Pénteken dönt a MOB-közgyűlés

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése várhatóan ma dönt Magyarország olimpiai pályázatával kapcsolatos kérdésekről, miután decemberben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a gazdaságosabb olimpiák érdekében fogadott el reformcsomagot. A NOB célja az, hogy a XXI. században ne csak a metropoliszok, hanem a közepes méretű, 2-4 milliós lakossággal rendelkező városok is rendezhessenek nyári olimpiát.

A szakemberek szerint Budapest számára a NOB reformcsomagja lehetőséget jelent. A MOB-elnök, Borkai Zsolt által felkért, úgynevezett Olimpiai Védnöki Testület tagjai - Baráth Etele, Oszkó Péter, Bienerth Gusztáv, Gyárfás Tamás, Kemény Dénes, Dénes Ferenc, Magyar Zoltán, Polgár Judit, Gömöri Zsolt, Rácz Marianne, Regőczy Krisztina, Sors Tamás, Kovács "Koko" István és Gyurta Dániel - támogatják és elképzelhetőnek tartják a budapesti rendezést.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke korábban úgy nyilatkozott, a gazdaságos, megtérülő, olcsóbb és kisebb ötkarikás játékok támogatása szemléletmódbeli változás, Budapest és a magyar sport története pedig "helyzetbe tudja hozni Magyarországot."

Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter "megfontolható realitásnak" nevezte a budapesti olimpia gondolatát, s kiemelte, hogy a Budapesten és Magyarország különböző pontjain zajló jelenlegi fejlesztési folyamatok akár 2024-re elérhetnek odáig, hogy az országnak már alig lesz szüksége plusz infrastrukturális beruházásra. A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

Szerző

Dombi Újpesten

Publikálás dátuma
2015.02.06. 06:53
Dombi Rudolf FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS
Újabb olimpiai bajnokot igazolt az Újpesti Torna Egylet: a kajakos Dombi Rudolf tegnap írta alá szerződését Őze István klubigazgatóval.

 A 28 éves versenyző, aki eddig az Építők Margitszigeti Diák KC sportolója volt, a 2012-es londoni ötkarikás játékokon Kökény Rolanddal K-2 1000 méteren nyert aranyérmet, emellett világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa- és többszörös magyar bajnok. Dombi edzője változatlanul Szilárdi Katalin lesz, a szerződtetése a helyi önkormányzat segítségével valósulhatott meg.

"Itt születtem, itt kezdtem kajakozni, ezért nagyon örülök, hogy itt folytathatom a pályafutásomat. Sok mindenben nem fog változni a felkészülésem, úgy érzem, jó csapatba kerültem. A jövőben is azon leszek, hogy minél jobb eredményeket érjek el" - fogalmazott a kajakos.

A közelmúltban az ifjúsági olimpiai bajnok és felnőtt világbajnok Tótka Sándor is az UTE-ba szerződött Gyomaendrődről, s Dombi azt mondta: bár ő inkább 1000 méteres versenyző, Tótka pedig 200-as, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer egy hajóba üljenek.

Szerző

Női röplabda NB I - Fordított a Vasas

Kétjátszmás hátrányból fordítva nyert a Vasas a Gödöllő ellen csütörtökön a női röplabda NB I-ben.

Eredmény:
Vasas-Óbuda - TEVA Gödöllői RC 3-2 (-21, -13, 19, 21, 11)

Szerző