Hollande elnök a tűzvonalban

Vészjelzésnek tekintette szinte az egész francia politikai élet a Challenges című párizsi hetilap múlt csütörtöki számában megjelent államfői interjút, amelyben Francois Hollande elszántan kijelentette, történjék bármi, a megyei önkormányzati választások március végi két fordulója után, nem váltja le Manuel Valls miniszterelnököt. Még a szocialisták esetleges súlyos kudarca esetén sem. A megnyugtatásnak szánt mondatok annak szóltak, hogy az előrejelzések szerint a kormányon lévő baloldal a jelenleg uralt 61-ből akár 20-40 megyét is veszíthet.

A gyászos hangulatot igyekezett oszlatni az Élysée-palota ura. Hollande pontosan úgy fogalmazott, hogy „szó sem lehet, sem az irányvonal megváltoztatásáról, sem Manuel Valls kormányfő menesztéséről. Miért is módosítanék – kérdezte -, ha világos, hogy a jelenlegi politika most kezdi megérlelni a gyümölcsét, ha így cselekednék, nem értené meg az ország”.

Hozzáfűzte, Valls miniszterelnök „értékes energiákkal rendelkezik, kezdeményező egyéniség, bízom a lojalitásában, a népszerűsége védelmemre szolgál”. Színigaz, ismerte be az államfő ugyanakkor, hogy nehéz csaták várnak a kabinetjére. Mégis, szerinte inkább azon kell töprengeni, hogy a szerény kormánytöbbséget szélesítsék, és ne zsugorítsák. Igaz - ismerte el, a tragédia esélye sem zárható ki, mert a szélsőjobboldali Nemzeti Front vészesen közeledik a hatalomhoz, tehát a kormánybázist gyarapítani kell, de semmiképpen sem a politikai irányzat rovására. Az Élysée-palota értékelése szerint a munkanélküliség enyhítése máris észlelhető, az országot ki kell rángatni a hanyatlásból, a gondokból. Minden választási vereség után nem meneszthetnek kormányfőt.

A sajtó többsége, beleértve még az inkább a kormányzatot támogató orgánumok kommentárjait is, nem értenek egyet ezzel az erősen hangsúlyozott hivatalos optimizmussal. A Le Monde vezető belpolitikai elemzője, Gérard Courtois mindössze néhány nap különbséggel két nagy kommentárt is közölt a véleménye szerint kétségtelenül veszélyes viszonyokról. Az elsőben még kérdőjellel morfondírozott azon, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) csakugyan kulcshelyzetben van-e?

Marine Le Pen, az elnöke gyűjtögeti a támogató pontokat, erőhelyzetbe tornászta föl magát. A megyei választások gyors közeledtével, (jövő vasárnap lesz az első forduló, rá egy hétre a következő), megállíthatatlanul gyarapodik várható szavazóinak a tábora. Az egyik közvéleménykutató intézet február közepén még azt jövendölte, hogy a Nemzeti Front végezhet az élen, akár 25 százalékos eredménnyel. A magát mérsékeltnek hirdető jobboldal, a Nicolas Sarkozy-fémjelezte UMP 24 százalékot szerezhet, a szocialisták viszont csupán harmadikként érhetnek célba 22 százalékkal.

Ahogy közeledik azonban a voksolás időpontja, úgy mondják mind többen, hogy a Nemzeti Frontra adnák a voksukat. A Le Parisien március elején közzétett felmérése szerint ugyanis a szélsőjobb 33 százalékban reménykedhet, az UMP 27-ben, míg a szocialisták mindössze 19-ben. Igaz, „csak” megyei önkormányzati választásokról van szó, nem parlamentiről. Ugyanakkor ne feledjük, Madame Le Pen már a 2017-ben esedékes elnökválasztásra sandít, arra, hogy már az első fordulóban az élen végezzen.

Ez persze még nem elegendő az államfői szék megkaparintására. Apja, Jean-Marie Le Pen is tudna mesélni elnökválasztási élményeiről: 2002-ben nagy meglepetésre bekerült a második fordulóba, a hivatalban lévő Jacques Chirac azonban a szocialista szavazók segítségével az Elysée palotában maradhatott.

Veszélyt jelent az is, hogy folyamatosan gyarapodik a bizonytalan szavazók száma, összességében elérte már a 29 százalékot, a fiatalság körében azonban meghaladta a harmincat is, a munkás ifjaknál az ijesztő 47 százalékot. Kétes helyzet azért is, mert Sarkozy március elején a Le Figaróban azzal ijesztgetett, hogy aki már az első fordulóban a nemzeti Frontra szavazna, az végeredményben a baloldal győzelmét hozná.

A Le Monde elemzője, Courtois egy másik cikkében úgy vélte, ezek a nyilatkozatok, belpolitikai folyamatok, illetve a politikától elfordulók növekvő száma késztették Hollande elnököt arra, hogy a mai szocialista kormányzásnak széleskörű Nemzeti Front-ellenes „kereszteshadjáratot” kell folytatnia. A Le Parisien-ben publikált elnöki álláspont szerint „kollektív kudarcnak számítana, ha Franciaország első pártja a szélsőjobboldal lenne. A Front szavazóit ki kell ragadni környezetükből, szólni hozzájuk, meggyőzni őket”.

Ehhez Valls miniszterelnök azt fűzte hozzá, hogy az „általános elszunnyadás végzetes veszély volna”, mert arra ösztökélné Marine Le Pent, hogy ne csupán 2022-ben, majd pedig később 2027-ben reménykedjék az államfő választási diadalban, hanem netán már a következő 2017-esben is. Courtois ebből azt a következtetést vonta le: a szocialista stratégia egyértelműen azt eredményezheti, hogy országos méretűvé növeli a március végén esedékes megyei önkormányzati választások tétjét. A kormány számára létszükséglet, hogy a legteljesebben mozgósítsa a gyakran demoralizált, elkényelmesedett, a tartózkodástól megkísértett baloldali szavazókat.

Ez az oka annak is, hogy Valls kormányfő fönntartások nélkül állt oda a harcos köztársasági elnök mögé, nagytermekbe összeverbuvált gyűlésekre toborozta a szocialisták követőit, drámai szavakkal mozgósította őket, a „terrorista veszedelem” ellen, két hónappal a Charlie Hebdo szerkesztőségében és a párizsi kóser élelmiszerüzletben elkövetett vérengzések után. Nem egyszerűen megyei önkormányzati választásokról van szó, fejtegette Valls, hanem annak a megakadályozásáról, hogy a Nemzeti Front az ország első számú pártjává nőhesse ki magát.

A nagyszabású mozgósítással alapjában egyetértenek is a szocialisták mérsékeltebb vezetői, mint például Martine Aubry, Lille nagytekintélyű polgármestere, Jacques Delors, az Európai Bizottság hajdani elnökének a lánya. Mint fogalmazott, „a veszedelem elől nem menekülni kell, hanem elszántan szembenézni vele, mert a politikai bátorság a félelem meghaladása”, és ő maga is – tette hozzá – vállalja a reá eső kockázatot. Ez a hirtelen magasba szökött harci láz annak is a következménye, hogy az előrejelzések szerint könnyen megtörténhet: a Szocialista Párt a szélsőjobboldal és a mérsékelt konzervatívok mögé, a harmadik helyre szorulhat vissza.

A szocialisták ezért úgy gondolkodnak, a mesét kell követni, s a farkas veszélyével ijesztgetni. Akadnak, akik azzal bírálják a miniszterelnöknek szerintük túlméretezett harciasságát, mivel a Nemzeti Front kemény ostorozásával Marine Le Pent a politikai küzdelem „első vonalába” varázsolja. „És? – válaszol kérdéssel erre a gyanúsításra, a szélsőjobb máris a viták középpontjába került, a szondázások nagy esélyese, a riadóztatás tehát teljesen indokolt.

A széleskörű sajtóvisszhang arra utal, hogy kivált az egészen szorosan érintett vidéki lapok nagy része nem ért egyet ezzel a lázasra hevített politikai légkörrel. Nem mintha lebecsülnék a megyei választások jelentőségét, azt ellenben kimutatják, mint köztük a Paris Normandie is, hogy a kormány gyönge eredményei legalább annyira növelik a bizonytalanságot, mint az ellenzéknek egyáltalán nem tartózkodó bírálatai.

Hollande elnök szintén a 2017-es választásra gondol. Bár papíron még messze van a voksolás. a hárta lévő hónapok száma már kevesebb a huszonnégynél. Így indokolt a sietség, csak az a kérdés, nem elkésett-e máris? Sem Franciaország mai belső állapota, sem ingadozó nemzetközi teljesítménye nem ad sok okot a nyugodtságra. Hogyne volna tehát annyira indokolt az Élysée-palota közvetlen beavatkozása is a feszültségbe! Alig két hét, és az urnák várják a szavazókat.