Sehová sem vezető projektek

Érdemes volna európai versenyt hirdetni, melyik település találja ki a legblődebb ötletet az uniós pénzek elköltésére.

Sokáig azt gondoltam, egy ilyen versenyben alighanem miénk lehet csak a pálma. Néhány éve bejárta a sajtót annak a kilátónak a híre, amelyet az egyik magyar falú szélén építettek uniós pénzből milliós költséggel. A kilátó érdekessége, hogy mindössze talán fél méter magas, és ha feláll valaki a tetejére, semmivel sem lát mást, mint ha mellé állna. Csak ezüstérmes lehetne az a kerékpárút, amely sehonnan sehová nem vezet, két széles út menti árok közé épült meg a száz méternél alig valamivel hosszabb „projekt”. Bronzéremre nyugodtan jelentkezhetnének azok, akik egy alig ötszázas lélekszámú falu szélére „álmodták” meg az uniós támogatással kialakított európai játszóteret. A szomszédjában libalegelő és egy használhatatlan futballpálya is árválkodik.

Nagyon téved, aki azt gondolja, ilyesmi csak nálunk fordul elő. Ebben méltó partnereink az olaszok. Még az angoloknál is kiverte a biztosítékot, hogy egy kis olasz faluban liftet építettek a semmibe. A helyiek azért pályáztak uniós támogatásra, hogy ezzel a felvonóval összekössék a falut a felette lévő kolostorral, és a látnivaló turistákat csalogasson a településre.

Sokan élnek a gyanúperrel, hogy erre az egészre ugyanúgy semmi szükség nem volt, mint a mi „kilátónkra”, vagy az uniós pénzből épített kihasználatlan repterekre és autópályákra. Ezzel mindenütt csak a helyi maffia járt jól. Olaszországban is, nálunk is.

Szerző
Somfai Péter

A magyar ember

A magyar embernek megvan a józan esze. Vagyis ha konzultálunk vele, akkor jól kell feltenni a kérdéseket, egyszerűen és világosan. És ha így történik, akkor lesz véleménye. (Bár az is lehet, hogy meglesz róla a véleménye.)

Továbbá: a magyar ember dolgozni akar. Vagyis nem kíván kegyelemkenyéren élni. A kormány pedig partner ebben. Ettől javulnak - a kormány olvasatában - a foglalkoztatás mutatói.

Valamint: a magyar embert bosszantja a változás. Például, ha útdíjat fizettetnek vele. De mindenki elmondhatja róla a magáét. Akár tiltakozhat is. Mert a próbaüzem gépházzaja közepette sok minden változhat.

Ilyennek látja a magyar embert a Legfőbb Magyar Ember, aki két-három hetente ezeket a megfigyeléseit megosztja a rádióhallgatókkal is. Az idén eddig háromszor szerencséltette kedvenc rádióját és ilyeneket mondott. Meg még sok mást is, hiszen megbeszélnivaló akad bőven. És azt még nem is említette - talán, mert természetes -, hogy a magyar ember érdeklődő. Napjainkban is, amikor már kissé kiábrándult, herótja is van, de azért még bízik benne, hogy a kedves vezető reagál a közszájon forgó történetekre. Csakhogy bizonyos témák szőrmentén, vagy még úgy sincsenek érintve az interjúban. Nehogy már a Legfőbb Magyar Embernek elmenjen a kedve a nyilatkozgatástól és többet ne jöjjön.

A magyar embert érdekelné, hogy akkor hogyan is van azzal a Simicskával. Persze értheti, hogy róla van szó, bár a nevét Orbán Viktor - ki tudja, miért - nem veszi a szájára. De elismeri, hogy létezik konfliktus. A reklámadó miatt. Amire a magyar embernek szüksége van, akkor is, ha ez némelyeknek nem tetszik. Csakhogy a kormánynak és vezetőjének tízmillió ember érdekét kell figyelembe vennie és így másodlagos, hogy ki nem szeret fizetni, vagy hogy ki milyen stílusban beszél. Különben is, "a kávéházi legendák világa nem a kormányzás világa", bármit jelentsen is. Netán ez a titkos üzenet az egykori harcostársnak.

A másik egykori harcostársról még ennyi szó sem esik. Nem téma, hogy egy volt fideszes - akiről azt sem tudni pontosan, meddig volt az - egy rakás hamis pénzzel lebukott. Végül is miért kellene a Fidesz elnökének bármit mondania egy ilyen ügyről, valamint arról, hogy az illető a párt ifjúsági tagozatának országos elnöke volt. Még a végén azt hihetné bárki, hogy a kedves vezető a maffia-kormányzást igyekszik mentegetni.

A magyar ember elégedjen meg azzal, amit kap. És természetesen fontos kérdések jönnek elő, hiszen az ukrajnai béke lehetősége éppúgy közvetlenül érintheti a magyar embert, mint az orosz elnök közelgő budapesti útja. A menekültügy pedig még inkább. És biztos szívesen hallja, hogy Orbán Viktor ez ügyben nem alkuszik, elmegy a végsőkig. Néhány magyar embernek talán még az is eszébe jut, hogy nemcsak az illegálisan belépőket kellene be-, majd kicsukni, hanem néhány itt élő "idegen szívűt" is. De velük természetesen a kormány és feje nem érthet egyet, még ha a jelek szerint időnként szívesen megtenné.

A magyar ember azonban ne legyen telhetetlen. Inkább rebegjen hálát a kedves vezetőnek, hogy minden interjúban meghatározza, milyen legyen. S gondoljon arra is, a nyilatkozó olyan helyzetben van, hogy kívánságainak érvényt tud szerezni. Vagyis a magyar ember tartsa magát ahhoz, milyennek szeretné őt látni a Legfőbb Magyar Ember. Jusson például eszébe az a félmondat, amit az útdíj kapcsán még január elején mondott: hát mikor lépjük azt meg, ha nem most, a kormányzati ciklusunk elején. Most kell olyanná alakítani az országot és benne a magyar embert, hogy aztán a választáson már ne legyen gond vele.

És ha a magyar ember hagyja ezt, meg is érdemli.

Szerző

A méltóság menete

Megint jönnek. Jönnek a hóban. Tizenhárom megyében, ki tudja, hány szegény faluból és hány lepusztult városszéli lakótelepről. Az éhségmenet most „az emberi méltóság menetének” nevezi magát. Tudják, hogy a szegénység – ahogy ők mondják: „a lassú éhenfagyás” fenyegetése – nemcsak az egészséges ételtől és a jól fűtött lakástól foszt meg, hanem a méltóságtól is. Már nemcsak az éhség ellen vonulnak. Valahogy úgy vannak, ahogy száz éve Ady megírta: „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket”. Az Ady versnek az a címe: Csák Máté földjén. Ha másfajta, kifinomultabb, civilizáltabbnak látszó kiszolgáltatottságban is, de ismét az oligarchák országában, Csák Máté földjén élünk, és újabban még a kiskirályok egymás elleni háborúja sem hiányzik.

Azt, hogy a kenyeret és a méltóságot párban hatásos elvenni, minden hatalom tudja. Nem véletlenül alázza meg és kriminalizálja olykor értelmetlennek tűnő módon is a szegényeket. A tiltakozás és a kitörés képességétől így lehet megfosztani őket igazán. Meg egymás ellen fordítani is, hiszen ki akarna rokonszenvezni potenciális bűnözőnek feltüntetett emberekkel. A TÁRKI kutatója úgy fogalmazott, hogy a menekültek elleni uszítás „úgy, ahogy van, politikai blöff….Az egész nem más, mint rájátszás az emberben rejtőző bestiára”.

A menetet a Közmunkások Szakszervezete indította. De újabban megjelent egy új szociológiai kategória: a rendes munkaviszonyban dolgozó szegényeké. Azt még csak lehet mondani, hogy az a 400 ezer ember, akinek a KSH hivatalos adatai szerint csak egyetlen pár cipője van, az bizonyára szociális segélyen tengődik vagy közmunkás. Meg a gyereke. Magyarországon a gyerekes családok felének már nem mindig sikerül minden napra a rendes, tápláló élelmiszert megvennie. Ennyi segélyezett és közmunkás nincsen. Ez már nem a szerencsétlen kivétel, hanem az ország fele számára maga a szabály.

Értük is gyalogolnak: a sok millióért. Mehetnének máshova is éppen, nemcsak a kormányhivatalokhoz, ahogy tervezik. Bemutatkozhatnának azoknak, akik szerint havi 47 ezerből meg lehet élni, ők a hibásak tehát, ha nekik nem sikerül. Ha a legendás mondat kiötlőjéhez, Zsiga Marcell házához látogatnak el, a kedvéért kikövezett új úton legalább nem kellene hóban gázolniuk. Mehetnének a Belügyminisztériumba is, ahol annak idején azt javasolták: ha nem elég a 47 ezer, hát tartsanak kecskét (jól festene a lakótelepi erkélyen, legalább volna újabb indok a kilakoltatásra). Vezethetne útjuk a miniszterelnök tanácsadójához, aki hasonló célból csirkével akarta gazdaggá tenni őket. Valaki biztosan gazdag is lett, hiszen, mint kiderült, a csirkéket valamilyen gyanús üzlet kedvéért jó drágán egyenesen Baszkföldről hozták. De gratulálhatnának személyesen az oktatásügy irányítóinak is, akik az óvoda (amúgy akár jó célt szolgáló) kötelezővé tételével együtt megszüntették az óvodáztatási támogatást, amelyből kitelt az oviban igényelt tréningruha és váltócipő. Amelyik kisgyereket viszont ennek hiányában nem merik óvodába vinni, annak a családját megbüntetik, családi pótlékát elvonják. De ki ne maradjon a vizitálandók sorából a szociális államtitkárság, amely az idén megszüntette a lakhatási támogatás mellett a méltányossági ápolási díjat is. Ezentúl a szegény embernek magára kell hagynia - ha nem akar éhenhalni -, haldokló rákos betegét vagy demenciától szenvedő, otthonról elkóborló idős szüleit.

Külön is ajánlanám a menetelők figyelmébe ezúttal a NAV-ot. Az ő legfrissebb ötletüktől lett aztán igazán elegem. Miután semmiféle ingerenciájuk nem támadt vagyonosodási vizsgálatot folytatni az állítólagos „családi összefogásból” gazdagodó politikusok esetében, egyszer mégiscsak úgy érezték, hogy ideje a körmére nézni az ilyen összefogó családoknak. Egy 70 ezer forintból élő rokkantnyugdíjast pécéztek ki, mint tudjuk, a rokkant nyugdíjasok úgyis gyanús szimulánsok. Az asszony kénytelen volt az eltörött hallókészülék helyett egy speciális, ezért jó drága készüléket venni a fiának, hogy az folytathassa a főiskolát és a mellette végzett munkát. Persze, részben kölcsönből, részben a tágabb család segítségével tette. És ami még gyanúsabb: a kölcsönt a fia diákmunkája segítségével havi részletekben még törlesztette is. Úgy kell neki, mit hencegett a becsületességével, ha egyszer szegény! Meg is fenyegette a vagyonosodási vizsgálattal a hirtelen ügybuzgóvá vált adóhatóság, alig tudta kimagyarázni magát. Még hogy család, meg összefogás, sőt főiskola? Havi 70 ezerrel egyik sem jár.

Sok helyre menetelhetnének és sokan menetelhetnének velük. A kormány sajtója diadalmasan „leplezi le”: az MSZP segíti, a baloldali szervezetek, például a Demokratikus Kerekasztal szolidaritásukról biztosították őket. Én akkor pirulnék, ha nem ezt tennék.

De amiről a menet szól, az több, mint politika, több, mint anyagi érdek és több, mint elvont ideologizálás az emberi jogokról. Az emberi méltóság tisztelete örök parancs. Jeszenyin száz éve írta a hóban-fagyban gyalogló, az igazukért lázadó szegényekről: „Hógyöngyösen, hófehéren, Jézus Krisztus megy az élen”. Jönnek a hóban. Megint jön a menet.