A kusza ügy esztendőkkel ezelőtt kezdődött a New York-i Sofitel szállóban. Nafissatou Diallo, szenegáli származású szobalány följelentést tett a rendőrségen, nemi erőszak megkísérlése miatt a hotel egyik illusztris vendége, DSK (csak ebben a rövidítésben említi őt szinte az egész világsajtó) ellen. Strauss-Kahn nem csupán pénzügyi potentátként volt közismert az öt kontinensen, politikai ambíciói miatt is. Nicolas Sarkozy államfői mandátumának a lejártával, szocialista jelöltként szándékozott indulni a 2012-es francia elnökválasztáson, de a már akkor is nagy föltűnést keltett botrány megakadályozta ebben. Így került a helyére az Élysée-palotába végül is beköltözött Hollande.
A Sofitel-ügyben tartott már a nyomozás, amikor még ennél is nagyobb skandalum került napvilágra. Ennek a színhelye már Franciaország volt, Lille városa, ott is egy hotel, a Carlton szálló. Itt kéjsóvár férfiak, élükön DSK maga, görbe estéket rendeztek, néha tucatnál is több ifjú hölgy részvételével. Gruppenszex volt, tömeges orgia, amelyen egy lakosztályban, különböző helyeken vetett ágyakban, netán csak padlóra fektetett matracokon, fürdőszobában, a WC-ben több úr szórakozott a lányokkal.
A tények összesítése alapján tizennégy gyanúsított vár ítéletre, 12 férfi, köztük két hölgy is. Az élen DSK, aki azzal menti magát, fogalma sem volt róla, hogy az „alanyok” fizetett prostik, azt hitte, „szórakozásra vágyó önkéntes leányok”. A másodrendű vádlott bizonyos René Kojfer, a szálló kommunikációs menedzsere, akinek azt róják a terhére, hogy ő hajszolta föl a lányokat, de egyeseken maga is követett el nemi erőszakot.
A harmadik úr, tisztes nevén Dominique Alderwelreld, egymás között csak „Lazacos Dodónak hívják”, masszázsszalon tulajdonosa, kéjlány hálózat fönntartója. Az egyik hölgy vádlott, Béatrice Legrain, az ő élettársa és üzleti partnere, az áldozatokat közösen hajszolták föl.
A Le Monde riportja szerint nem egyszerűen „szabados estékről” volt szó, hanem valóságos kínzásokról is, tudatosan gyötörték a lányokat. A gyanú szerint DSK volt a fővezér, ő volt az ötletadó, a programszervező, az esték ura, és hatalmas férfiúi potenciáljával a legkövetelőzőbb. Ha elmarasztalják akár tíz esztendős elzárás és 1,5 millió euró pénzbüntetés is várhat rá, ha olcsóbban úszná meg „csak” hét éves elzárás és 150 000 euró kifizetése.
A bírói tanács mérsékelt elnöke, Bernard Lemaire úgy nyilatkozott, hogy ők nem „erkölcscsőszök”, nem érdeklik őket a pletykák, csakis a jog, a tények. DSK első kihallgatása furcsa helyzeteket teremtett. Lamaire bíró föltette neki a kérdést, egyáltalán ismeri-e két fő gyanúsított társát, René Kojfert és „Lazacos Dodót”, azt válaszolta, „ma láttam őket első ízben”. Arra a kérdésre, hogy egyáltalán járt-e valaha Monsieur Dodo „intézményeiben”, tömör „soha” volt a felelet.
A New York-i Sofitel ügy után két évig teljes csönd és nyugalom uralkodott, DSK már azt hitte megúszta, abban azonban csaknem teljes volt a vélekedés, hogy a volt IMF főigazgató, aki egy ideig szocialista politikusként még közéleti szerepről is álmodott, ennek egyszer s mindenkorra búcsút mondhat. Látszatra ő maga is belenyugodott ebbe. Ezen túl – nyilatkozta – „csak üzletember lesz”, nagynevű pénzügyi szakértőként ajánlja föl szolgálatait azoknak, akiket a magánélete közömbösen hagy.
Változatlanul tetemes jövedelemre számíthat, nem kell föladnia korábbi luxus életét. Így vélekedett nyilvánosan is, az egyik orosz közszolgálati tévének adott nyilatkozatában. A Rosszia 24 csatornának és az Itar Tassz hírügynökségnek kifejtette, hogy „több ország kormánya és vezető nagy vállalkozása mellett már ott vagyok tanácsadóként, itt Oroszországban, Afrikában és Latin-Amerikában egyaránt”.
Név szerint is megnevezte az Orosz Befektetési Alapot, az Orosz Fejlesztési Bankot és a Roszneft olajtársaságot. E vállalkozások vezetői – tette hozzá – „eldöntötték, hogy az ismereteim nagyon hasznosak számukra”. Azzal egészítette ki, hogy tárt karokkal fogadták Nagy-Britanniában, Ukrajnában, Marokkóban és Dél-Koreában is, no és tanácsaival a szerb kormányt is segítette.
Mennyire nem légből kapott a föltételezés, azt megerősíteni látszik a Le Monde-nak egyik kommentárja is, amely azzal a sokatmondó címmel jelent meg már a Lille-i pör megnyitása után, hogy a DSK-izmus „változatlanul virágzónak látszik”. Ez a vélemény azonban még a hétfőn elkezdődött pör előtt jelent meg, a kihallgatások egyelőre főként a tanúkra szorítkoztak, elsősorban a lányokra, a „fejesek” ideje később érkezik el, netán csupán hónapok múltán. Addig pedig még sok víz fog lefolyni a Szajnán.
A Lille-i tárgyalás első napjaiban hallgattak ki két prostituáltat, a Carlton szálló két áldozatát, akik megdöbbentő vallomásban számoltak be „kalandjaikról”’. A két hölgy álnevéven lépett a bírák elé, Soniának és Jadénak neveztették magukat, álcázásul még a keresztnevüket is megváltoztatták. Egymástól függetlenül szinte azonosan számoltak be estéikről. Jade mellesleg családanya, két kiskorú gyermeke van, az egyik héthónapos csupán, válófélben van, a férje hagyta ott, még a bontóper ügyvédi költségeit is neki kell viselnie.
Arra ébredt egy napon, amikor a magzatait etetni akarta, hogy a hűtőszekrénye teljesen üres, vasa sincs, nem tud mit adni a két porontynak. Ő egyébként a francia-belga határ belga oldalán él, fölhívta az egyik segélyszolgálatot, gondoskodnának-e a kicsikről, amíg ő pénzkeresési lehetőség után jár. Készséggel vállalták, ez a dolguk. Újsághirdetésben olvasta, „vendéglátó hölgyek” szolgálatait keresik. Nem volt illúziója, hogy miről van szó, végszükség esetén vállalt már prostitúciót.
Telefonált a megadott címre, közölték, a határ túloldalára kell mennie. Megérkeztek a babysitterek, Jade útnak indult. Francia földre érve René Kojferrel, a másodrendű gyanúsítottal találkozott „Lazacos Dodo” egyik bárjában. Azt mondta nem ismerte egyiküket sem, később hallott róluk. René, a Carlton szálló kommunikációs menedzsere több barátjával érkezett. Jade háromszor-négyszer magánlakáson járt már Lille-ben, de a hotelben még soha.
René fölvezette, dúsan terített asztal várta, korlátlanul pezsgő, majd közölte, valahol a külvárosban tovább mennek egy olasz étterembe, Volt ott már vagy tucatnyi lány, mind úgy húsz esztendő alatt, azt mondták, névnapot ünnepelnek, Néhányan később a mellékhelyiségben találták magukat, ittas állapotban, a pantallójuk lent a bokájuk táján. Megjött Bea is, Dodo élettársa, tisztes mennyiségű óvszert hozott. Gazdag kiszolgálás, majd a lakoma betetőzéséül, Sonia és Jade ezt egymástól külön is megerősítette, az uraknak „desszert gyanánt” lányokat szolgálták föl.
Panaszra nem is lett volna ok – így megint egyetértőn a két leány -, hiszen „derekasan megfizették őket”. Az urak előzékenyek voltak, szó sem volt „mészárlásról”, és mint később rájöttek, megismerhettek „nemzetközi hírnevű férfiakat” is. A „pénztáros” René volt, aki egyeseknek munkadíjként 200 eurót adott, de akadt, akinek ki tudja miért, csak százhúszat. René megjegyezte, „ha legközelebb jöttök, jár nektek még szép fehér fésülködő köpeny is”, Derék ígéret, nemde?
