Hirdetések;Ferenc pápa;Andrej Kiska;

2015-04-07 11:38:00

Ferenc pápa váratlan vendége

Szlovákia köztársasági elnöke, Andrej Kiska hivatalos látogatást tesz a Vatikánban, Ferenc pápánál. Az elnöki hivatal szóvivője szerint a találkozó a Szentszék és Szlovákia jó kapcsolatait bizonyítja – közölte a bumm.sk.  Kiska személyes audiencián vehet majd részt Ferenc pápánál. Az elnök április 8-án és 9-én hivatalos látogatást tesz a Vatikánban. A látogatás során Kiska találkozik majd a Apostoli Szentszék titkárságának vezetőjével, Pietro Parolin bíborossal is.

A szlovák köztársasági elnök a római látogatása során Olaszország elnökével, Sergio Mattarellával is tárgyal majd, értesítette a TASR állami hírügynökséget Martin Lipták, az elnöki hivatal kommunikációs osztályának munkatársa.

Lipták szerint a Kiska Vatikáni látogatása nem csak azt bizonyítja, hogy Szlovákiának jó a viszonya a Szentszékkel, hanem azt is, hogy az állam és a katolikus egyház között is kiváló a kapcsolat. "A látogatás célja, hogy kiértékeljék az együttműködés jelenlegi állapotát, valamint hogy a közös munka továbbfejlődését elindítsák a közös érdekeltségek inden területén. A találkozó célja az is, hogy megbeszéljék álláspontjaikat a világpolitika eseményeivel kapcsolatban"- mondta el Lipták.

A szóvivő kiemelte, hogy Kiska a kétoldalú szerződéseken túl aktuális európai témákról is tárgyal majd az olasz államfővel. Az egyeztetések két legfontosabb témája az eurozóna problematikája és az európai energiaunió kérdései lesznek majd. Lipták azonban azt is elmondta, hogy a találkozón Ukrajnában és Szlovákia "déli szomszédságában" kialakult helyzet is téma lesz.