Kocsis Máté az MKSZ élén?

Publikálás dátuma
2015.03.05. 14:46
FOTÓ: Népszava
Új vezetője lesz a Magyar Kézilabda Szövetségnek (MKSZ), ugyanis Vetési Iván nem indul újra az elnöki posztért.

A szervezet közleményéből kiderül, hogy az MKSZ vezetői posztját 2011 júniusa óta betöltő sportvezető családi okok miatt nem pályázik újra posztjáért az április 17-én sorra kerülő tisztújító küldöttgyűlésen, amelynek összehívásáról csütörtökön döntött a szövetség elnöksége. 

Vetési Iván Kocsis Máté VIII. kerületi polgármestert, az FTC kézilabda szakosztályának elnökségi tagját javasolta utódjának. "Úgy vélem, jó elnöke lenne az MKSZ-nek. Jómagam, illetve az elnökség tagjai úgy véljük és reméljük, tovább folytatódhat az a sikeres munka, amit elkezdtünk" - idézte az MKSZ közleménye Vetési Ivánt. - "Intenzív, munkával teli, ugyanakkor sikeres négy éven vagyunk túl, utólag is köszönöm azt a bizalmat, amivel 2011-ben a küldöttgyűlés engem és a jelenlegi elnökséget megtisztelte." A sportvezető mindehhez hozzátette, élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, ám továbbra is szeretné segíteni a sportágat.

Szerző

Feljelent az LMP az adófizetők károsítása miatt

Az LMP hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. gázszerzési gyakorlatának ügyében - jelentette be a párt társelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szél Bernadett azt mondta, pártja szerint a MET létrejöttének és működésének célja a magyar adófizetők tudatos megkárosítása. Szavai szerint szabályozási eszközökkel létrehoztak egy olyan környezetet, amelyben a kormánypárthoz közel álló vállalkozók helyzetbe tudnak kerülni.

Az LMP álláspontja szerint mindenkit vizsgálni kell, aki a rendszer kialakításában és fenntartásában érintett, ezért azt szeretnék, hogy ne csak a Magyar Villamos Műveket (MVM), hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is vizsgálják át. Más témára áttérve a képviselő arról beszélt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormany.hu oldalon közzétett egy az amerikai érdekeltségű cégeknél elévülési időn belül lefolytatott adó- és vámhatósági eljárások 2014. november 6-án elrendelt felülvizsgálatáról készült  jelentést. Szél Bernadett azt mondta, hogy Vida Ildikó, az adhatóság elnöke a NAV-botrány kirobbanása óta a második használhatatlan vizsgálatot folytatta le, de ezzel sem önmagát, sem az adóhivatalt nem sikerült tisztázni. Az LMP továbbra is azt várja, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatot indítson, illetve független szakértők világítsák át az adóhivatalt - mondta.

Szél Bernadett reagált a kormányszóvivő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatójára is, amelyen Kovács Zoltán azt jelentette be, hogy a kabinet az előző évinél 15-20 ezerrel több közfoglalkoztatottra számít idén annak köszönhetően, hogy 2015-ben a tavalyi emelt összegnek számító 230 milliárd forintnál is 40 milliárd forinttal több áll rendelkezésre erre a célra. A társelnök azt mondta, a kormány folyamatosan magasan akarja tartani a közmunkások számát, az LMP viszont munkahelyteremtést, a dolgozói szegénység felszámolását és magasabb béreket követel. Azt várják - közölte -, hogy a kormány kezdje el megvalósítani az LMP munkahelyteremtő programját, mert azzal  450 ezer piaci munkahelyet lehetne létrehozni. Hozzátette emellett igazságos adórendszerre, az élőmunkát terhelő járulékok csökkentésére és a különböző - például a közszféra vagy az ápolók által megfogalmazott - bérkövetelések teljesítésére van szükség. A kabinetnek pedig ideje lenne elszámolni azzal, hogy miközben tavaly minden eddiginél többet, 225 milliárdot költöttek közmunkaprogramokra, a tervezett 200 ezer helyett csak átlagosan havi 182 ezer fő vett részt a közmunkában.