Lázár János;Sorsok Háza;

2015-03-05 11:10:00

Sorsok Háza: a kormány évekig egyeztethet

Ha kell éveken át hajlandó egyeztetni a kormány a józsefvárosi Sorsok Házának koncepciójáról - értesült lapunk. A kabinet ugyanis nem akar még egy olyan botrányt, mint ami a Szabadság téri német megszállási emlékmű körül kialakult. Azt szeretnék, ha az építész szakma, a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetek elfogadnák a múzeum kiállításait. Arról a koncepcióról azonban, amit a Schmidt Mária vezette közalapítvány készített, forrásaink szerint még a Magyar Tudományos Akadémia is lesújtó véleményt fogalmazott meg.

Úgy tudjuk, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nem akar személyeskedő vitába bonyolódni Schmidt Máriával, ezért nem reagál a Terror Háza főigazgatójának mondataira. Azt azonban szeretné elérni, hogy a Sorsok Háza szakmai koncepciójának készítésébe vonják be a hazai és nemzetközi zsidó szervezeteket.

A Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése az Országházban. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése az Országházban. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lázár békére sarkall

Mindenkinek az az érdeke, hogy konszenzussal és békességgel jöjjön létre a Sorsok Háza, nem pedig az, hogy botrány vegye körül a holokauszt gyermekáldozatainak budapesti emlékhelyét - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal csütörtöki ülése után. Lázár János a Parlamentben újságíróknak kifejtette: tájékoztatta a kerekasztal résztvevőit, hogy a kormány minden érintett szervezetnek és a szakma képviselőinek is megküldte véleményezésre a Sorsok Háza előzetes koncepcióját. A miniszter az emlékhely megnyitásának lehetséges időpontjáról nem tudott nyilatkozni.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a kerekasztal után azt mondta: "a Sorsok Háza problematikája pillanatnyilag nem a mi térfelünkön pattog, a kormánynak kell megoldani olyan kérdéseket, amelyekben mi nem vagyunk kompetensek".

Újabb holokauszt-emlékművet állíthatnak

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület javaslatot tett egy központi budapesti holokauszt-emlékmű felállítására a holokauszt 75. évfordulójára - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. A kerekasztal résztvevői közül Vadász Magda, a B'nai B'rith Budapest Páholy alelnöke ugyanakkor jelezte, több holokauszt-túlélő sem szeretné, ha új holokauszt-emlékművet állítanának fel, mert az szerintük nem a zsidóság érdekeit szolgálná, csak tovább szítaná az antiszemitizmust Magyarországon. Felvetette, hogy az erre szánt pénzt inkább az ifjúságra, oktatásra költsék, illetve a túlélőknek adják. Kezdeményezte, hogy a javaslat ne is szerepeljen a csütörtöki tanácskozás napirendjén.