Török, magyar – két jó barát

Százötven év török megszállás után miért alakulhattak jól a török–magyar kapcsolatok? Mit köszönhet Széchenyi Ödönnek Törökország?

Barış Yılmaz: nem érzem magam idegennek

Barış Yılmaz török egyetemistaként döntött úgy, hogy örökre búcsút int a hazájának, és egy másik országban kezd új életet. Hosszú haja és metálzene-rajongása miatt sok bántás érte, nem értett egyet a politika által felvázolt török képpel sem. Önmagában a származása nem töltötte el büszkeséggel, mert számára az a fontos, ki miként cselekszik. Isztambulból érkezett Szegedre. A magyar irodalmat Törökországban, a törököt új hazájában népszerűsíti. A két nép mentalitásának különbözőségéről, a török–magyar testvériségről és a májusi választásokról is kérdeztük.

Kazak, özbek, kipcsak – a nyelv még nem minden

TürkÍz címmel a türk világ filmjeiből mutatott be programot az Uránia Nemzeti Filmszínház. A rendezvény szeptember 20-án Debrecenbe vándorol. A vetítések előtt Közép-Ázsia neves hazai szakértője, Somfai Kara Dávid turkológus, a Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa tartott bevezetőt. Vele beszélgettünk a régió és a magyarság kapcsolatáról.

Közelkép - Mi is az a Dzsihád?

„A dzsihád a legátfogóbb értelemben az egyistenhit terjesztéséért kifejtett erőfeszítés… A dzsihád végső célja a szent vallási törvény érvényesítése és az igaz hit egyeduralkodóvá tétele. Mint háború a dzsihád egyfajta szankció a hitetlenség, vagyis azok ellen, akik elutasítják az iszlám hívó szavát.”

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív