fogyasztók;Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság;Napi Gazdaság;árubemutatók;Szente István;

2015-03-19 06:19:00

Átverős termékbemutatók

Sokkal több panasz érkezett 2014-ben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz az egy évvel korábbi bejelentésekhez képest, a legtöbb probléma továbbra is az árubemutatókkal és a gyermekruhákkal van - derült ki a hatóság összegzéséből.

Nagyjából 104 ezer panasz, bejelentés és tájékoztatáskérés érkezett tavaly a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH), 40 ezerrel több, mint 2013-ban - mondta Szente István, az NFH megbízott főigazgatósa tegnap a fogyasztóvédelmi világnap alkalmából rendezett és a 2014-es eredményeket bemutató budapesti sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: tavaly csaknem 43 ezer eljárás során mintegy 711 milliós forint bírságot szabtak ki. A Napi Gazdaságnak tett korábbi nyilatkozatában azonban jelezte: bár a bejelentések száma nőtt, a büntetések mértéke elmarad a 2013-as adatoktól, amikor 941 millió forint bírságot szabtak ki.

A hatóság kiemelt figyelmet fordított a termékbemutatókra, ahol a szigorúbb törvények ellenére továbbra is sok a visszaélés. Megírtuk: tavaly év elején vezették be az új szabályozást, amely szerint ha egy cég termékbemutatót kíván tartani, az esemény előtt tizenöt nappal köteles jelezni a település jegyzőjénél. A cél az volt, hogy minél több rendezvényről értesüljenek, ezzel megvédve az esetleges visszaélésektől a bemutatón résztvevő gyanútlan, zömmel nyugdíjas korú vásárlókat.

Egy évvel a bevezetés után azonban kiderült, a törvény egyáltalán nem hozta a előzetesen várt eredményt: 2014-ben 99 vizsgálat nyomán 68 esetben állapítottak meg jogsértést. Kiss Anita, a hatóság szóvivője hozzátette: újdonság, hogy tavaly 19 kuponos oldalt is ellenőriztek, amelyekből 18 oldal "megbukott a vizsgálaton", főleg a vásárlástól való elállási joggal kapcsolatos hiányos tájékoztatás miatt - éppen ezért további szigorítások várhatóak.

A fogyasztóvédelem komoly vizsgálatokat végzett az alkohol és dohánytermékek árusításával kapcsolatban is. Szabálytalan kiszolgálást a trafikok 29 százalékánál tártak fel, de ez az arány a vendéglátó-ipari egységekben is viszonylag magas, 38 százalékos. A kereskedelemben ez 54 százalékot adott ki. Az elektronikus kereskedelemben az ellenőrzött szolgáltatók 80 százalékánál találtak kifogást, ez a 2013-as év adataihoz viszonyítva 10 százalékos romlás.

Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ (EFK) igazgatója tegnap elmondta: az EFK egy uniós fogyasztóvédelmi hálózat részeként a magyar fogyasztók külföldi vállalkozásokat érintő problémáinak megoldásában tud érdemi jogi segítséget nyújtani az unió 28 tagállamában, valamint Izlandon és Norvégiában.

Az igazgató a tavalyi eredményekről szólva ismertette: 661 panasz érkezett a központhoz, a rendezés során több mint 16 millió forintot kaptak vissza a magyar, valamint a külföldi fogyasztók. A leggyakoribb panaszok az online szolgáltatásokkal, légiközlekedéssel, autóbérléssel, valamint garanciális, szavatossági problémákkal és a szállodák minőségével kapcsolatosak.