korrupció;Farkas Flórián;NAV;ORÖ;Hadházy Ákos;

2015-03-17 06:11:00

Nyomoznak Farkas Flórián ügyében

A mai napon hallgatja meg NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya Hadházy Ákost a Híd a munka világába foglalkoztatási program korrupciógyanús pénzköltéseivel kapcsolatos feljelentése miatt – tudta meg lapunk. Az LMP-s politikus korábbi, hivatali visszaélés miatt tett feljelentése kapcsán a Fővárosi Főügyészség – már költségvetési csalás gyanúja miatt - feljelentéskiegészítést rendelt el, amivel a NAV nyomozóirodáját bízta meg. A feljelentéskiegészítés eredeti, 15 napra – március 16-ig - meghatározott határidejét két héttel hosszabbították meg.

Korábban beszámoltunk az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) körüli gyanús pénzköltésekről. Elsőként Hadházy ismertette a korrupciógyanús adatokat az ORÖ érdekeltségébe tartozó Híd a munka világába programról, amelyekért a Fidesz országgyűlési képviselője, a korábbi ORÖ-elnök Farkas Flórián lehet a felelős. A program – részben uniós – forrásait kezelő Foglalkoztatási Szövetkezetet ugyanis Farkas vezeti, a szövetkezet pedig az összesen ötmilliárd forintos keretösszegből 270 milliót költött el autóbérlésekre, irodabútor vásárlásra és több, hasonlóan kétes tételre, amelynek vajmi kevés köze van az eredetileg a roma kisebbséghez tartozók munkavállalását segítő programhoz. Kiderült az is, hogy a programban konzorciumi partnerként működő ORÖ nemrég 300 millió forintért vásárolt gellérthegyi irodaházat. Egy 2013-as, a Foglalkoztatási Szövetkezettel kapcsolatos terveket felvázoló ORÖ-közgyűlés jegyzőkönyve szerint Farkas azt mondta: "megpróbáljuk ezt a pénzt vagy valamivel többet megtartani nektek, képviselőknek".

Eközben Farkast sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával az ORÖ vezetőiből összeállt vizsgálóbizottság is feljelentette, ugyanis nem tudni, hogy mire költötte el az elnöki keretben rendelkezésére álló csaknem 300 millió forintot. Az ORÖ közgyűlése 2011-ben döntött úgy, hogy az önkormányzat mindenkori működési támogatásainak 10 százaléka egy elnöki keret alapját képezze, aminek elköltéséről az elnök félévente köteles beszámolni a közgyűlésnek. Lakatos Oszkár, az ORÖ Lungo Drom-os tagja szerint sem Farkas Flórián, sem a gazdasági hivatal vezetője, sem a pénzügyi bizottság elnöke sem szóban, sem írásban nem számolt be az elnöki keret felhasználásáról.