Napi kérdés;brókerbotrány;

Válaszol: Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője

Kell-e vizsgálni a bennfentes kereskedelem gyanúját a brókerbotrányban?

Mindenképpen indokolt, éppen ezért kezdeményeztem, hogy egy paritásos parlamenti vizsgálóbizottság - mely egyébként négy éve nem alakult -, széles jogosítványokkal és áttekintően tárja fel a brókerügy hátterét. Így az érintett cégek offshore- és kormányzati kapcsolatait, a kormányzati eljárásmódot, a felügyeleti szervek eljárását, a nyomozó hatóság intézkedését, az állami intézmények és háttérintézmények pénzkihelyezési gyakorlatát, valamint a konkrét kormányzati pénzkimentés ügyét is meg kell vizsgálni.

Javaslatom egyelőre nincs napirenden, ehelyett egy szóbeli előterjesztés nyomán a fideszes többségű költségvetési bizottság olyan albizottság felállítását kezdeményezte, mely a 2010 utáni eseményeket nem vizsgálná, csak a korábbi kormányok felelősségét. Ráadásul ez a testület nemcsak sokkal szűkebb jogosítványokkal - például feljelentési jogosultság nélkül -, hanem kormánypárti többséggel és várhatóan fideszes elnökkel működne, így feltételezhetően nem lenne képes megnyugtató válaszokkal szolgálni a nyilvánosság számára. Éppen ezért a magam részéről mindenképpen ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a brókerbotrányt övező, elemi kérdéseket egy valódi vizsgálóbizottság tárhassa fel. Egy kelet európai normális demokráciában ugyanis elő nem fordulhat, hogy egy ilyen súlyos botrány háttere tisztázatlan maradjon.

Egy nappal a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja előtt egy különleges emléktáblát avattak Budapesten, a Dohány utcában az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szervezésében.