adóhiány;ÁFA-csalás;Nemzeti Adó- és Vámhivatal;Varga Árpád;

2015-02-20 06:22:00

Az áfacsalások uralják a feltárt adóhiányokat

Az adóhatóság revizorai az idén is mindazt ellenőrzik, amit az elmúlt esztendőben - jelentette be Varga Árpád csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese beszámolt arról is, hogy az adóhatóság négyezer revizora közel négymillió vizsgálatot végzett 2014-ben. A 225 ezer "eredményes" vizsgálat nyomán több mint 582 milliárd forintnyi megállapítás született. A feltárt nettó adókülönbözeten belül az áfa részaránya már 90 százalék közelében jár. Szükség esetén büntetőjogi felelősségre vonást is kezdeményeznek - mondta az elnökhelyettes.

Számíthatnak a revizorok látogatására az adóminimalizálók és azok is, akik elmulasztottak számlát kiállítani a termékértékesítésről vagy szolgáltatásnyújtásról, illetve fiktív számlát bocsátottak ki. Az elektronikus kereskedelemre, ahol egyre nagyobb árbevétel képződik, már három éve kiemelt figyelem irányul, ellenőrzéséhez szintén új eszközei vannak a hatóságnak - tette hozzá.

A járulékfizetés ellenőrzésénél a feketefoglalkoztatást, a munkaerő-kölcsönzés szabályszerűségét, az adókedvezmények igénybevételének jogszerűségét vizsgálja a NAV. Külön figyelmet szentel egyes foglalkozásoknak (például vendéglátó, fodrász, kozmetikus, víz- és gázszerelő) valamint azoknak a tevékenységeknek, amelyeknél a költségelszámolás lehetősége minimális (ilyen például az ügynöki tevékenység, a könyvelés vagy az újságírás).

Az szja területén az ellenőrzések célja az eltitkolt jelentős jövedelmek feltárása, így tarthatnak a revizoroktól a jelentős kockázatot hordozó társaságok magánszemély tagjai, a vállalkozások számlájáról jelentős összegű készpénzt felvevő, de annak vállalkozási célú felhasználását igazolni nem képes magánszemélyek mellett a csőd-, felszámolási és kényszertörlési eljárások alá kerülő adózók vagyonát vagy jelentős jövedelmeket eltitkoló magánszemélyek is.

Az adóhatóság sajtótájékoztatóján a HVG azt tudakolta, hogy mi a helyzet a kitiltási listára rákerült, Vida Ildikó, a NAV elnöke által vezetett vizsgálattal, de nem kaptak választ, mint ahogy arra sem, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a vizsgálat eredményét.

Az ügy előzménye, hogy tavaly november elején Vida Ildikó maga ismerte el, hogy rákerült az amerikaiak kitiltási listájára, azt az ígéretet is tette, hogy felállít egy vizsgálati csoportot, amely kideríti, mi az amerikaiak problémája. A munkacsoportot ő maga, Vida vezeti. Azóta eltelt több mint három hónap, azonban semmi hír arról, mi van ezzel a vizsgálattal, lezárult-e, mire jutottak az adóhatóságnál, egyáltalán a nyilvánosság elé tárják-e az eredményt.