Külpolitikai fordulatot sürget az Együtt

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja elvárja, hogy a magyar kormányfő hajtson végre egy alapvető fordulatot az ország külpolitikájában - mondta a párt elnökségi tagja.

Hajdu Nóra Orbán Viktor magyar és Ahmet Davutoglu török miniszterelnökök keddi budapesti találkozójára reagált.
Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a kormányfőnek nyilvánosan is el kellene határolódnia az illiberális demokrácia gondolatától. Emellett a megingott nemzetközi és hazai bizalom miatt le kell váltania Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki "tehertétele a magyar külkapcsolati rendszernek" - jelentette ki.

Hajdu Nóra szerint 2014-ben Magyarország elérkezett a "külpolitikai zsákutca legutolsó állomására", mert veszélybe kerültek az ország számára fontos kétoldalú kapcsolatok, például a magyar-amerikai és a magyar-lengyel viszony. Megjegyezte, hogy ebben szerepet játszott az Orbán Viktor által meghirdetett illiberális gondolat. Orbán Viktor is belátta, "külpolitikai karanténba került", ezért kétségbeesett külpolitikai offenzívát indított, hogy megmutassa, Magyarországnak van mozgástere - értékelte az Együtt politikusa.

Szerző

A kutya és a farka

A hoffmanni oktatási reform forog a sírjában. A korábbi államtitkár által a közoktatásra erőltetett „reformokat” most szép lassan kezdik visszacsinálni. Pedig már annak idején is berzenkedett az oktalan átalakítás miatt a szakma, próbált vitatkozni vele a korábbi fideszes szakminiszter is, de a minipártokra mindig jellemző KDNP-s „csakazértis” mentalitás ráerőltette az országra ezt a senkinek sem jó új iskolarendszert, meg a vele járó központosítást, az avítt világszemléletet tükröző tankönyveket.

Végre az is kezd derengeni a kormány illetékeseinek fejében, hogy talán nem a „mindenhez értő”, Orbán-fan iparkamarai elnöknek kellene megmondani, mit és mennyi ideig tanítsanak az iskolákban, mert a kiszivárgott hírek szerint kezdik visszakérni a babaruhát. Felemelik a nemrégen leszállított tankötelezettséget, feltalálják, amit már egyszer feltaláltak, a szakközépiskolát, azt a szakmunkásképzőt, ahol a képzés idejét 3+2 évvel megtoldják és érettségizni is lehet majd. És visszaadják – kissé – az iskolák önrendelkezési jogát.

Mindebből a KDNP semmit sem tanult. Ahogy az áterőltetett iskolai reformból is ki kellett táncolnia a kormánynak, alighanem az értelmetlen vasárnapi zárva tartásnak is valami ilyesmi sorsa lesz. A Fidesz – KDNP frigyre is igaz: a farok csóválja a kutyát. De ez a politikában nem szokott bejönni.

Szerző
Somfai Péter