Giczy György közíró
Talán sokan úgy gondolják, hogy május 1-eje kizárólag a baloldala ünnepe. Pedig nem! Európában a nagy politikai áramlatok a francia forradalom hármas jelszavának üzenetéből eredeztethetőek. A szabadság jelszavát tűzte zászlajára a liberalizmus; az egyenlőséget, illetve az esélyegyenlőséget a szociáldemokrácia; a testvériséget – modern szóval élve, a szolidaritást - pedig a kereszténydemokrácia. Természetesen mindhárom irányzat merít a másik értékeiből.
A szegények iránti felelősségtudat indította útjára a pápai szociális enciklikákat is. A legelső, a „Rerumnovarum” a „vadkapitalizmus” idején a legkiszolgáltatottabbak, a munkásoknak a védelmére született a szociális igazságosság megvalósításáért. Wilhelm Emmanuel Ketteler (+1877) mainzi „munkáspüspök” álláspontja nemigen különbözött Marx társadalomkritikájától. 1869-ben tízezer munkás előtt tartott beszédét a keresztény munkásmozgalom Magna Chartájaként tartják nyilván. Ketteler ezeket mondotta: „Mit használnak az úgynevezett alkotmányos jogok, (…) ha a pénzhatalom ezeket a szociális emberi jogokat lábbal tiporhatja?”
A keresztény szellemiségű munkás-szolidaritást vallotta Giesswein Sándor, aki 1898-ban megszervezte a Győr és Győrvidéki Keresztény Munkás Egyesületet. A Szabó Ervin és Jászi Oszkár által szervezett előadássorozatra őt hívták meg előadónak, amely különleges pillanat volt: a baloldali, a liberális és a kereszténydemokrata politika konkrét találkozása, egy nehéz helyzetben lévő ország felhívására adott adekvát válasz, amely a hivatalos kurzus hangzavarában persze visszhangtalan maradt.
Az idei május 1-ején arra gondolok, vajha’ volnának ma is a szolidaritás iránt hitelt érdemlően elkötelezett pártjaink, akik a társadalom perifériáján élők felkarolása érdekében össze tudnának fogni! Máris lenne legalább 2-3 millió szegény-sorsú biztos szavazójuk, s a velük együtt érző tehetőseket még nem is számoltam…
