hulladék;Országgyűlés;Németh Zsolt;külügyi bizottság;kitiltások;

2015-04-20 07:09:00

Meghallgatná a DK Németh Zsoltot

Az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK), hogy a testületet vezető, fideszes Németh Zsolt ott számoljon be arról, ki az a négy vagy öt ember, akit tudomása szerint kitiltottak az Egyesült Államokból - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs. A párt elnökségi tagja emlékeztetett, a fideszes politikus korában az ATV-ben azt mondta, nem ismeri mind a hat kitiltott személy kilétét, de négyről vagy ötről tudja, hogy kicsoda.

Megírtuk: Németh nyilatkozatára a kabinet semmilyen módon nem volt hajlandó reagálni, ellenben Mesterházy Attila, a külügyi bizottság szocialista tagja írásbeli kérdéssel fordult az ügyben Szijjártó Péterhez, mert elképzelhetetlennek tartja, hogy az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, amennyiben ilyen pontos ismeretei vannak, információiról ne tájékoztassa saját kormányát, vagy a magyar diplomácia vezetőjét. A külgazdasági és külügyi tárca ugyanis korábban is azt állította, sőt, Németh nyilatkozatát követően is azt közölte lapunkkal, hogy a miniszter fenntartja, "fogalma sincs", kik a kitiltottak.

A kabinet továbbra is tagadja, hogy ismeri a kitiltottak névsorát. Azelőtt, hogy Vida Ildikó november 5-i, Magyar Nemzetben megjelent interjújában nyilvánosságra hozta személyes érintettségét, azt állította, egyetlen kitiltott személyazonossága sem ismert. Csakhogy akkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke maga hozta nyilvánosságra, hogy már akkor tájékoztatta a kabinetet, amint kézhez vette a kitiltó határozatot. Sőt, a NAV-elnök arról is beszélt, ő maga tudja, hogy több kollégája is érintett, hiszen vezetőtársai elmondták neki. A kabinet ennek ellenére nem kért tájékoztatást az ügyben az adóhatóság elnökétől, sőt, azt sem követelte meg, hogy Vida tisztázza magát a súlyos korrupciógyanú alól, hiszen a múlt héten a Nemzetgazdasági Minisztérium ismét közölte: továbbra sem távolítja el Vidát a fölötte munkáltatói jogokat gyakorló Varga Mihály miniszter.