Közelkép - Mi is az a Dzsihád?

„A dzsihád a legátfogóbb értelemben az egyistenhit terjesztéséért kifejtett erőfeszítés… A dzsihád végső célja a szent vallási törvény érvényesítése és az igaz hit egyeduralkodóvá tétele. Mint háború a dzsihád egyfajta szankció a hitetlenség, vagyis azok ellen, akik elutasítják az iszlám hívó szavát.”

A megállapítás szerzője Fodor Pál, szakterülete a turkológia, kutatási területe az Oszmán Birodalom története. Kétségtelenül abszolút szakértője e témának. S ez bizony más meghatározása a dzsihádnak, mint ahogy a világon a jámbor muzulmánok magyarázni szokták. Ők ugyanis sokkal békésebb meghatározásokkal szoktak előállni, hogy megnyugtassák magukat és a világot.

Erre van némi alapjuk is, hiszen az iszlám vallás is már régen megosztott, ami onnan ered, hogy vita kerekedett Mohamed utódlása körül, és azóta konkrét vallási kérdésekben is különbségek keletkeztek a szunniták és a siiták között. Ez a kettéosztottság a világ egy milliárdnál több mohamedánja között – ez a világ második legnagyobb létszámú vallása – közel sem arányos. A szunnitákat 87-90%-át képviselik hitüknek, a siiták ennek megfelelően csak 10-13 %-át. Mint mostanában egyre többször halljuk, vadul gyilkolják egymást is.

Ami nem olyan ritkaság az azonos alaphitűek között, hiszen az ír katolikusok és reformátusok is ilyen kérlelhetetlenül gyűlölik egymást és a leszámolásokat csak mostanában sikerült visszaszorítani. Fodor Pál tanulmánya nem az egyedüli a Rubicon című folyóiratban, ahol a szerkesztők ismét ráéreztek arra, hogy az érdeklődő közvélemény számára milyen aktuális kérdés szakértőit kell felkérni a tudományos válaszok megadására. /Rostoványi Zsolt, Dévényi Kinga, Dobrovits Mihály és Csicsmann László írásait közli még az iszlámról a folyóirat.) Sajnos a legjobb írások sem tudnak abban segíteni, hogy megértsük a foglyok elégetését, gyerekek és egész falvak legyilkolását a dzsihád, vagy bármi más nevében.

Cura többször jönne Budapestre

Publikálás dátuma
2015.02.09. 06:45
José Cura szeretne rendezni, az üzenetét a legjobban a zene útján tudja kifejezni FOTÓ: ZOE CURA
A "negyedik tenorként" számon tartott világhírű argentin operaénekes, José Cura lép fel Mahó Andrea színész-énekesnő díszvendégeként a Papp László Budapest Sportarénában tartott önálló koncerten február 21-én. A világsztár közelgő magyarországi fellépése alkalmából válaszolt a Népszava kérdéseire.

- Nem először jár Magyarországon: fellépett már a Gyulai Várszínházban, a Veszprémi Ünnepi Játékokon, a Miskolci Operafesztiválon és a Szegedi Szabadtéri Játékokon, de vezényelt már a Zeneakadémián is. Miért kötődik ennyire a magyarokhoz?

Névjegy

José Cura 1962-ben született az argentínai Rosarióban. Évekig nehéz körülmények között élt családjával, 1992 februárjában debütált Veronában. Rövid időn belül az egyik legnagyobb operaénekes vált belőle, emellett színészként, karmesterként, zeneszerzőként, fotósként, üzletemberként is dolgozik. Hazáján kívül mintegy tucat ország tüntette ki elismeréssel.

- Tisztelem és csodálom mindazokat, akik feltétlen becsülettel, őszinteséggel és profizmussal végzik a munkájukat. Az általam ismert magyar művészek így dolgoznak.

- Miben látja a közkedvelt színész-énekesnő, Mahó Andrea páratlan tehetségét, akivel hamarosan egy színpadon áll majd?

- Mielőtt igent mondtam volna a

felkérésre, tájékozódtam a munkásságáról. Nagyon tehetséges fiatal hölgynek tartom, a hangja és a színpadi jelenléte is kiemelkedő. Már nagyon várom a személyes találkozást és a közös munka megtapasztalását.

- "A zene az egyetlen olyan szenvedélyem, amiről nem lehet egykönnyen leszokni" - nyilatkozta a közelmúltban elhunyt Demis Roussos. Osztja a nézeteit?

- Sajnálom, ha tönkreteszem a romantika illúzióját, de a zene nem a szenvedélyem, annál sokkal több: a hivatásom. Szerencsésnek tartom magamat, amiért olyan gyönyörű dologgal kereshetek pénzt, mint amilyen a zene. Fontosnak tartom, hogy tudjunk különbséget tenni a szenvedély és a hivatás között, egy professzionális művésznek nem szabad elveszíteni a realitásérzékét.

- Köztudott, hogy szeret kirándulni a zenei műfajok között. Miért fontos ez ön számára?

- Az utazás kiemelkedően fontos. Ellenkező esetben, ha egész életed során négy fal foglya vagy, akkor soha nem fogod megismerni a kinti csodálatos világot. Ugyanez vonatkozik a művészetre is.

- A 131 éves Magyar Állami Operaház az utóbbi időben igazgatóváltáson esett át és jelentősen megújított repertoárral működik. Milyen a viszonya az Operaházunkkal?

- Számtalan fellépésem volt Magyarországon, de a Magyar Operaházban csupán egy operát énekeltem. Így tapasztalat hiányában nincs kellő ismeretanyagom ahhoz, hogy az intézmény minden rétegéről meg tudjak fogalmazni véleményt. Azt viszont tiszta szívből remélem, hogy többet énekelhetek a jövőben Budapesten.

- Mennyire jelent más élményt a Magyar Operaházban fellépni, mint például londoni vagy párizsi színpadon?

- Ahogy előbb mondtam, csak egyszer énekeltem az önök Operaházában. Minden operaháznak megvannak az egyedi sajátosságai. Egyik sem rosszabb, mint a másik. Láttam számtalan nagyon rossz produkciót olyan operaházakban, amelyeket a közvélemény a legjobbaknak tart, és nagyon jó előadásokat ülhettem végig kevésbé fontosnak vélt operaházakban. Ez inkább a pénz és a PR-kommunikáció kérdése, mintsem a művészi minőségé.

- Valós jelenségnek tartja azt, hogy a fiatalokat nem érdekli a komolyzene és az opera?

- A fiatalokat minden érdekli, addig, amíg az adott dolog friss, meglepő, őszinte és spontán. Ez az oka annak, amiért klasszikus zenét csinálok, amikor én vagyok felelős a műsorért. Talán kijelenthetem, ezért jön nagyon sok fiatal a fellépéseimre. De ez is az oka annak, hogy sok ellenállásba ütközöm a régimódi felfogásom miatt, ugyanis a hozzáállásom számos dolgot bizonyít. A következtetést önnek kell levonnia.

- Vajon elegendő az erős marketing ahhoz, hogy operába csalogassuk a fiatalabb közönséget?

- A mai média lehetővé teszi, hogy az emberek gátlások nélkül eladják a legrosszabb produkciókat úgy, mintha azok a legjobbak lennének. Persze, csak addig, míg a fogyasztó "meg nem kóstolja" az adott terméket. Ha ez történetesen jó, akkor újra megveszik, viszont ha rossz, akkor örökre eldobják. Nyugodtan be lehet vetni a leghihetetlenebb marketingfogásokat az opera népszerűsítésére, de ha rossz a műsor, rögvest szembe találja magát a bumeráng effektussal: nemcsak nem fognak jönni az emberek, azt fogják gondolni, az összes opera olyan rémes, mint az, amit éppen néztek. Akkor aztán örökre elveszti az adott operaház a közönséget.

- Hajlamosak vagyunk azt gondolni, egy ilyen sikeres férfinak, mint ön, már nincsenek is olyan álmai, amelyeket ne valósított volna meg.

- Sok más reményem mellett az egyik az, hogy egy napon lehetőséget kapok arra, hogy színházban rendezzek. Mélyen hiszem, hogy az üzenetemet legjobban a zene útján tudom közvetíteni. Persze nem kizárt, hogy ez a rendezés csak egy nagyon szép álom marad.

- Hogyan képes legkifejezőbben kommunikálni a művészi üzenetét?

- Intellektuális őszinteséggel, élvhajhászás nélkül.

- Sokan nem tudják, de zeneszerzéssel is foglalkozik. Mikor jut ideje komponálni?

- Éppen ez az, hogy nem találok rá időt. Ez az én nagy szívfájdalmam.

- Köztudott, hogy páratlan humorérzékkel rendelkezik.

- Egy szánalmas kritikus közel húsz éve azt írta, hogy Cura úrnak nem kellene a klasszikus művészetet a személyes örömére űzni. Pedig éppen ez az egész probléma eredete: csodálkozunk rajta, hogy vannak fiatalok, akik nem szeretnek operába járni, de arról megfeledkezünk, hogy számtalan klasszikus zenével foglalkozó művész hajlamos egyenlőségjelet tenni a komolyság és az unalmasság közé. Lehetsz komoly és örömtelien felszabadult egyszerre. Amikor dolgozom, igyekszem ezt az energiát továbbítani, elvégre mi zenészek szerencsések vagyunk, hogy zenéléssel foglalkozhatunk. Végezzük örömmel és jókedvvel a munkánkat, és természetesen professzionalizmussal. Ha történetesen véletlen balesetek szülte hibákat látok, igyekszem jó humorral korrigálna azokat. Viszont, ha valaki azért vét hibát, mert hanyag vagy illetlen, könnyen haragba gurulok. És ahogy egy kollégám fogalmazott egyszer: jobb, ha az ember nem látja Curát mérgesnek!

- Mi a legnagyobb kincs az életében?

- A családom. A barátaim. Minden másodlagos mögöttük.

- Mi inspirálja művészileg a szakmában eltöltött kiemelkedően sikeres évtizedek után?

- A remény.

Meghalt Banovich Tamás

Hosszan tartó, súlyos betegség után 89 esztendős korában vasárnap hajnalban elhunyt Banovich Tamás Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, díszlet- és jelmeztervező.

Halálával nagy veszteség érte a magyar filmeseket - fogalmazott a Magyar Filmművészek Szövetsége közleményében. 1949-ben kapott filmrendezői diplomát az akkor még Színiakadémiának nevezett Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1952-ben az Ecseri lakodalmas című táncfilmjével aratta első nagy sikerét, később mintegy hatvan táncfilmet készített. 1964-ben forgatott egész estés táncfilmje Az életbetáncoltatott lány számos díjat nyert, mások mellett a cannes-i filmfesztiválon is. 

Fontos rendezései között szerepel Az eltüsszentett birodalom (1956), ami az 1980-as évek végéig betiltott filmnek számított, nem vetítették, őt magát még a filmgyárból is kitették. 1967-ben rendezte Ezek a fiatalok című zenés filmjét. Mint később erről nyilatkozta: nem esett messze a táncfilmjeitől, mivel "az új generáció dalait egy új folklór részeként" fogta fel. Három év múlva készítette a Szép magyar komédiát Balassi Bálint életéről, ezt követően azonban nem rendezett több filmet.

Látványtervező, illetve díszlettervező volt több mint 110 filmben, Jancsó Miklós több alkotásában, köztük a Szegénylegények, valamint a Csend és kiáltás című filmben dolgozott, de színházi díszleteket is tervezett Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Nyíregyházán, Gyulán, a szegedi szabadtéri játékokon és külföldön is. Pályafutása során számos elismerésben részesült, elnyerte a filmkritikusok díját (1966, 1982), a Balázs Béla-díjat (1983), a Magyar Filmszemle díját (1987, 2010), a Magyar Filmszemle Életműdíját (2001), és az érdemes művész címet (1987). 

2015. január 30-án a magyar filmkritikusoktól életműdíjat kapott. Betegsége miatt az elismerést felesége, Dénes Anna vette át.  "Egy dolog volt mindig fontos: hogy azt mondhassam, amit akarok" - mondta el 2001-ben egy interjújában. A Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti Banovich Tamást. Temetéséről később intézkednek.

Szerző
Frissítve: 2015.02.08. 16:35