Hogyan érintkezzünk fogoly-hozzátartozóinkkal?

Száz éves útmutató hozzátartozóknak. Hivatalnak meddő munkát és fölösleges terhet okoznak a kérdezősködések.  

A Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatalhoz (Budapest, IX. Üllői út 1.) számos olyan megkeresés érkezett, amelynek érdemleges elintézése a dolog természeténél fogva nem lehetséges, ezenkívül pedig meddő és fölösleges munkát okoz. Ezeknek a megkereséseknek tartalma többnyire a következő:

1. Továbbította-e a hivatal a hozzá beküldött, hadifogolynak címzett levelet és azt a hadifogoly meg-kapta-e?

2. Továbbította-e a hozzá ugyanezen rendeltetéssel beküldött pénzösszeget? Megkapta-e azt a fogoly és ha nem, a hivatal reklamálja meg.

3. Érkezett-e a hivatalhoz tudósítás a nála kutatás céljából már bejelentett és a harctéren eltűnt katona felől?

Mivel hasonló kérdések százával jönnek a Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatalhoz, úgy hogy elintézésük jelentékeny munkaerőt kényszerít meddő munkára, a hivatal ezúton is tudtára adja az érdekelteknek, hogy egyéb érdemleges tevékenységének zavartalan folytatása érdekében — sajnálatára — nem áll módjában hasonló kérdésekre a jövőben külön választ adni, még pedig a következő okokból:

1. A hivatal minden, hadifogolynak szóló és hozzá továbbítás végett beküldött levelet továbbít. Ha bármely okból nem továbbíthatja, akkor a levelet az ok megjelölésével és a pótlandó hiányok fölsorolásával a föladónak visszaküldi. Az tehát, aki a hivatalhoz beküldött levelét onnan vissza nem kapja, legyen róla meggyőződve, hogy levelét továbbították.

2. A hivatalhoz hadifoglyoknak leendő továbbítás végett postán küldött pénzösszegekről mindenki szabályszerű nyugtát kap, ha pedig a pénz nem továbbítható, erről az oknak megjelölésével haladéktalanul értesít mindenkit. A hivatal természetesen csak azért szavatol, hogy a pénzt a maga részéről továbbítja, azért azonban nem szavatolhat, hogy az illető címzett valóban kézhez kapja-e. És mivel ellenséges államban pénz- és egyéb küldeményeket reklamálni lehetetlen és a hivatalnak semmiféle befolyása nincs azok ténykedésére, akiknek a foglyoknak szóló pénzküldeményeket kézbesíteni kellene és annál kevésbé áll módjában a postán közvetetten föladott pénzküldemények sorsa fölött intézkedni: hasonló megkeresések céltalanok és fölöslegesek.

3. A hivatal a harctéren eltűnt minden katonát, akit nála kutatás végett bejelentenek, pontosan

nyilvántart és ha egyik vagy másik felől megkapja a hivatalos értesítést, hogy hadifogságba jutott, erről az illető érdeklődőt haladéktalanul értesíti. Az tehát, akit a hivatal értesít, hogy eltűnt hozzátartozójának hollétének megállapítása iránt a kutatást megkezdte, kapta légyen ezt az értesítést akár személyesen történt bejelentése alkalmával szóbelileg, akár pedig írásbelileg, az újabb választ a hivataltól ne kérjen és ne is várjon; mert ha az illető felől hivatalos értesítés érkezik, ezt a hivatal minden sürgetés nélkül is, még pedig azonnal közli a hadifogoly hozzátartozóival.

Hasonlóképen meddő munkát és fölösleges terhet okoznak a hivatalnak a nagyszámban érkező következő tartalmú kérdezősködések: Mi oka lehet, hogy a hadifogoly régen nem írt vagy egyáltalán nem ír? Milyen a fogoly egészségi állapota? Kigyógyult-e esetleg sebéből? Nem halt-e meg a fogságban? stb. Mindezek természetesen olyan kérdések, amelyek a hozzátartozók szempontjából igen fontosak, amelyekre azonban — sajnos, a háborúban ez másként már nem lehet — sem a Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatalnak, sem pedig senki másnak nem áll módjában megfelelő választ adni.

Népszava 1915. április 6.