Fernando Alonso;Forma-1;Ausztrál Nagydíj;Maláj Nagydíj;

2015-03-24 06:59:00

Teljes lehet az F1 mezőnye Malajziában

A spanyol sajtó egybehangzó információi szerint, Fernando Alonso sikeresen teljesítette a kötelező orvosi vizsgálatokat és így ott lehet az idei második Forma-1-es hétvégén, a Maláj Nagydíjon. A spanyol versenyző február 22-én szenvedett balesetet a barcelonai teszt során, amelyen agyrázkódást szenvedett.

Ezért elővigyázatosságból kihagyta a szezonnyitó versenyt. Bár a hír még nem hivatalos, hiszen sem Alonso, sem csapata, a McLaren nem erősítette meg, de menedzsere, Luis García Abad már szombaton kijelentette: „Fernando Alonso versenyezni fog Malajziában”. Ha valóban így lesz, akkor 2007 után ülhet versenyen ismét a wokingi istálló volánja mögé a kétszeres világbajnok pilóta.

Nem csak Alonso lehet az egyedüli visszatérő Malajziában. A Williams versenyzője, Valtteri Bottas az Ausztrál Nagydíj szombati napján szenvedett hátsérülést, ami után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem engedte rajthoz állni vasárnap. A finn ezt követően Indonéziában kúrálta magát, és elmondása szerint megfelelő állapotban várja a hétvégét. Erről azonban Alonso esetéhez hasonlóan, majd az orvosok dönthetnek.

A Manor indulása viszont nem az egészségügyi szakemberek szaván múlik. A Marussia jogutódjának számító kiscsapat Melbourne előtt az utolsó pillanatban versenyengedélyt kapott erre a szezonra, de a hétvége folyamán egy kört sem tett meg. Számukra az utolsó esély lehet, hogy valahogy rendbe tegyék az autót és elérjék a kvalifikációs szintet. Ha viszont ez sikerül, akkor ismét teljes lehet az F1 mezőnye.