Egyenlítői-Guinea;Afrikai Nemzetek Kupája;Kongói Demokratikus Köztársaság;

2015-02-09 11:42:00

Visszavetették az országot 20-25 évvel

A Kongói Demokratikus Köztársaságban a gazdaságra is negatív hatást gyakorol, hogy politikai okok miatt lekapcsolták a mobilinternetet. Az internet kávézók forgalma a döntés óta jóval alacsonyabb – számolt be az AFP. 

A kormányzat azt követően rendelte el a mobilnet hálózatról való lekapcsolását, valamint a szöveges üzenetek továbbítását, hogy január 19. és 22. között véres összecsapások történtek az országban, miután bejelentették, olyan törvényt terjesztenek a parlament elé, amely lehetővé teszi az állam élén 14 év óta álló Joseph Kabyla elnök számára, hogy 2016 után is hatalmon maradhasson. A hivatalos közlések szerint a megmozdulásokban 27 személy vesztette életét, de emberi jogi szervezetek 42 halottról tudnak.

Január 25-én aztán el is fogadták a szóban forgó törvény módosítását. Ezután ugyan nyugalom költözött a Kongói Demokratikus Köztársaságba, s az ország polgárait inkább a nemzeti csapat szereplése érdekelte az Egyenlítői-Guineában megrendezett Afrikai Nemzetek Kupáján (harmadik lett az együttes), a megszorítások megmaradtak. Pedig az ENSZ kongói misszióvezetője, Martin Kobler is múlt szerdán a mobilnet mielőbbi visszaállítására szólított fel.

Az intézkedés azért is érinti nagyon kellemetlenül a helyieket, mert a banki átutalásokkal kapcsolatos mobiltelefonos alkalmazások igen népszerűek az országban, vagy legalábbis a fővárosban, Kinshasában. Sokan úgy vélik, hogy az intézkedéssel az országot 20-25 évvel vetették vissza, hiszen olyan szintén nagy népszerűségnek örvendő applikációk is elérhetetlenné váltak, mint az SMS-ezést helyettesítő WhatsApp, a Viber, vagy a chatelésre szintén alkalmas Facebook.

Az internetes mobilcégek tehetetlenek, a kormány rendelkezésével szemben nem „lázadozhatnak”. Az Orange elnézést kért az előfizetőktől, s később hasonló közleményt adott ki a dél-afrikai Vodacom. Az intézkedés azonban egy sor más céget is érint, például az ételkihordó vállalatokat, amelyek a menüt nem tudják SMS-ben továbbítani.