Örkény Színház;Pécsi Országos Színházi Találkozó;Magyar Teátrumi Társaság;Magyar Színházi Társaság;

2015-04-13 07:47:00

Az Örkény nem vesz részt a versenyben

Az Örkény Színház jelen lesz ugyan a Pécsi Országos Színházi Találkozón, de nem vesz részt a versenyprogramban, tudatta a társulat a közleményében. Hozzátéve: kilép a Magyar Színházi Társaságból.

Mint lapunkban is hírt adtunk róla, a Magyar Teátrumi Társaság nem fogadta el a Színházi Kritikusok Céhének jelöltjét, Csáki Juditot a Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrijébe. Emiatt a kritikusok céhe kilépett a Magyar Színházi Társaságból, mert nem védte meg a jelöltet. Négy kritikus pedig bojkottot kezdeményezett a POSZT ellen, amit már sok neves személyiség aláírt.

Az Örkény Színház társulata nem ért egyet azzal, hogy a 2015. évi POSZT szakmai zsűrijének összeállításakor a Magyar Teátrumi Társaság indoklás nélkül visszautasította a jelölésre felkért Színházi Kritikusok Céhének delegáltját, és nem ért egyet azzal sem, hogy a Magyar Színházi Társaság ezt szó nélkül tudomásul vette. Ahogy írják „...különösen szíven üt bennünket, hogy világossá vált, a háttérben a személyekről szóló alkudozás, a szakmai szervezetek ajánlásainak negligálása évek óta bevett gyakorlat, és ezt mindkét Társaság természetesnek tartja.

Tiltakozásul az Örkény István Színház kilép a Magyar Színházi Társaságból. A 2015. évi POSZT-tal kapcsolatban felállt az a helyzet, hogy nyugodt lélekkel sem részt venni, sem kimaradni nem lehet. Mert nemcsak azért van felelősségünk, hogy a legfontosabb magyarországi színházi seregszemle tisztességesen működjön, de felelősséggel tartozunk a pécsi színházi közönség felé is.

A POSZT műsora a technikai egyeztetés hetei után mára összeállt, a jegyárusítás napokon belül megkezdődik. Ezért meghívott előadásainkkal fellépünk a pécsi közönség előtt, de a versenyben nem veszünk részt, és bejelentjük, hogy a jövőben esetleges beválogatásunk esetén sem kívánunk szerepelni a fesztiválon, mindaddig, amíg annak viszonyai nem válnak átláthatóvá és egyértelművé. Felszólítjuk a két Társaságot, hogy hozzák rendbe, amit elrontottak. Tegyék világossá, milyen alapon döntenek személyi kérdésekről, és kezdeményezzenek nyílt párbeszédet a fesztivál jövőjéről” - fejeződik be az Örkény Színház közleménye.