A kámforrá váló karmester

Publikálás dátuma
2015.03.11 06:50
A varázsfuvola előadásában festői a látvány FOTÓK: HORVÁTH JUDIT
Fotó: /
Érdekesen megkettőződnek a szereplők Mozart remekművében, A varázsfuvolában, a Fischer Iván által rendezett, és vezényelt, rangos nemzetközi gárdával előadott produkcióban, a Művészetek Palotájában. Igencsak erény, hogy a világ tíz legjobb zenekara közé sorolt Budapesti Fesztiválzenekar tagjai ülnek az árokban. Aztán lassacskán eltűnnek onnan…

Két Papageno, A varázsfuvolából jól ismert madárember, tanyázik előadás előtt a Művészetek Palotája nézőterén. Még világos van, jól látjuk őket, vidáman diskurálnak, a hajuk is rikító zöld, a ruhájuk is, nem egészen érthető miért van belőlük kettő, amikor a darabban csak egy szerepel. Aztán hamarosan kiderül. Fischer Iván, aki ezúttal nem csak vezényli a Budapesti Fesztiválzenekart, hanem a produkciót rendezte is, nem a szokásos módon jön be a pulpitusra, nem hajlong, nem tapsoltatja meg magát.

Már ott ült a székén, egyszerűen csak felemelkedett, hiszen a Papagenók jelenlétével már benne is voltunk a mesében. És a nyitány sem hangzik el csak úgy önmagában, már közben megismerhetjük az előadás képi világát. Balla Margit festőművész óriásvászonra vetített vizuális csodáit. Mintha egy önmagát lapozó, képes mesekönyvben jelennének meg a szereplők, egymás után látjuk a különböző szituációkat a vásznon, színpompás képek formájában, és ugyanakkor ezek a szereplők megelevenednek a pódiumon. Nem csak Papagenóból van kettő, hanem a többiekből is.

Nagy szerep jut az árnyjátéknak

Nagy szerep jut az árnyjátéknak

Fischer ugyanis ritkaságszámba menően, szinte húzás nélkül előadatja a darabot, Schikaneder prózai szövegeit szintén. Hányszor tapasztaltuk, legutóbb a Zsótér Sándor rendezte A bűvös vadász előadásán az Erkel Színházban, hogy az operaénekesek prózája az izgalmas produkció értékét is jelentősen lerontja. Fischer gondolt egy merészet, és a prózai részeket színészekre osztotta. Nem állítom, hogy ez mindig jól sül el, előfordul, hogy így is ünnepélyeskedően szavalós, túl kimért a szövegmondás, kevés ugyanis a valódi játéklehetősége a színészeknek.

Akkor jó ez az ötlet, amikor plusz tartalmakat hordoz, például, amikor Papageno leendő párja, Papagena először rút vénasszony alakjában jelenik meg, akkor őt meglátva az énekes elaludt színésztársára mutogat, még keltegetni is próbálja, hogy ő törődjön a számára kevéssé kívánatos rondasággal. Énekesek és színészek hol szinte összemosódnak, egymásba simulnak, hol mintha tudathasadásosan ellentmondásos törekvéseik lennének, olyanok, mint amikor a színen megjelenő bábos évődik a saját maga mozgatta figurájával. A műtől és a produkciótól sem állnak távol a bábos elemek.

Volt módom látni A varázsfuvolát a világhíres Salzburgi Marionettszínházban, ahol - kihasználva a műfaj lehetőségeit - felemelkedtek, a légben repültek a figurák, vagy éppen könnyedén az alakjukat változtatták. Erre a célra most a Kuthy Ágnes által beállított, gyakran használt árnyjáték szolgál, melynek segítségével sokszorosára nőhetnek, vagy éppen eltörpülhetnek a szereplők.

Fischer erőteljesen hangsúlyozza a mesejelleget, de nem vész el benne. Ugyanolyan fontos számára Tamino és Pamina beavatási szertartása. Annak bemutatása, hogy a boldogságnak akkor van igazán aranyfedezete, ha nem könnyen megszerezhető, hanem állhatatosság, szenvedés, hittel teli energia, kitartó szeretet, minden próbát kiálló eltökéltség vezet hozzá.

Különös ez a rendezés, mert a Művészetek Palotája nagy méretei ellenére érezhetően intim akar lenni. Néha a zenekar olyan halkan, de feszültséggel telien szól, mintha a fülünkbe súgnának valamit. A tempó sem mesterségesen felpörgetett, van időnk eltöprengeni, mélázni, magunkban is elmélyedni. És aztán időnként akár következik egy-egy harsány, netán a ripacskodás határát súroló mozzanat, nem megfeledkezve arról, hogy ez a roppant nagy mű végül is eredetileg egy kültelki színház közel sem kifinomult közönsége számára készült.

Az éteri találkozik benne a nyers vaskossággal, tán ezért is tudja tükrözni az élet teljességét. Előfordul, hogy az éteri jelleg kimarad az előadásból. Például amikor az operakedvelők egyik zarándokhelyén, az ausztriai St. Margarethenben egy gyönyörű, óriási kőfejtőben, esténként 4500 ember előtt adták A varázsfuvolát, inkább hatalmas, mozgalmasan látványos, „színes-szélesvásznú” tabló lett belőle, mint elmélyülésre alkalmas produkció.

A Budapesti Fesztiválzenekar olyan telten, élvezetesen szól, mintha hömpölygő, abbahagyhatatlan mesefolyamot hallgatnánk. Fischer Iván karmesterként áll a vártán, inspirálóan összefog mindent, amit kell. Nyilván az ő érdeme a rangos nemzetközi szereplőgárda. A Papagenót alakító, éneklésben, színészetben egyaránt remek Hanno-Müller-Brachmannt övezi a legnagyobb szeretet, abszolút kedves humorral érezteti, hogy nem csupán a hősöknek, a nagy dolgokra képes embereknek van helyük a földön, hanem azoknak is, akik csak létezni, szeretni, boldogulni akarnak.

Tamino, Stanislas de Barbeyrac alakításában, markánsan férfias jelenség, hihető róla, hogy kiáll bármilyen próbát. A Nuria Rial által alakított Pamináért pedig érdemes is, bűvölően árad a hangja. Andreas Bauer tud bölcs, lehiggadt Sarastro lenni, Mandy Fredrich pedig hideglelősen gonosz Éj királynője.

A befejezés előtt az addig az árokban játszó zenekar tagjai fokozatosan eltűnnek. Mint a Búcsúszimfóniában, egyre kevesebben lesznek. Már Fischer Iván is kámforrá válik, és egy fiatalember veszi át helyét a pulpituson. Nehéz ezt mire vélni. Aztán fölmegy az a vászon, amire eddig vetítettek, és hirtelen meglátjuk a zenekart, meg valamennyi szereplőt együtt a színpadon, a nagy, boldog, himnikus végkifejletben, melyben a boldogságnak igazán megvan a szenvedés által kivívott fedezete.

De aki végig nézte ezt az előadást, aminek segítségével tán némiképp sikerült elrugaszkodnia a földtől, azt is tudja, hogy a mesebeli és valóságos gonosz csak időlegesen győzhető le. Újra és újra termelődik. És az emberiség egyik legnagyobb műve, A varázsfuvola is segíthet nekünk, hogy felvértezzük magunkat ellene.

2015.03.11 06:50

Ha kiállnánk a fényre - Jeanne d’Arc legendája a Katona József Színházban

Publikálás dátuma
2019.01.19 13:19
A per lefolytatóinak sajátos divatbemutatója
Fotó: / DÖMÖLKY DÁNIEL
Jeanne d’Arc sok száz éves legendáját vette elő a Katona József Színház Mészáros Blanka főszereplésével a Kamrában. Hegymegi Máté rendezésében kíméletlenül pontos, felkavaró előadás született.
„ A jelen idő vitrinében égek” - mondja Mészáros Blanka, mint Jeanne d’Arc a Katona József Színház Kamrájában a Hegymegi Máté által rendezett előadás elején. Eközben a hitről beszél, illetve arról, hogy sokszor csak mondjuk, hogy hiszünk, aztán nem vagyunk hajlandóak semmit sem tenni érte. „ Csak a valóság lezárt képeit nézegetjük.” A sötétben maradunk és nem merünk kiállni a fényre. Nem vállaljuk a megbélyegzést. Persze az ilyen vállalásnak ára van. Nem is akármilyen. Főként, ha az ember közben egyedül marad. A hőssé lett, majd máglyán elégetett parasztlány legendáját nagyon sokan feldolgozták. Most Garai Judit ezeket a drámákat, dokumentumokat és filmforgatókönyveket felhasználva írt egy új szöveget. Friss, pontos és felkavaró és nagyon mai. Lehetne akár egy a tetteiért számon kért mai fiatal tüntetőlány is a történet főszereplője. Persze ne menjünk messzire, hiszen a máglyahalál csak nem jön újra divatba. Sok minden mégis ismerős, nem véletlenül a jelen idő vitrine… A színpadon tényleg egy valódi üvegvitrin. (Díszlet: Fekete Anna) Ebbe zárják be a perbe fogott lányt. Előtte a per résztvevői végigvonulnak a kifutón, mint egy divatmutatón (Jelmez: Kálmán Eszter), majd belenéznek az üvegvitrinbe. Igen, minden csupa tettetés, színjáték. Az őszinteségnek ehhez semmi köze. Az érdekek számítanak, a konspiráció. Minden és mindenki ennek az eszköze. Aki pedig nem hajlandó ebben a színjátékban a saját, illetve a ráosztott szerepet eljátszani, annak lesz ne mulass. Legfeljebb utólag szentté nyilvánítják. Pedig Jeanne d’Arc tiszta, nagyon is az. Ezzel még nem is lenne baj. Legyen hős, hallgasson a hangjaira, koronáztassa meg a királyt, de aztán álljon be szépen a sorba. Elég a nagyképűségből! Elég a küldetésből! A Katona József Színház ennek az egész álszent folyamatnak a lényegét vágja a képünkbe. A fiatal rendező Hegymegi Máté több munkájával (Peer Gynt, Bádogdob) már felhívta a figyelmet a tehetségére. És szerencsére eddig minden előadása képes volt egyedi és markáns lenni. Most miközben kíméletlen közeliket mutat, sok mindent a színészekre bíz. És ők meghálálják ezt a bizalmat. Mészáros Blanka egy valódi utat mutat meg a színpadon. Nem kímélve önmagát, nagy energiával végigmegy rajta. A hősből az áldozattá válásig. Végig megőrizve a tisztaságát, ami a színésznőből egyébként is árad. A pert levezénylő férfiak pedig szintén önmagukat adják: a bíró Kocsis Gergely, az inkvizítor Rába Roland, az ügyész Elek Ferenc és az angolokat képviselő Tasnádi Bence. Asszisztálnak egy gyakorlatilag előre eldöntött perben. Mindenki a saját vérmérséklete és ízlése szerint. De mindannyian ugyanannak a gépezetnek a részei. Mészáros Béla, Máté Gábor, Dankó István és Vajdai Vilmos több szerepet is megoldanak. Warwick (Mészáros Béla) mondja: „Rettenetes látni, ahogy egy ilyen ártatlan teremtés szétzúzódik két nagyhatalom: az egyház és a törvény között.” Ezek a rendszerek pedig könyörtelenül felfalják azt, aki nem engedelmeskedik. Nem csak a múltban, hanem a jelen idő vitrinében is. Infó: Jeanne d’Arc – a jelen idő vitrinében Írta: Garai Judit Katona József Színház - Kamra Rendező: Hegymegi Máté                 
2019.01.19 13:19
Frissítve: 2019.01.19 13:19

Nicki Minaj nem kér és nem ad kegyelmet

Publikálás dátuma
2019.01.19 12:22
Nicki Minaj olyan dolgokat mond ki, amikre sokan gondolni sem mernek
Fotó: AFP/ LLUIS GENE
Bevetésen van: nem kér és nem ad kegyelmet. Hatalma teljében érkezik Budapestre a hip-hop királynője.
Nem akarják tudni, hogy miről szövegel. Olyan dolgokat mond ki, amire egy nemzedékkel feljebb gondolni is csak leoltott lámpa mellett mertek. Közben pajkosan mosolyog, a szemünkbe néz és a vesénkbe lát. Alig van rajta valami cucc, és úgy rázza, hogy belepirul a YouTube. Azt hittük, hatvanhárom évvel Allen Ginsberg Üvöltése után minket már nem lehet meglepni. De ha mégis, akkor nem egy feltöltött fenekű trinidadi csajon fogunk csodálkozni. Csakhogy közben eljött a XXI. század, és itt állunk leforrázva. Új költők, új dumák, új mozdulatok. Rengő popsik és széttárt lábak: ha ez kell ahhoz, hogy figyelj arra, amit mondok, hát tessék, itt van, nem szégyellem, szerintem te előbb fogod elfordítani a fejed. A pasik álma, a csajok bálványa Port of Spainben született. És ha már a hip-hop királynője, hol máshol, mint Queensben nőtt fel, tizenegy éves kora óta rappel. Alig esett le a hátsójáról a tojáshéj, és már övé volt az összes női Billboard rekord: mióta vezetik a ranglistát (1958), ilyet még nem látott a világ. Az új kor szelleme, az új nemzedék hangja, a modern média boszorkánya. Beyoncétól Jay-Z-ig mindenkivel dolgozott, aki manapság számít. A Jessie J-vel és Ariana Grandéval közös Bang banget több mint egy és negyed milliárdszor nézték meg a videómegosztón, a Time magazin szerint 2016-ban ott volt a földkerekség száz legbefolyásosabb embere között. Persze a rap nem igazi művészet, ha az, akkor is csak szubkultúra. Mint a rock volt 1964-ben vagy a dzsessz Louis Armstrong felbukkanásakor. A tehetséget amúgy sem lehet számszerűsíteni, mindenesetre Minaj mind a 157 centijére jut egy tonna. A mindenféle gettókból végleg kitörő fiatal nők öntudatával közli, hogy mit akar és mit hajlandó cserébe adni. Voltak persze előzmények, például amikor Aretha Franklin követelt több tiszteletet (R.E.S.P.E.C.T.). De ez már más. Minaj meg a mögötte táncolók ténynek tekintik az élet minden területére kiterjedő egyenjogúságot és ezt a képünkbe is mondják. Obszcén szavakkal és még obszcénabb gesztusokkal, mert hát magasan van már az ingerküszöb. Napjaink Josephine Bakerének keményen meg kell dolgozni minden perc figyelemért. Nem csak a szexről van itt szó, de azzal lehet a dolgot legkönnyebben tudatosítani. Meg persze azt lehet pénzre váltani. Ahogyan a dzsessz és a rock esetében, a hip-hopot is gyorsan megtalálta a biznisz: ami érdekli a fiatalokat, az a bankot is érdekli. Más olvasatban persze eljött a Kánaán: milliárdokhoz jut el a mondanivaló, és azok a milliárdok még fizetnek is érte. Kis probléma, hogy mindez angolul zajlik, Minaj esetében ráadásul géppuskagyorsasággal. Aki nincs benne, azt se tudja, most éppen kinek válaszol, mire utal, hová reagál. A február utolsó hétfőjére eső budapesti koncerten egy alig húszéves rapper Juice WRLD lesz a vendége. Ő a Minden csaj egyforma című számmal tört be, de ne higgyünk neki. Infó: Nicki Minaj-koncert Papp László Budapest Sportaréna február 25. 

Anakonda (részlet)

Az anakondámnak nem… Az anakondámnak nem… Az anakondámnak nem kell tőled semmi, ha nem elég nagy a popód Atyavilág, nézd már a seggét Atyavilág, nézd már a seggét Atyavilág, nézd már a seggét Nézd már a seggét (nézd már a seggét) Ez a Michael nevű srác, aki motoron járt A farka mint egy torony és nem az Eiffelre gondolok Igazi vidéki nigger, engedi, hogy játsszak a fegyverével A puncim annyira kifárasztja, hogy Valeriánának hív Most jöhet a durr, durr, durr Engedem neki, hogy beverje, mert kokót árul Megkever, mintha római saláta lennék, őt meg Romaine-nek hívnák És mikor végzünk, Balmaint vetetek vele magamnak  Valami ütős cuccon vagyok Amúgy, mit is mondott? Látja rajtam, hogy nem szoktam kihagyni az étkezéseket? Na csak gyere, dugjunk a kocsimban Hagyom, hogy kinyaljon a fogékszerével És azt mondja, hogy nyugi És azt, hogy ez most komoly, meg imádja a szexepilem Azt mondja nem szereti a csontkollekciókat, neki kell valami, amit megmarkolhat Szóval jövök a Jaguárral, mint Maywaether a pofonnal... Dun-d-d-dun-dun-d-d-dun-dun (Fordítás a www.magyar-dalszoveg.hu alapján) 

2019.01.19 12:22
Frissítve: 2019.01.19 12:22