Bayern München;Chelsea;Jose Mourinho;labdarúgó Bajnokok Ligája;

2015-02-19 07:00:00

Téli álomból ébredező BL

Két döntetlennel kezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, ahol a Bayern München és a Chelsea várhatja jobb helyzetből a visszavágót, de a PSG és a Shakhtar számára sem zárult be a továbbjutás kapuja.

Bár sokan várták már a Bajnokok Ligája egyeneskieséses rajtját, a keddi nap mérkőzései alapján azt mondhatjuk, hogy egyelőre még csak ébredezik téli álmából az első számú kupasorozat. Igaz, annak is betudható a visszafogott játék a csapatok részéről, hogy az első meccsen valószínűleg még nem akarták az edzők kiteregetni kártyáikat.

Ez meglátszott a Chelsea párizsi vendégjátékán is, ahol legalább láthatott helyzeteket a publikum – szemben a másik keddi meccsel –, de José Mourinho csapata nem törte össze magát, inkább biztonsági játékot játszott, amit az edzőzseni sem tagadott.

„Az első félidőben mi irányítottunk, mert a Párizs mélyen játszott, így rájuk tudtuk erőltetni az akaratunkat. A fordulást követően viszont ők jóval agresszívabban támadtak, aminek meg is lett az eredménye, és több veszélyes helyzetet is kialakítottak. Úgy gondolom, hogy igazságos a döntetlen, de ha mindenképpen valakit mondani kell, akkor inkább a PSG járt közelebb a győzelemhez. A döntetlen nem rossz nekünk, a párharc viszont továbbra is nyílt” – nyilatkozta a mérkőzés után a portugál szakember.

A franciákat irányító Laurent Blanc kicsit bosszús lehet, mert a második játékrészben megnyerhették volna a mérkőzést a sok sérült ellenére is, de végül kimaradtak a lehetőségeik. „Vegyes érzések kavarognak bennem. Majdnem minden úgy történt, ahogy elterveztük. Megmutattuk, hogy a sok hiányzó ellenére is tudunk jól játszani, amiért büszke vagyok a játékosokra. A legutóbbi két kiírásban a Barcelona és a Chelsea ellen is idegenben lőtt góllal estünk ki, ezért döntöttem úgy, hogy David Luiz inkább a középpályán játszik. Úgy gondolom, ez jó döntés volt” – értékelt a francia tréner.

A tavalyi szezonban a két együttes a negyeddöntőben találkozott egymással. Akkor a PSG otthon 3-1-re nyert, a Stamford Bridge-en viszont 2-0-ra kikapott, így búcsúzott a BL-től. Egy 0-0 szintén a londoniak továbbjutását eredményezné idén, bár valószínűleg a március 11-i visszavágón Zlatan Ibrahimovic is többször megvillan mint kedden és akkor félhetnek az angolok.

A Shakhtar–Bayern párharc első mérkőzése nem a sziporkázó helyzetekről lesz emlékezetes. Bár a bajorok nyolcszor lőttek kapura – szemben a hazaiak egyetlen kísérletével –, de csak egyszer találták el valójában Pjatov ketrecét.

Bár a donyeckieknek legalább annyi indokuk volt a visszafogott játékra, hogy legutóbb tíz hete, a Porto ellen léptek pályára tétmérkőzésen, még a BL-csoportkör zárófordulójában. A müncheniektől viszont érthetetlen a mutatott produkció, még úgyis, hogy a 65. perctől a századik BL-meccsét játszó Xabi Alonsót második sárga lapja után kiállította a játékvezető. Ennek ellenére egyik edző sem volt csalódott a lefújást követően.

„Elégedett vagyok a mutatott játékunkkal és az eredménnyel is. Megmaradt az esélyünk a továbbjutásra. Azt viszont sajnálom, hogy nem tudtunk előnyt kovácsolni Xabi Alonso kiállításából. Még azért messze vagyunk a legjobb formánktól” – mondta Mircea Lucescu, a Shakhtar vezetőedzője.

Kollégája, Josep Guardiola sem mérgelődött a 0-0-s döntetlen miatt. „Ez egy nagyon jó meccs volt ma. Kialakítottunk több helyzetet is, amit azonban ellenfelünk végül megakadályozott. Boldog vagyok, hogy az Alex Teixeira, Taison és Douglas Costa triót tartani tudtuk. Robben és Müller előtt is adódott jó lehetőség, amik kimaradtak, ennek ellenére jó helyzetből várhatjuk a visszavágót” – tekintett előre a bajorok mestere.

A müncheni mérkőzésre szintén március 11-én kerül sor.

Eredmények
Kedd:
PSG–Chelsea 1-1
Shakhtar–Bayern München 0-0
Szerda:
Basel–Porto – lapzártánk után ért véget
Schalke–Real Madrid – lapzártánk után ért véget