasban amilyen könnyű összeházasodni, olyan nehéz elválni. A Gödörben rendezett Szerelempartyn összeházasodni és elválni is roppant egyszerű lesz. A poligámia és poliandria jogkörének gyakorlásáról a meglepetés pap nyilatkozik majd, az ő kilétére azonban csak a helyszínen derül fény.

Sárosi Kingától az oldal lapigazgatójától azt is megtudtuk, hogy a bulira kilátogatók az ideiglenes házasságkötés élményén kívül nagyon sok program között válogathatnak a Gödörben. A játékos vetélkedők és a tombola mellett lesznek különleges fellépők is. Koncertet ad a Mary Popkids és a Children of Distance, de ezen felül Szabyest is fellép és legújabb klipjét is ezen az estén láthatják legelőször a partizók. Akiknek még ez sem lesz elég, azokat divatbemutató és fotós stúdió várja. A szerelmes képek a ledfalra kerülnek a helyszínen. Ha pedig valakinek megremegne a térde a szerelem szótól, azt pszichológiai tanácsadás, Lúzerek sátra, Összeilletek teszt, sőt udvarlási tanácsadás várja egész este. Ha végre megvan a párod, akkor nem maradhat el a 24 órás esküvő. Természetesen bemutatkoznak a rovatvezetők is akiktől egy jó buli gondolata soha nem áll távol.

A buli azoké is, akik szerelmesek, és azoké is, akik nem. Ha valaki igényli, annak a szerelemangyalok segítenek megtalálni leendő párját. Egy biztos: a bizonytalanok, akik még nem döntötték el, hogy hisznek-e a szerelmesek napjában, adhatnak egy esélyt a kirobbanó érzelmeknek február 14-én, a Gödörben. Aki szerelmes, arra gyakran mondja a környezete, hogy olyan, mintha nem is ő lenne, teljesen megváltozott, alig lehet ráismerni. Ilyenkor az illető azon kaphatja magát, hogy nehezére esik koncentrálni bármire, ami nem a szerelmével kapcsolatos, a gondolatai csaponganak, de csakis a Nagy Ő körül forognak. Ha nincs vele, akkor is csak ő jár a fejében, és számolja vissza a pillanatokat, amíg újra láthatja; álmodozik, hogy milyen lesz majd vele, és szenvedésnek tűnik a nélküle eltöltött idő. Amikor pedig végre találkoznak, a hetedik mennyországban érzi magát, és arra gondol, ha ez a szerelem, örökké szerelmes akar lenni. Egy középiskolás viszont állandóan szerelmes. Vagy az volt, vagy az lesz…

Sramkó Nóra, a Középsuli.hu Életmód rovatának vezetője elmondta, csak szervezőként vesz majd részt a partyn, így nála sajnos nem szabad a pálya. A szerelemangyalok közül a plafonról fog “szerelemnyilakat lövöldözni”. Bárkinek segít a pszichológiai tanácsadás, annak is, aki sikeres a szerelemben, és annak is, aki nem. A szerelemangyaloknak természetesen lesz szárnyuk és mindenkinek segítenek, aki csak rászorul erre – tudjuk meg Nóritól.

Szerző

Egyre több itthon is az influenzás beteg

Publikálás dátuma
2015.02.02. 06:11
Fotó: Thinkstock
Európa- szerte nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Elsősorban a kontinens északi és nyugati része érintett.

Magyarországon a múlt héten 47 600-an fordultak orvoshoz hasonló okok miatt. Az ÁNTSZ Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztályának főosztályvezetője lapunknak elmondta, az influenza egy vírus, aminél az antibiotikumos kezelés nem használ. Dánielisz Ágnes szerint a tünetek alapján általában nem lehet megmondani, hogy valaki valóban az influenzavírussal vagy más felső légúti tüneteket okozó vírussal, esetleg baktériummal fertőződött.

Az influenzavírus azonban folyamatosan változik, így az oltóanyag összetételén is változtatni kell. Emiatt az is előfordulhat, hogy az egyik komponens nem felel meg a megbetegedéseket okozó vírustörzsnek, ezért az oltóanyag nem olyan hatékony, mint kellene. Az idei szezonra kidolgozott védőoltás komponenseinek többsége megfelelő védettséget nyújt a terjedő influenza típusok ellen. Ezek alapján mindenki dönthet, hogy kéri-e a védőoltást. Az időseknek továbbra is ajánlott a védőoltás.

A biztos védelem kialakulásához egy-két hét szükséges. A védőoltás mellett védekezni általános dolgokkal lehet – javasolta a doktornő. Az egészséges immunrendszerhez elengedhetetlen az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás. Mindemellett fontos a rendszeres kézmosás, a fertőtlenítés. Ha valaki pedig már beteg, maradjon otthon, ne menjen közösségbe.

Szerző

Jogkorlátozások jöhetnek a rendvédelemben

Publikálás dátuma
2015.02.02. 06:10
A rendőrök, tűzoltók a jövőben még a Facebook adatlapjukra sem írhatják ki, hivatásos állományban vannak, nem közölhetnek maguk
Tiltakoznak a szakszervezetek az úgynevezett szolgálati törvény módosítása miatt. A február 4-ig véleményezhető – a kormány által még nem tárgyalt - javaslat kapcsán elsőként a rendőri, a belügyi, illetve tűzoltósági érdekképviseletek fejtették ki aggályaikat. Elsősorban a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztását korlátozó változtatásokat sérelmezik, de a véleménynyilvánítás szabadságának megnyirbálását sem fogadják el.

A rendvédelmi szakszervezetek elutasítják a javaslatot, mely tovább csökkenti a hivatásosok jogait. Megítélésük szerint az új szolgálati törvény tervezete a jelenleg hatályos törvényhez képest számos hátrányosabb rendelkezést tartalmaz, miközben 2010. óta a hivatásos állomány jogosultságait már több alkalommal korlátozták, kötelezettségeiket pedig növelték.

A szolgálati törvény az illetményemelést leszámítva egyértelműen az állomány eddig meglévő jogainak további csökkenését, elvonását tartalmazza, ezért a javaslatot a szolgálati viszonyban állók, többsége érdekében nem támogatják - közölte Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldal elnöke.

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete aggodalmait azon a rövid szakértői egyeztetésen fejtette ki, amelyet a változtatásokról tartottak. Egyebek között nem értenek egyet azzal, hogy a Magyar Rendvédelmi Kar tagja, tisztségviselője nem lehet olyan személy, akit szakszervezeti tisztségviselőnek választottak. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai még rosszabbul járnak, ők még érdekvédelmi szervezetet sem hozhatnának létre.

A törvénytervezet a véleménynyilvánítás szabadságáról szólva egy merőben szokatlan rendelkezést is tartalmaz: "A hivatásos állomány tagja az internetes felületen, magánszemélyként történő megnyilvánulása, magánvélemény nyilvánítása során a hivatásos állományba tartozására vonatkozó adatot nem hozhat nyilvánosságra." Azon túl, hogy nyelvtanilag zavaros a mondat, előreveti, hogy a tűzoltók, rendőrök a jövőben még a Facebook adatlapjukra sem írhatják ki, hivatásos állományban vannak, nem közölhetnek magukról egyenruhás fotókat, meg sem említhetik, hogy mi a foglalkozásuk.

A legnagyobb felháborodást azonban az váltotta ki, hogy módosítanák a „szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása” című paragrafust, mely korábban csak a titkosszolgálatok tagjaira volt érvényes. Ezentúl viszont a teljes magyar rendvédelmi állomány minden tagját köteleznék arra, hogy külföldre utazását bejelentse a szolgálati elöljárónak, aki szolgálati vagy nemzetbiztonsági érdekből, indokolt írásbeli döntésével azt megtilthatja vagy korlátozhatja.

Kire vonatkozik?
A törvény hatálya kiterjed a rendőrség (benne a TEK), a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, a büntetés-végrehajtási szervezet, az Országgyűlési Őrség, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tagjaira, illetve részben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományára.



Szerző