M7;Lamborghini;

307 kilométer/óra - Vádemelés a Lamborghinis száguldozó ellenen

Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte a Kaposvári Járási Ügyészség az M7-esen Lamborghinivel száguldozó férfi ellen.

A Somogy Megyei Főügyészség súlyos egészségromlást okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat.  A közlemény szerint a vádlott tavaly szeptember 5-én egy ismerősétől kölcsönkapott Lamborghini Huracán típusú sportautóval okozott balesetet az M7-es autópálya szegerdői szakaszán, miután a nagy sebességgel - óránként mintegy 307 kilométerrel - száguldó autó felett elveszítette uralmát. A vádlott az autóval előbb a baloldali szalagkorlátnak, majd egy hídperemnek ütközött, áttért a külső forgalmi sávba, ahol ismét a szalagkorlátnak ütközött, majd a vízelvezető árokba csapódott. A felborult autó kigyulladt, ám a sofőr még ezt megelőzően kihúzta az autóból az utasát.

 A férfi és a barátja a fővárosból Székesfehérvárra tartott. Azzal a szándékkal hajtottak fel a sztrádára, hogy kipróbálják az autót. A férfi mellett ülő barátja mobiltelefonjával videózott, felvette a kilométerórát is.   A vádlott az M7-es autópályán a megengedett haladási sebességnél öt alkalommal is kétszer nagyobb sebességgel közlekedett - egy alkalommal meghaladta a 320 kilométer/órát - és eközben többször közvetlen balesetveszélyes helyzet is kialakult.

 Az autóban ülő utasnak súlyos, hónapok alatt gyógyuló sérülései keletkeztek, melyekből súlyos egészségromlás maradt hátra.  A Kaposvári Járási Ügyészség a börtönben végrehajtandó szabadságvesztés mellett indítványozta azt is, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a járművezetéstől.