légibázis;japán miniszterelnök;Okinava;

2015-04-17 10:27:00

Fókuszban az okinavai légibázis

A pénteki tárgyalás csak az első ütésváltás, amelyet számos további szócsata követ majd – jósolták a szakértők Abe Sinzo japán miniszterelnök és Onaga Takesi okinavai kormányzó pénteki találkozója előtt. 

A tárgyalás fókuszába ugyanis – a gazdasági témakörök mellett – az Okinava szigetén levő amerikai katonai támaszpont sorsának megvitatása került, amely hosszú évtizedek óta kelt feszültséget a Felkelő Nap országának legdélebbi szigetcsoportján. A kérdés súlyosságát jól jelzi két szám: Okinaván 32 amerikai bázis található, melyek a sziget területének nem kevesebb, mint ötödét foglalják el.

A feszültségek csökkentése céljából az Abe-kabinet tervbe vette a Futenma légitámaszpont elköltöztetését, ám az új helyszín is Okinava-tartományban maradna, csak egy kiesőbb régióban. Onaga Takesi azonban, aki tavaly decemberben foglalta el posztját, programja élén a bázisok kiköltöztetését szerepeltette, így a kormányzó számára csak egy másik tartományba áthelyezése lenne elfogadható.

Abe számára azért fontos, s egyben kínos a téma, mert a japán kormányfő a hónap végén az Egyesült Államokba készül, s aligha szülne jó vért, ha most az amerikai támaszpontok kényes ügyében „puhának” mutatkozna. Az amerikai katonai jelenlét a második világháború befejezésétől datálódik, s a sziget ma is fontos pont az Egyesült Államok ázsiai stratégiájában.